A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 28. (Miskolc, 1993)

KÖZLEMÉNYEK A MÚZEUMI TUDOMÁNYOKTERÜLETÉRŐL - B. Hellebrandt Magdolna-S. Koós Judit: Bronz kincsek a Herman Ottó Múzeum gyűjteményéből

3. kép. A tiszaladányi bronzlelet előkerüléskor 4. kép. A tiszaladányi csákány díszítése (Józsáné Homola Krisztina rajza) első lelőhelyéről kapta, s legnagyobb kiterjedése idején szinte az egész Észak-Magyarországot uralta. Településeik jórészt többrétegűek (tellek), házaik cölöpszerkezetű, paticsfalú, döngölt agyagpadlójú, egy- vagy többosztatú építmények. Lakóikra jellemző, hogy elpusztult házaikat szinte centiméteres eltéréssel az előzőek helyén építették újjá. Ennek magyarázatát a letelepült életmódban, az állandóságban, a társadalom stabilitásában és a már kialakult települési struktúrában kereshetjük. Fazekasságuk része az ún. „spirálbütykös edények

11 körének, mely jellegzetes mintakincse után nyert elnevezést. Ez a díszítésmód a Dél-Délkelet-Európa felől érkező egyre intenzívebb, a korszak fejlődésében is jelentős szerepet játszó hatásnak köszönhető. Halottaikat szigorú rítus szerint, zsugorított helyzetben, különböző mellékletekkel helyezték a sírba, férfiakat D-É irányban a jobb, nőket É-D irányban a bal oldalukra fektetve. A kultúra híressé vált temetői Hernádkakról, Megyaszóról és Gelejről ismertek megyénkből. A bronz elterjedésével és általánossá válásával egyidejűleg olyan, különböző ékszerek, fegyverek és eszközök gyártására alkalmas központokat hoztak létre, melyek magas színvonalon előállított és kivitelezett tárgyakkal látták el távolabbi területek lakóit is. E fémművesség reprezentánsai az itt kiállított szcndrőládi csákány, valamint a tiszaladányi bronz kincslelet darabjai. E gazdagon díszített csákánytípus nagy valószínűséggel méltóságjelvény lehetett (3-4. kép). A nagyrozvágyi bronzleletek legszebb darabja az a ritkán előforduló, nagyméretű, mindkét oldalán különböző motívumokkal borított csüngő, mely vélhetően ruha- vagy fej kendődíszként szolgálhatott.