Fügedi Márta: Állatábrázolások a magyar népművészetben (Officina Musei 1. Miskolc, 1993)

A MADÁR

Bár a parasztszőttesek is átvették a takácsok madaras-csillagos mintáit, itt a hagyományos motívumok mégis sajátos, új arcot öltöttek, tömörebbé, vaskosabbá váltak, a csillagok gyakran rózsává kerekedtek, a minták bizonyos fokig megmerevedtek és leegyszerűsödtek. A takácsszőttes mustrák parasztossá válására legszebb példát a sárközi szőttesek szolgáltatják." A bükkalji szőttesek is sajátos helyi stílusként fejlesztették totoo vább a madaras-csillagos-eperleveles mustrákat. Az ország északkeleti sarkában lévő Bodrogköz vászonszőtteseit pedig éppen egy sajátosan lokális stílus és motívumkincs példájaként említhetjük, az egyszerű kis madaras minta sokféle változatával.

101 A szálánvarrott hímzéseken a mintakönyvek és a mintaátvétel, vándorlás hatására, valamint a technikai kötöttségekből is következően gyakran több évszázados kompozíciós sémák illetve motívumok örökítődtek tovább, még mindig felismerhető módon. A szálánvarrott, keresztszemes hímzések mintakincsében sokszor egyértelműen kimutatható a 102 szőttes minták hatása, azok átvétele is. Jellemző e hímzéstípusra a mintasorok kicserélődése, variálása, s így olykor egymással nem harmonizáló mintasávok összepárosítása is. A madaras minta - dekorativitásából és hangsúlyosságából adódóan - általában a szálánvarrott hímzések középső, fődíszítménynek tartott sávjába kerül. Legtöbbször szembenéző páros változatban, virágtő két oldalára hímezték a madarakat. Ha a madarak méretükben és a virágtőhöz viszonyítva is nagyok, akkor általában pávának ábrázolják, különböző módon megvalósított szétterülő díszes farokkal. Ez a farok vagy foltszerűen jelzett és egybeolvad a madártesttel, vagy vonalas megoldású, mintegy a farktollakat érzékelteti, néha sűrű leveles ágra emlékeztetve. Érdekes, hogy a keresztszemes hímzések motívumainak magasfokú stilizáltsága ellenére is ismerünk egészen naturálisan megvalósított pávaalakot. A virágtöves tengelyes szerkezet felbomlásával a madarak sokszor sormintává válnak, és egyirányba fordulva sorakoznak, esetleg egy-egy virágmotívummal váltakoznak. Sormintaként már gyakran kikerülnek az általában három mintasávból álló díszítmény alsó és felső peremére, és fejjel lefelé fordítva zárják a mintát. A szálánvarrott hímzést a magyarság szinte minden vidékén alkalmazták, néhány régióban azonban különösen jellemzővé vált, helyi stílusa is kialakult. A gazdag szerkezetű, olykor „emeletes" virágtövekre épülő keresztszemes hímzés elsősorban a Dunántúlon volt kedvelt, főleg lepedőszéleken. A korsóból kinövő, szekfűs, tulipános, gránátalmás virágcsokrok gazdag, gondos rajza, elegáns szerkezete reneszánsz hatást mutat, s leginkább a 17. századi recemunkákra emlékeztet. Feltűnő a morva és 103 osztrák területek fonalas munkáihoz való hasonlósága is. Fél Edit „pécsi keresztszemesnek" határozta meg azt a főleg feketével varrott típust, ahol az összetett, nagy virágtövet díszes korsóból kinövő szekfűk, gránátalmák alkotják, közöttük páros madarak, főleg pávák és pelikánok tűnnek föl a 18. századból. Ez a szerkezet és mintakincs német hímzéseken, Mosón környékén is ismert volt

104 (3. kép). 99 Vö. Malonyai Dezső 1912. 100 Vö. Fügedi Márta 1978. 101 Vö. Siska József 1986. 102 Egyértelmű példát mutatnak erre a bükkalji-tardi keresztszemes textíliák. VÖ. Fügedi Márta 1978. 103 Vö. Gervers-Molnár Veronika 1983. 14. 104 Vö. Fél Edit 1976. 11. kép, 55.1.; Magyar Néprajzi Lexikon IV. 1981. 223. old. felső kép, és N. Fülöp Katalin 1982. 1.1.; Pulszky Károly 1879.