A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 28. (Miskolc, 1993)

FIATAL NÉPRAJZKUTATÓK II. KONFERENCIÁJA - Bali János: A paraszti privátfotózás kutatása egy mikrovizsgálat alapján

helyre, de minőségük, méretük, témájuk is vegyes, tehát esztétikai és reprezentációs szempontok is szerepet játszanak ebben. Használatuk a fotónézési alkalmak függvénye. Az (a) csoportba tartozó fényképek tehát nem a családi fotóanyagot reprezentálják, sokkal inkább magát a családot, a legemlékezetesebb eseményekhez kapcsolódva. A fotók készítésének dátumát a hátlapra felírt szövegek mellett a képen látható személyek életkorának és az események időpontjának visszakövetkeztetése alapján lehet azonosítani az informátorok segítségével. Magyarországon a privátfotózás történetét vizsgálva a fotótörténészek egy lineáris fejlődési vonalban gondolkodnak, mert a 19. század közepétől bizonyos időközönként megtízszereződik a fényképek száma.

2 Csupor István megállapításának summázata pedig az, hogy ellentétben a többi háziipari jellegű tevékenységgel, itt éppen fordítva, a specializált iparosságtól az önellátás (privát készítés) felé mutat a fejlődés vonala,

21 egyre több családban jelent meg a fényképezőgép, kiépült egy lakossági szolgáltató ágazat, mely a képalkotáson kívül minden lényegesebb mozzanatot (előhívás, nagyítás) magára vállal. A 3. tábla a 424 fotó készítési 3. tábla. A fotók készítésének ideje idejének grafikonját mutatja. A fényképek túlnyomó többsége közvetlenül az előhívás és nagyítás után a háztartásba került, vagy maguk a családtagok, ismerősök, barátok és rokonok gyarapították a fotóanyagot. A fényképadás szokása az általános reciprocitás elvén nyugodott. Pontosan számon tartották, hogy egy képből hány nagyítást kell rendelni, s kinek kell azokat elküldeni. A gyarapodás mellett szót kell ejteni a csökkenésről is. Ennek módozatai lehetnek: az elvesztés, az elhasználódás és az elajándékozás (egy ócsai nyugalmazott tanár az utóbbi években több mint 150 fényképet ajándékozott el!). A legkorábbi kép egy 1903-ból való műtermi egész alakos álló portré, mely egy anyai ági rokont ábrázol. A fénykép valójában egy vizitkártya, mely a világhírű Székely Aladár műtermében készült. 1988-ban kerültek be utoljára fotók a háztartásba. A grafikonon jól követhetőek a hullámhegyek, vagyis azok az időszakok, amikor a legtöbb fénykép készült. A legelső tetőzés az 1920-as évek végétől a 40-es évek legelejéig tart, ezt a korszakot a „boldog békeidő" és a fotótechnika fejlődése jellemezte. 1929-től jelennek meg az amatőr fotók és kezdik átvenni a fotóiparosok műtermeinek jelentőségét. A második és egyben legmeredekebb hullámhegy az ötvenes években volt. A készített fényképek robbanásszerű növekedésének objektív feltétele a fényképezőgépek és a filmnyersanyagok olcsósága (igazán ekkor vált populárissá és mindenki számára elérhetővé a fényképezés), szubjektív feltétele a fotózás apropójának, a családi