A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 28. (Miskolc, 1993)

FIATAL NÉPRAJZKUTATÓK II. KONFERENCIÁJA - T. Bereczki Ibolya: Egy rendhagyó kiállítás. Hagyományos szőlő- és gyümölcsöskert a tiszakürti arborétumban

Egy rendhagyó kiállítás Hagyományos szőlő- és gyümölcsöskert a tiszakürti arborétumban 1. Történeti források szerint a Tiszazugban a XV. században már folyt szőlőművelés. Ez vélhetően a török alatt sem szakadt meg hosszú időre, leírások szólnak a tiszakürti Öregszőlőben történő szőlőművelésről. A népességnek csak egy része menekült el hosszabb időre, sokan a török elől csak rövid időre futottak meg. A tiszainokaiak például a védettebb Kürtre behúzódva visszajártak művelni szőleiket. A tiszazugi települések közül több átvészelte a XVII. század végi, XVIII. század eleji rác pusztítást és a Rákóczi-szabadságharc alatti hadmozdulatokat. A tiszakürtiek 1701-ben már 50 akó bor után fizettek adót. A XVIII. századi adóösszeírások kiterjedt és folyamatosan növekvő szőlőterületről tanúskodnak. Tiszakürtnek 1715-ben 30 kapás szőlője volt, 1720-ban már 81,5, 1771-ben 398 kapás jobbágyszőlőt műveltek. 1851-ben 820 kishold szőlő volt a település határában. A XVIII-XIX. században töretlenül folyt a szőlő terjeszkedése, és úgy tűnik, hogy a XIX. század elején, az 1810-20-as években is lezajlott egy nagyobb arányú szőlőtelepítés. Az árvízmentesítéseket követően új lendületet nyert a szőlő ültetése. A homoki szőlőkultúra nagymérvű kiterjedéséhez természetesen nagymértékben hozzájárult az elsősorban a hagyományos borvidékek szőlőit pusztító múlt század végi filoxéravész is. A tiszakürti határban 1879-ben 751 katasztrális hold szőlőt műveltek, 1895-ben 805 holdat, 1913-ban pedig már 1994 holdat. Az árvízmentesítést követően az 1890-es évektől az egész Tiszazugban megkezdődött a homokos legelőterületek feltörése, és szőlővel, gyümölcsössel történő beültetése. A XX. század első évtizedeire a Tiszazug falvaiból, Kunszentmártonból, Tiszakürtről, Csépáról az új telepítésű szőlőkbe jelentős számú népesség is kiköltözött. A zömében kunszentmártoniakból, részben kürtiekből települt Cserkeszőlő századunk közepére elindult az önálló településsé válás útján. Egymástól eltérő üzemszervezeti típusok jöttek létre, a szőlőbeli épületek nagy változatosságát figyelhettük meg a tiszazugi szőlőkben. Sajnos, már az 1960-as évek közepétől pusztulási folyamat zajlott le, amelyet csak betetőzött az 1970-es évek elhibázott nagyüzemi szőlőtelepítése. Ekkor valósággal eldózerolták a még meglevő szőlőbeli tanyákat, lakóikat a faluba, vagy más, szőlőtermesztéshez kedvezőtlenebb adottságú területre költözésre kényszerítve. A Tiszazug néprajzi irodalmunkba azzal a mintegy másfél évtizedig tartó közös kutatással került bele, amely az 1970-es évektől folyamatosan, évről évre más témát középpontba állítva vizsgálta Kunszentmárton és a Tiszazug történeti múltját és hagyományait. Az 1960-as évek második felében, 1966-67-ben, még a népi műemlékfelmérés kapcsán jutottak el egykori és mai kollégáink, Barna Gábor és Szabó László a Tiszazug szőlőskertjeibe, és a vidéket végigjárva, végigbiciklizve, végigfényképezve, a műemléki felmérés céljainak is megfelelően elkezdték vizsgálni a Tiszazugot, s benne az itteni szőlőkultúrát. Botka Jánosnak 1976-ban jelent meg a csépai szőlőművelésről írott dolgozata. A kutatásnak aztán mintegy tizenöt éven keresztül tartó folytatása lett, melynek célja volt a Tiszazug településeinek történetét és hagyományos kultúráját feltárni.