Fügedi Márta: Állatábrázolások a magyar népművészetben (Officina Musei 1. Miskolc, 1993)
ÖSSZEGZÉS
formai szempontból tehát több száz, illetve olykor akár több ezer éves múltra tekinthet vissza. Kétségtelen, hogy e motívumok valamikor jelképes tartalmakat közvetítettek. Alkalmazásuk intenciója azonban az évszázadok során vallásonként, kulturális régiónként történetileg sokszor átalakulhatott. A népi ornamentika jelképrendszerének felfejtése, ikonográfiájának feltárása azért is sajátos nehézségekbe ütközik, mert nem rögzített, a művészi gyakorlat számára előírásként ható kánonoknak engedelmeskedve született meg, hanem a mindenkori lokális hagyomány és az általa korlátozott egyéni invenció kölcsönhatása eredményezte, a szokás, sőt a divat szentesítette elemkészletből állt össze - álla535 pítja meg Verébélyi Kincső. ' Különböző okok miatt a díszítések hordozóiról, a népművészet tárgyi emlékeiről sem rendelkezünk mindig annyi információval, hogy a tárgyak funkciója és díszítményei közötti kapcsolatot egyértelműen ismerjük. A kialakult formakincs és motívumkészlet alkalmazása a népművészetben különben is nagy minőségbeli eltéréseket mutat, hiszen a fegyelmezett, arányos kompozíció átvételtől, az újrafogalmazástól az ügyetlen másolásig, a széteső, mechanikus, értelmét vesztett formális utánzásig széles skálán mozog. A rendelkezésünkre álló, döntően 18-20. századi népművészeti emlékanyag ezért nem bizonyíthatja egyértelműen a motívumok általános érvényű jelképként való alkalmazását, a több száz éves jelentések töretlen átvételét. A díszítmény és jelentés egysége a 18-20. század tárgyi emlékein tehát nehezen igazolható. Az egyes motívumoknak nincs általánosan elfogadott jelképértékük, csupán egyedi érzelmi mondanivalók társulhatnak egy-egy motívum ábrázolásához. A népművészet díszítmény világában megjelenő típusszerű kompozíciós változatokat tehát nagy valószínűséggel csak előképek átvételének, sajátos átfogalmazásának, m in ta változatnak tarthatjuk. „Az egész paraszti tárgyi világ, tehát a parasztemberek által használt tárgyak teljes köre, s ezen belül különösképpen az ünnepi szerepre szánt, »reprezentacios szférába« tartozó tárgyak tekinthetők összességükben egy jelrendszemek. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a tárgyakon előforduló díszítményeket önmagukban is jelentést hordozó, elemekre tagolható nyelvnek tekinthetjük" - írják Hofer Tamás és Fél Edit. 536 Kétségtelen azonban, hogy egy-egy konkrét állatábrázolásnak lehet önmagán túlmutató üzenete is. Az ún. jágerkanalakon, vagyis a vadászok számára faragott ivóbögréken szinte kötelező díszítmény volt a szarvas. A juhászkampók döntő többségén pedig kosábrázolásokat találunk. Az állatmotívum tehát adott esetben szinte mesterségjelvénnyé válhat. Egy temetői fejfán a hal pedig az elhunyt foglalkozására utal éppúgy, mint a festett halászládán. A hal azonban egész más értelmezést nyerhet a hódmezővásárhelyi zsoltár alakú butellákon, ahol a reformátusok Krisztus-szimbóluma; a zsoltárforma és a 537 pálinkaivás összekapcsolásában bizonyos öniróniát, humort vélhetünk felfedezni. Végezetül az állatmotívumokkal kapcsolatosan érdemes felvetni egy olyan jelensé538 get, amelyre Kresz Mária hívta fel a figyelmet: " „Különös és elgondolkodtató, hogy a népművészetben az egyes díszítőelemeket, főleg egy-egy virágmintát helyenként az állatvilágból vett elnevezéssel illetnek." Vajon ez csak asszociáció, metaforizáció, azaz jelentésváltás révén lettek díszítőelemek neveivé, vagy egy korábbi ornamentikakincs 535 Verebélyi Kincső 1987. 42. 536 F él Edit-Hofer Tamás 1975. 18-19. 537 K. Csilléry Klára hívta fel erre az összefüggésre a figyelmemet, amelyet ezúton is köszönök. 538 Kresz Mária 1976. 23.
