Fügedi Márta: Állatábrázolások a magyar népművészetben (Officina Musei 1. Miskolc, 1993)
A MADÁR
Jellemző motívuma a madár a régebben rábaközinek, ma inkább nyugat-dunántúlinak nevezett lepedővég hímzéseknek. E szabadrajzú, de szabályos szerkezetű hímzések még nagyobb területre is kiterjedtek a 17-19. században, hiszen a nyugati Felvidékről, továbbá Kelet-Ausztria és Morvaország területéről is nagyszámú emléke maradt fenn e hímzéstípusnak. 116 Motívumai reneszánsz előképekre vezethetők vissza. A vázából kinövő virágszárak részarányos elrendezésűek, mellettük, de gyakran beléjük szerkesztve páros madarak tűnnek fel. A madarak olykor díszes, legyezőszerűen szétterülő faroktollukról felismerhetően pávák, egy-két alkalommal - főleg csőrükből és farokállásukból következtethetően - papagájra emlékeztetnek, ritkán a begyéhez visszahajló nyakból pelikánt vélünk felfedezni. Legtöbbször azonban a madarak ábrázolásmódja annyira stilizált, hogy belőle konkrét madárfaj meg nem állapítható, s ez nem is lényeges (13. kép). 13. kép. Fehérhímzéses lepedőszél (Nyugat-Dunántúl, 18. század) A madarak virágos kompozícióba való beillesztése itt is néhány változatra, sémára vezethető vissza. A madarak leggyakrabban a virágtövet összefogó váza, korsó, szív két oldalán állnak, máskor pedig a középső vagy felső ágakon helyezkednek el. Az sem ritka, hogy kisebb és nagyobb madárpárok szinte megszállják a virágtövet, és majd minden ágára rátelepednek. A madarak általában előre és befelé, a kompozíció tengelye felé néznek, ismerünk azonban egymásnak hátat fordító és kifelé néző változatokat is. Kedvelt volt a fejét hátrafordító madárábrázolás is. Ritkán, de előfordul, hogy a madáralak egyenest a virágtő közepére ül, s ezzel a szimmetrikus kompozíció tengelye aszimmetrikussá válik (14. kép). Számos példányon kétfajta virágtöves kazetta váltakozik egymás mellett a díszítendő felületen, s ezeken kétféle madárpár is szerepelhet ritmikusan kiegészítve egymást. Valószínűleg a minták gyakori másolásával, módosítgatásával születtek azok a változatok, ahol a szabályos kompozíció felbomlásának különböző jeleit észlelhetjük. Arány116 Vö. Gervers-Molnár Veronika 1983. 23-51. kép; Miroslava Ludviková 1986. 153., 166.; Rudolf Mrlian 1953. 91-96.; Theodor Bossert 1938. 92-94., valamint saját gyűjtésem a budapesti Néprajzi Múzeumban és a bécsi Österreichisches Museum für Volkskunde textilgyűjteményében. Itt köszönöm meg Beszprémy Józsefné népi iparművész segítségét, aki az általa évtizedek óta gyűjtött nyugat-dunántúli hímzésminták rajzait rendelkezésemre bocsátotta.
