A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 28. (Miskolc, 1993)

FIATAL NÉPRAJZKUTATÓK II. KONFERENCIÁJA - Felföldi Barnabás: A Maros népi halászata

Éjszaka, igen csöndben kellett dolgozni vele, mert a part mentén, és a felszínhez közel andalgó halakat meregették ki ily módon. A ladik farában ülő ember vezet, az orrában lévő pedig alámerített, majd ha a hal megvolt, feltörte a ladik peremén, hátrafordította, hogy a hátsó ember kivehesse belőle. Legjobban ez tiszavirágzáskor ment. Keresőhalászat: a Maroson tulajdonképpen erre a célra kuszakecéx használtak, de csak kece névvel illették. Egy belső, apró szemű hálója volt, kívül pedig két réteg nagy szemű regyinája. Az alját csontok és lólábszárcsontok tartják a fenéken. A ladikból egy ember egy kecével, vagy két ember-azonosoldalon-egy-egy kecéveldolgozott. A folyómedret apróra összeboronálták, vagyis a parttól egyre beljebb haladva járták a folyót. Szegvári János szerint - kedvtelésből - téli napokon még ma is kecéznek a Tiszán. Vetőhalászai: a pöndölháló itt sem különbözik a más vidékeken használttól, errefelé is állóvizekbe dobálták. Annyi különbség mutatkozik mégis, hogy a kötelet nem a csuklóra, hanem a derekukra kötik. Horgos halászat: a horgászbotnak a Maroson pice a neve, úszója a tutaj. A kosztos horgászaton kívül a karózó vagy kikötő horgászat jelentős még a vidéken. Ez utóbbi halászati módnál az erős zsineget fűzfához, vagy leszúrt karó derekához kötötték, s a fejére akasztották. így a kishal a felszínen ficánkolt, és ha a nagyhal elvitte, a zsineget lerántotta, s a karó dereka fogta meg, a kolomp pedig a zsákmányt jelezte. A csapót gátsarkakhoz helyezték ki, ahová mosakodni, fürödni járt a harcsa. A vidéken ismert volt a kabakos halászat is. Leggyakrabban a tököt használták megtévesztésnek, újabban elterjedt mellette az üveg, ballon, vagy fa alkalmazása is. A kabakos halászat titka, hogy ragyogó holdvilágnál kell kitenni, mert ilyenkor jönnek fel a halak a vízfelszínére. A Maroson az átkötős halászatnak két fajtája használatos.

12 Az esethez, (a porondok közti mély vízbe) teszik ki, de tudni kell, hol nem temeti be a homok. Még 1992-ben is megfigyelhettem átkötőst a Maroson. Fenékhorgászat: a véghorog, (vagy egyszerűen pice ez is) a pirity mellett a leghasznosabb szerszám. A fenékhorgászatot szinte nagyüzemi horgászatnak vehetjük, hiszen 50-100 batonya is volt egy derékra (főzsinór, vezérzsinór) kötve. Köztük 10 picénként egy-egy böncskű volt farkashurokkal rögzítve. A véghorgot ketten, vagy csúszóval egyedül (ld. ladik) szórták (hanták) ki este, hogy még napfelkelte előtt felszedjék. A kiszórás egy másik, igen elmés módja volt, (ha tilosban hanták ki, hogy egy deszkára tették a derék végére kötött, legnagyobb kűt (követ), és úgy engedték le a vízen, s az sorban húzta le a ladikról a picéket. Végül a derék megfeszült, s a kő lecsúszva a tovaúszó deszkáról - a mélybe süllyedt. A derekat kíkkövezíssel tartósították, és cserepcsíkra aggatva tárolták,

13 vagy laposkasba szedték. Kötésmódok: a marosi halászok a csomó, korc, búkor, farkashurok mellett a kunkötés elnevezést használták leggyakrabban a kötés megnevezésére. Ezeket a legkülönbözőbb szükség esetén alkalmazták, de bizonyos feladatokhoz meghatározott csomózási módok jártak. Hálókötés: a halászok ma is maguk kötik meg a hálóikat, a kötéshez szolgáló szerszámokat (tű és deszka) is maguk fűrészelik, csiszolják. A hal kiemelése: erre a műveletre legalkalmasabb a szák, amely a vágóhorog, csapó, átkötős mellett nélkülözhetetlen. Az öregek vesszőszákra már nem emlékeznek. A vágóhorog is a fönti szerszámokkal fogott halak beemelésére szolgál, de csak az erős, nagy halakra használatos. E félelmetes szerszám hegyét oda vágták a halba, ahová érték, ha megugrott, a csuklójára és a vágóhorogra kötött 4-5 méteres kötélből engedett a halász, így fárasztotta a halat. A hal tárolása: a kifogott halat bárkában tárolták. Ennek részei: has, orrtőke és a bárka vége. Alsó, kilyuggatott része tölgyfából készül, ez húzza a víz alá. Borítólapja,