A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 28. (Miskolc, 1993)

FIATAL NÉPRAJZKUTATÓK II. KONFERENCIÁJA - Romsics Imre: Néprajz és/vagy esztétika? - Gondolatok a kalocsai példa nyomán

kivarrt ingvállat és pruszlikot húztak föl. Gyászban, Adventban és Nagybűtben a lányok és a fiatalasszonyok szomorú-pamukos ruhát viseltek, amelyeken a virágok közepét sárgára varrták. A 60 év fölötti asszonyok ha fel is vették a szomorú-pamukos ruhadarabokat, a virágok közepét csak fehérrel varrták ki. A leggazdagabb lányok „kázsmér" szoknyában, a jobb módúak selyem és kartonszoknyában, a szegények szövetszoknyában jártak. Bár ezeken nincs hímzés, meg kell őket említenünk, mivel az egyes anyagfajtáknak meghatározott színük volt, s ezek meghatározták a különböző kiegészítések színét, formáját. Ez azt eredményezte, hogy a viselet egészén tükröződött tulajdonosának vagyoni helyzete. Karácsonykor, húsvétkor, pünkösdkor, űrnapján, a hazai búcsú miséjén és délutánjának kocsmájában a lányok tiszta fehér ruhát vettek fel. Ezeket kizárólag gyári anyagokból állították össze, hímzést egyik darabon sem találhatunk. Az első gyermek születéséig, de legfeljebb 1-2 évig az újmenyecskék is felvehették, kizárólag színes gyöngyös fityulával. Ismételten meg kell említenünk, hogy ezek a viseletek nem minden misén jelentek meg, körülbelül a ruhatárakban meglévő arányukat tükrözte gyakoriságuk. Az „ünepön délutános ruha": Ezeket a ruhákat már jobban igénybe vették, mint a miséseket, így legtöbbször a miséről kikopott öltözeteket fogták be erre a használatra. Ennek megfelelően a szoknyák kékfestők voltak, amelyhez a kiegészítőktől függően kékfestő vagy fehér, de hímezetlen kőtő járt. A lányokon színes-pamukos ingváll és pruszlik, a 30-40 éves asszonyokon fehér, angol madeiras pruszlik. Ezt a ruhát a tavaszi és a kora őszi vasárnapokon viselték. A „kisüneplős ruha": késő ősszel és télen viselték szintén a vasárnapokon. Ebben játszottak, s mivel sokat ültek, nem szedték ráncba a szoknyákat. Jobb idő esetén felül hímzett pruszlikot vettek fel, de a hideg napokon már a hímezetlen rékli járta. Az otthoni ruha: a 10-12 éves gyerekek ingválljaira csak caknit varrtak, de a nagylányokéra már kevés virág is került. Más ruhadarabjukon nem találhatunk hímzést, csak az asszonyok féketőjén, de ezeket is általában csak pertlivel díszítették. A munkaruha: a határban az otthoninak megfelelő ruhákat használták, de a sötétebb színűeket vették föl. A hálóruha: általában pertlivel díszítették, de néha hímeztek is rá, amelynek színe szintén az életkort követte. Nem áll módunkban foglalkozni azokkal a szimbólumokkal, amelyek a hímzésen kívül esnek. Itt csak egy példát említenék, jelen esetben azt, hogy a lányok rózsaszín alsószoknyát viseltek, az asszonyok pedig már világoskéket. Ezeknek a kérdéseknek a vázlatos bemutatása is hosszúra nyúlna, s messzire vezetnének kitűzött célunktól. Ez utóbbiakat összefoglalva azt mondhatjuk, hogy a kalocsai hímzés utolsó, kiszínesedő korszakában is a népviseletbe került motívumoknak meghatározott funkciójuk, jelentésük volt. Megkülönböztetett két korosztályt, valamint a korosztályokon belüli korcsoportokat. Ezen felül jelezte a tulajdonos vagyoni és társadalmi helyzetét. Ennek tükrében az előadás elején feltett kérdésekre azt kell válaszolnunk, hogy a kalocsai hímzés utolsó szakaszát is népművészetnek kell tekintenünk, s nem nevezhetjük giccsnek. Két tárgycsoport tartozik a giccs általunk elfogadott kategóriájába. Egyik a Gábor Lajos által, a bútorokra faragtatott hímzésmotívumok, amelyek nem tudtak gyökeret verni, így csak az említés szintjén érdemes velük foglalkozni. A másik, amelyek messzi földön ismertek, a porcelánokra égetett hímzésmotívumok, amelyek nagymértékben hozzájárultak a kalocsai népművészet téves megítéléséhez. ROMSICS IMRE