A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 28. (Miskolc, 1993)

KÖZLEMÉNYEK A MÚZEUMI TUDOMÁNYOKTERÜLETÉRŐL - B. Hellebrandt Magdolna-S. Koós Judit: Bronz kincsek a Herman Ottó Múzeum gyűjteményéből

tének régészeti leleteit. Vidékünkön középső bronzkori alapokon jelentős késő bronzkori, kora vaskori kultúrák alakultak ki a Kr. e. XIII—IX. században. A korszak ismert kutatóinak munkássága alapján a következő kép alakul ki erről az időszakról: ÉszakkeletMagyarországon a felsőszőcsi lakossággal a Berkesz kultúra jött létre. Észak-Magyarországon a füzesabonyi néppel keveredve a pilinyi kultúrát alakították ki a halomsíros népcsoportok. Később, a pilinyi kultúrát megszüntetők létrehozták a Kyjatice kultúrát. A Tiszától keletre a Gáva kultúra népcsoportjai foglaltak el mind nagyobb területet. Az i. e. VIII. század végén „thrák-kimmer" népcsoportok alakították ki a preszkítának nevezett kultúrát. A politikai viszonyok változásakor a vezető személyek elrejtették ékszereiket, fegyvereiket, s egyéb vagyontárgyaikat, melyek személyes vagy közösségi tulajdont képviseltek. A Pilinyi kultúra életét a Kr. e. XIII—XII. századra tehetjük. A halomsíros kultúra lakossága alakította ki az itteni őslakossággal a mai Észak-Magyarország és DélkeletSzlovákia területén. A Pilinyi kultúra nevét a XIX. század második felében Pilinyen feltárt urnatemető után kapta, s ennek zagyvapálfalvi és bárcai csoportját különböztetjük meg. A lakosság nagy része vízhez közel fekvő kis dombokon telepedett le, ezek az ásatások tanúsága szerint rövid életűek voltak. Magas hegyek tetején kialakított, megerősített nagy hatalmi központjaikat azonban sokáig használták, gyakran az egymást követő népek, kultúrák továbbépítették. Ilyen politikai és gazdasági központ volt a pilinyi kultúra virágkorában épült Bükkaranyos-Földvár (5. kép). A sánccal, mély árokkal védett magaslat (6. kép) lehetővé tette az utak, útkereszteződések őrzését, a terep áttekinthető volt a vár védői számára (7. kép). A telepeknél máshol is megfigyelhetjük, hogy a természetes domborzati viszonyokat felhasználták, kis alakítással védett lakóhelyet igyekeztek biztosítani. Halottaikat elhamvasztották, és urnába téve temették el. Előfordult, hogy az urnára kőlapokat is tettek. Földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkoztak, fejlődött a kereskedelem és a bronzművesség. Rezet bányásztak a gömör-szepesi érchegységben és a Mátrában, s így jelentős, messze kiható bronzművességi központot hoztak létre. Hagyatékuk az úgynevezett rimaszombati típusú raktárleletek, melyek száma majdnem eléri a hetvenet, s a kultúra második szakaszában kerültek a föld alá. A bronz nyersanyagot rúd formájában tárolták. Nagy leleteket ismerünk Alsódobszáról, Bodrogkeresztúrról, Borsodgesztről. Gyakran tartalmaznak ezek az együttesek olyan ép darabokat, melyek rendeltetése nem ismert, az eltelt évezredek alatt annyira megváltozott életmódunk, viseletünk, hogy a jövő kutatóira, régészeire vár a feladat, hogy pontos megfigyelések és feltárások segítségével tisztázzák ezeket a bizonytalanságokat. Bronz ékszereket tartalmaz a mádi lelet (8. kép), csüngőket, gyűrűket, és a kerek bronzokat, melyeket a rajtuk látható lukak segítségével felvarrtak a ruhára. Bükkaranyoson több lelet került napfényre, az első ismert a múlt században, s a Magyar Nemzeti Múzeumba került. 1965-ben Kemenczei Tibor ásatott a Földvárban, s ekkor 40-50 cm mélységben talált egy 41 darabbői álló leletet, mely baltákat, lándzsahegyeket és kétkarú csákányokat tartalmazott, tehát fegyvereket. Lándzsahegy előkerült Felsőzsolcán és Miskolcon is (9. kép). Jellegzetes bronz kardok kerültek elő Forrón és Ragályon. Kisgyőrben többek között karvédő spirálist (10. kép) találtak. A Berkesz kultúra a Kr. e. XII. századra tehető. A Felső-Tiszavidéken a felsőszőcsi, egyeki és keleti formák együtteséből jött létre. A berkesz és a noa népcsoportok településterülete a Szamos mentén érintkezett, szoros kapcsolataikról egységes fémművességük is tanúskodik, melyek emlékeit a Felső-Tiszavidéken Ópályi, és Noa kultúra területén Uriu típus néven ismerjük. A Tisza mentén élt törzsek a nagy keleti kultúrkör északnyugati határát biztosították. A Berkesz-Demecser kultúra második szakaszával egyidőben a helyi délvidéki lakosság és a csorvai népcsoportok elemeiből új kultúra