A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 28. (Miskolc, 1993)

KÖZLEMÉNYEK A MÚZEUMI TUDOMÁNYOKTERÜLETÉRŐL - Dobrossy István: A miskolci „lisztes mesterségek": kenyeresek, perecesek, zsemlesütők, kenyér- és tésztagyárak történetéhez

makarónira, szárított metélt tésztára, majd később már szárított zöldség előállításával és forgalmazásával is foglalkoznak - nem túl sok eredménnyel. Az 1917. évi közgyűlés már előrevetíti a végkifejletet: „a liszthiány megbénította az üzletmenetet. A liszttilalmat követően (1916 február) a társaság csakis a katonaságtól kapott kisebb megrendeléseket."

40 1918 szeptemberében a részvénytársaság cégszöveget változtat, „Fa és kőipari részvénytársaság" lesz. Ez már nem, de az átalakulás indoka ide tartozik: „Még a legtöbb iparágra a háborús konjunktúra változása fellendülést okozott, addig reánk nézve pangást jelentett. A mi üzletágunk: a tésztagyártás ugyanis az időközben kiadott kormányrendeletek folytán előbb csak megcsappant, majd forgalmi tilalom folytán tökéletesen megszűnt." (Ezt próbálták ellensúlyozni a zöldségfélékkel, de nagy volt a veszteség. Az igazgatót behívták katonai szolgálatra. A vezető nélkül maradt vállalkozás üzleti berendezéseit, gépeit mint holt tőkét eladták egy másik üzemnek, a Miskolci Konzervgyár Rt.-nek.) A társaság működését - telepének átadása után - 1917-ben beszüntette. Az új cég telepe a Vay út (Zsolcai kapu) 4. szám alatt jött létre. Tésztaáru és gyümölcskonzerv üzem (1920-1928) Az előzőhöz hasonló vállalkozás, amely Soltész Jánosné Farkas Károly utcai (ma: Budai József u.) telephelyéhez kapcsolódik. Kérvényében működési körét és profilját a következőképpen határozta meg: „a Farkas K. utcában ez év tavaszán felépítendő műhelyben kézi-erővel hajtott gépeken készült kenyér, tarhonya, csőtészta, levestészta és konserv cikkeket közvetlenül a fogyasztók és továbbárusítók részére árusítom."

41 Az üzem eredményességéről, működésének körülményeiről többet nem tudunk. 1927ben a tulajdonos még kenyér- és péksütemény előállításával foglalkozik, de 1928-ban „üzlete megszűnt, lakása ismeretlen" feljegyzésekkel találkozunk. * * * A fejezetcímben említett „lisztes mesterség", s a korábbi tésztaárugyár néhány adata indokolja, hogy röviden utaljunk még egy miskolci érdekességre, különlegességre. Ez pedig a tarhonya. 1932-ben egy miskolci tanár, Váradi Géza közgazdasági propagandatanulmányt jelentetett meg, „Tarhonya vagy rizs" címen. Ebben azt hangsúlyozza, hogy Magyarország búzaexportálási lehetőségei katasztrofálisak, 1931. október 28-án Ausztria kivételével a búzaexportálásokat minden más országba be kellett szüntenti. A rizs viszont özönlik az országba, mértéktelen valutáért. Javaslatának lényege: „a magyar fehér liszt egy tekintélyes része, mely a mai nehéz gazdasági helyzet miatt exportra nem kerülhet: tarhonya alakjában itthon kerüljön piacra, s mellőzzék a rizst."

42 A tarhonya széiesebb körű elterjedése a „szegedi nép érdeme". Vedres István a szegedi közgazdász és kultúrmérnök már a 19. század elején a tarhonyát a híres szegedi „emésztési cikk"-ek között említi, amelyből már akkor 2000 mázsát forgalmaztak. A tarhonya, mint élelmiszerkülönlegesség, s ennek előállítása megmaradt a háziipar keretei között. Gyártásával másutt is, főleg Szegedről elszármazottak foglalkoztak. 1932-ben „már Miskolc, Vásárhely, Makó, Pest is rávették magukat a tarhonyatermelésre."

43 Deák Gábor kéziratos tanulmányában és visszaemlékezésében ezt azzal egészíti ki, hogy „környékünkön, a sajókazai Radvánszky Béla báró, a nagy gazdasági válság idején nem volt hajlandó birtokán búzát vetni. A miskolci pénzügyigazgató a honvédség segítségével kényszerítette Radvánszkyt arra, hogy földjeit vesse be olyan feltétellel, hogy a lisztből új élelmezési cikket, a tarhonyát fogják előállítani. Ilyen kezdeményezésre jelent meg és terjedt el Miskolcon és környékén a tarhonya. Gyártása házilag folyt, hiszen a tésztaárugyár-kezdeményezések ekkorra már elvetéltek."

44 A propagandafüzethez étkezési receptek, ajánlatok is készültek. Ezek egyik csoportjá-