Fügedi Márta: Állatábrázolások a magyar népművészetben (Officina Musei 1. Miskolc, 1993)

A MADÁR

A MADÁR Adatok a madárábrázolások kultúrtörténetéhez A madár már az emberi kultúra kezdetén megragadta az eszmélő ember képzeletét. Előtte nincs távolság, sebesen szeli az eget, az ember által elérhetetlen magasságba emelkedhet szárnyaival. Természetes hát, hogy a madár is helyet kapott az elképzelt égi lények titokzatos világában. Az eget, mint elérhetetlen messzeséget és a holtak égbe szállt lelkét jelképezték a madarak.

45 Majd az ember isteneihez hasonló tulajdonságokkal ruházta fel, és így az istenekhez s a hozzájuk legközelebb álló uralkodókhoz kapcsolta a madár alakját. 6 Az ókori kelet népeinek napkultusza szinte kínálta a madár és a nap asszociációját. Az egyiptomi Hórusz mitikus sólyommadara úgy emelkedik ki a lótuszbimbó közepéből, mint a nap. Hórusz az ég hatalmas ura, megtestesítője a magasban szárnyaló sólyom. Az egész eget átfogó madár szemei a hold és a nap, szárnyai átölelik az egész földet. Hóruszt, az istenkirályt az egyiptomiak kettős koronás, sólyom fejű férfi alakjában mintázták meg.

47 A summér-akkád mitológiában a Zu-madár ellopta az istenek sorstábláját, és Sabu hegyére ragadta azt, hogy uralkodhassék az istenek és az emberek felett. A görög hitvilágban a Moirák, a rómaiaknál a Párkák azok, akik az emberi sorsot irányítják, és a ma48 dár alakját öltik föl. A madár a hatalom, az uralkodás jelképe is. A fáraók, királyok botján is egy-egy madár ül. De a római hadijelvényeken és a középkori királyi jogarokon, sőt az egyházi méltóságok pásztorbotjain is madarat ábrázoltak. A madár az ókori mitológiákban különböző formákban konkretizálódhatott. A sas többek között a sumér és az asszír kultúrában vált az istenségek és az uralkodók jelképévé, majd a görög és római főistenek szentmadara és a birodalom jelképe lett. A sólyom az egyiptomi és a perzsa kultúrában vált istenséggé, a páva is több mediterrán civilizációban örvendett különös tiszteletnek, s főleg női istenségek kísérője volt. A lúd Egyiptomban, majd főleg a görögség körében, de a rómaiaknál is központi helyet foglalt el a mítoszokban. A ciprusi és görög ábrázolásokon gyakran hattyúkkal is találkozunk, s ez Apollón szent madara volt. A galamb mitikus szerepe szintén elterjedt, föníciai fogadalmi táblákon a nappal és a holddal együtt ábrázolják. Plutarkhosz írja, hogy ízisz Babilonban galambbá változott.

49 A madár alakja a mitológiában legtöbbször csodás történetekhez, valamint élet és halál kérdéséhez kapcsolódik. A szárnyaló madarak az ég és a föld, az élet és halál között közvetítenek. Madarak hozzák csőrükben az élet vizét, a csodás, gyógyító erejű italt illetve ételt. Ilyen értelemben a madár a halhatatlanság és termékenység szimbóluma is. 45 A keresztény művészet lexikona 1986. 211. 46 Vö. Kari Spiess 1969., aki hatalmas adatmennyiséget összegyűjtve nagyszabású monográfiában dolgozta fel a madármotívum kultúrtörténetét. 47 Mitológiai ábécé 1970. 105. 48 Vö. Soproni Olivér 1987., aki a kerámia díszítményein megjelenő madár és életfa motívum jelképrendszerét és kultúrtörténeti múltját vizsgálja gazdag tárgyi ismerettel, összefüggései, megállapításai azonban véleményen szerint sokszor túl direktek, analógián és nem konkrét érveken alapulnak. 49 Vö. Kari Spiess 1969.; Henry de Morant 1976., valamint Ziegler, K.

Sontheimer, W. (szerk.) 1972.