A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 28. (Miskolc, 1993)

FIATAL NÉPRAJZKUTATÓK II. KONFERENCIÁJA - Landgraf Ildikó: A magyar történeti mondakutatás kérdései

1991 őszén ismertem meg a gyűjteményt, amikor az MTA Néprajzi Kutatóintézetben azt a feladatot kaptam, hogy kapcsolódjam be a munkába, hogy később a már rendezett anyag a kutatóintézetbe kerülhessen. Az első dolgom az volt, hogy áttekintsem az archívumot és megismerjem az elrendezés alapelveit. A gyűjtemény az 1963-as tanácskozás által kialakított kategóriákat követi, ezek tágan értelmezett tematikai egységek, a következők: A) Emberi létesítmények és kultúrjavak keletkezése, ez az egység a magyar katalógusban az Alapítási mondák elnevezést kapná. B) Helyi mondák. C) Őstörténeti mondák. D) Háborúk és katasztrófák. (Ez utóbbi a magyar anyagban elenyésző.) E) Kiemelkedő személyek. F) A fennálló rend megsértésével kapcsolatos mondák, ez a témakör a magyar katalógusban a Bűn és bűnhődés címet kapná. A felsorolt témakörök közül eddig az alapítási mondák és a háborúk témaköre került kidolgozásra. A kiemelkedő hősökről szóló mondák a híres emberek neve szerint és a hozzájuk fűződő motívumok alapján is visszakereshető lesz a katalógusban. A nagy témakörök kisebb tematikus egységekre bomlanak, melyeken belül az elrendezés alapja a típus és a motívum. A típus és a motívum hagyományos folklorisztikai értelemben definiálódik a katalógusban. Típuson a mesetípusokhoz hasonló stabil szerkezetű, több motívumból álló epikus elbeszélés értendő. A motívum pedig a típus részeként értelmezhető, tartalmi-szerkezeti elemként, a motívum a típus egyik alkotóeleme, ha önállóan fordul elő, akkor egymotívumos mondatípusról beszélünk. Felvetődött, hogy a katalógus összeállításában más elveket kövessünk. Voigt Vilmos 1965-ben megjelent tanulmányában javasolta, hogy a mondakatalógusok alapegysége ne a típus és a motívum legyen, hanem az úgynevezett complex, ez a motívumnál tágabb kategória, hiszen egy complex több motívumból áll, viszont nem olyan szilárd, letisztázódott egység, mint a típus.

5 A fogalom nem vált általánossá a szakirodalomban és a katalógusokba se került be, mégis elgondolkoztató a felvetés, mert a történeti mondákra is igaz, hogy a történetek nagyon könnyen variálódnak, épp ez a változékonyság különbözteti meg a komplexet a típustól, sok esetben komoly problémát jelent eldönteni, hogy a típus egy variánsával van-e dolgunk vagy egy másik típussal. A címben azt fogalmaztam meg, hogy a magyar történeti mondakutatás kérdéseivel kívánok foglalkozni és mind ez ideig kizárólag az archívumról szóltam. A következőkben a katalóguskészítés buktatóit szeretném összegezni, melyeket leírtak a hazai és a nemzetközi szakirodalomban is,

6 de ezek a problémák még nem tisztázódtak, így a rendezés során újból és újból felvetődnek, úgy vélem, a történeti mondakutatásnak ezek azok az alapkérdései, melyekkel minden kutatónak szembe kell néznie munkája során: 1. A katalógusba elvileg csak a költői megfogalmazást nyert fabulátok kerülhetnek, ám az anyag jelentős részét kötetlen elbeszélések, visszaemlékezések alkotják, ezen a szinten még nem beszélhetünk típusokról, legfeljebb motívumokról, tehát a katalógusba sorolásuk kérdéses, viszont a történeti emlékezet kutatásához elengedhetetlenek ezek a történetek. 2. A népköltészeti műfajok közül talán a történeti mondákban érhető leginkább tetten a népi és a magas kultúra egymásra hatása, folklorizmusra és folklorizációra is számtalan példát találunk. A katalógus összeállítása során külön egységként kell vizsgálnunk a középkori krónikákból, legendákból rekonstruált mondaszerű történeteket, mert ezek alapján következtethetünk egy hagyománykör valamikori gazdagságára, de nem elemezhetők folklór szövegekként.