Fügedi Márta: Állatábrázolások a magyar népművészetben (Officina Musei 1. Miskolc, 1993)

A SAS

A SAS Adatok a sasmotívum kultúrtörténetéhez Ősidőktől fogva számos nép a sast tartotta a legerősebb madárnak, amely a legmagasabban repül és a legélesebb a látása. A felhők közt lebegő, bérceken fészkelő ragadozó madár természetszerűen kölcsönözte képmását régi idők égisteneinek. Ezért vált több kultúrában az isteni és a királyi hatalom megszemélyesítőjévé, a Nap szimbólumává és az ég küldöttévé.

156 157 Sasábrázolásokat már az emberi kultúra kezdetétől ismerünk. Időszámításunk előtt a harmadik évezredben már használtak olyan eszközöket, melyeket kettős madár díszít. Ezidőből Egyiptomból ismerünk számos kis elefántcsontfésűt, amelyet koronaszerűen kétfejű madáralak díszít. Kb. ugyanebből az időből származnak edénytöredékek Iránból, melyeken hasonló ornamens tűnik fel. A hettiták is szívesen ábrázolták istenségeiket és királyaikat sasjelképekkel.

158 Az asszír művészetben sasfejű és -szárnyú emberalakok őrzik az életfát. Az elölnézetben kitárt szárnnyal ábrázolt sas a sumér művészetben is megjelenik.

159 A világ túlsó felén, Amerikában pedig indián totemoszlopokon is találkozunk vele.

160 Közép-európai régészeti leleteken már a Halstatt-korból ismerünk kétfejű madárábrázolásokat. A sas a pogány mitológiában általában az istenek királyának attribútuma volt. A sast sok nép egyenesen a nap gazdájaként, uraként tisztelte, s csak az ember képére formált istenek hitének kialakulása után vált belőle az istenek és az ember között közvetítő, szerencsét hozó, oltalmazó lény. A hatalmas ragadozó a tavasz beköszöntésével tűnik fel, és ősszel távoli tájakra húz el, ezért kapcsolatba hozták a sas alakját az évszakok változásával is. Egyes népek a márciust „sashónap"-nak nevezték, és vallották, hogy a természet újjáéledését egyenesen a sas idézi elő.

161 A sasábrázolás legnevezetesebb példányait az ókori görög és római kultúrában találhatjuk, ahol is a főistennek, Zeusznak illetve Jupiternek volt a szent madara, majd a római istencsászárok és a Római Birodalom jelképe lett. A nagy keleti birodalmak uralkodócsaládjai is hatalmi jelvényüknek választották a kétfejű sast. A legkülönbözőbb funkciójú tárgyakon és helyeken alkalmazták alakját. Pénzre nyomtatták, kőbe vésették és a városkapukra tetették. Ez a királyi madár a bizánci basszileioszoknak is szimbóluma. A 1000 körül készült, bizánci eredetű, ún. Szent Albuin-casulán is egy ilyen típusú, aranyszemű, aranykarmú, csőrében arany ékszert tartó sas látható.

162 Egyik legismertebb honfoglalás kori emlékünkön, a rakamazi korongpáron egy kiterjesztett szárnyú sas karmaival két madárfiókát ragad meg. Ezt az ábrázolást a kutatók többféleképpen értelmezték. Egyes kutatók az Árpádok turulmondájának madarát vélték 156 A keresztény művészet lexikona 1986. 277. 157 Kari Spiess 1969. 165. és Marina Marinescu 1985. 35-40. 158 Ld. a berlini Pergamon Múzeum kiállításait. 159 Vö. Henry de Morant 1976. 34. 160 Claude Humbert 1970. 218. 161 Leo Sternberg 1930. 1-2. 162 Kádár Zoltán 1987. 160.