A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 28. (Miskolc, 1993)

KÖZLEMÉNYEK A MÚZEUMI TUDOMÁNYOKTERÜLETÉRŐL - Gavallér Pál: A bányászszerszámok első magyar megjelenése pecséteken

ilyen személyt csak minden tekintetben jeles plébániára helyeztek, azaz ilyen lehetett Selmecé is. Erzsébet királyné, Habsburg Albert (1437-1439) özvegye és I. Ulászló (1440-1444) körül csoportosult erők összecsapása egyik legpusztítóbb megnyilvánulásának szenvedője Selmecbánya volt. Az özvegy királyné Rozgony Simon egri püspököt nem nevezte ki esztergomi érsekké. így a püspök - az Ulászló pártján álló - Lévai Czeh Lászlóval szövetkezett 1442. május 24-én. Selmec Erzsébet királynét pártolta, amiért Czeh közvetlenül a vezető érsekségre aspirálóval kötött szövetsége után - bevette Selmecet, templomait és kolostorát kirabolta, okiratait elorozva megsemmisítette, a várost is felgyújttatva.

13 Ekkor a város levéltára túlnyomóan elpusztult a történettudomány nagy kárára. A pusztítást a követő időszak első városi jegyzőkönyve kezdő soraiban így örökíti meg: „Anno 1442. venerunt alumni iniquitatis, Simon Episcopus Agriensis de genere Rozgon, et Ladislaus Csech filius Petri Cheh de Lewa, et properaverunt Sebniciam (cum) quatuor millibus Hungarorum et Polonorum, succenderuntque civitatem predictam totaliter, interfectis quam plurimis ex utraque parte. Et sic Sebnicienses ecclesiam eorum cum multis bonis, quae hostes receparunt omnimode, cum Ecclesiae rebus, calicibus, crucibus, et reliquiis Sanctorum multis et claustri. Haec sunt facta anno praedicto feria sexta post Pentecostem; et exusserunt venerabile sacramentum Corporis Christi in ecclesiis utrisque, altariaque fregerunt". Mint látható, Selmecbánya jelentősége régről nem változott, sőt egyre csak fokozódott. Mondhatni: a magyar hon gazdaságtörténetében is kulcsszerepet játszva. Az alsó-magyarországi bányavárosok központjává fejlődött, helyt adva a főbányagrófi hivatalnak, mi több a 18. század első felétől a birodalom nevessé vált bányaiskolájának. - Az 1442-es pusztulást - számunkra különösen történeti-levéltári szempontból - nem akarjuk bagatellizálni, csak megjegyzendőnek tartjuk: a nagy pusztítás ténye ellenére maradt még annyi forrás, amiből fő vonalaiban kirajzolódik a város jogállása és megállapítható - ha közvetett források alapján is - a város 1442 előtti története. Általános értelemben vett magyar várostörténeti vonatkozásban is messze kiemelkedően jelentős az a kisméretű oklevél pecsétjével, melyből utóbbi ezen dolgozatunk tárgya. Mert az oklevél kiállítója maga a város, a tulajdonát képező plébániáról hozott döntést közölve és saját városi pecsétje alatt.

14 Az élet különös fintort mutatva az 1442-es pusztítással szembe, hordozta ezt az oklevelet, mely 1275-ben kelt és napjainkban is megvan épségben és igen jó állapotban pecsétjével együtt a Magyar Országos Levéltár Diplomatikai Levéltárában. Ha a meglévő, eddig ismert városi pecséteinket vizsgáljuk a pecsételés évét illetőleg, akkor a selmeci pecsét az első három városi pecsétünk között szerepel: Esztergom 1269, Selmecbánya 1275, Buda (Pest-Újhegy) 1337. Bányászati vonatkozásban a tágabb európai kitekintést véve alapul, ebben az aspektusban is az elsők között szerepel a napjainkban meglévő és ismert pecsétek között. Történeti bevezetőnk eredményéül megállapítható: Selmecbánya tatárpusztítása után ismét talpra állt úgy, hogy nemcsak korábbi szintjére került vissza, hanem gazdasági vonatkozásban még magasabb ívű pályát futott be a magyar középkor tatárjárás utáni korszakában. Gyors talpra állásának markáns bizonyítéka bányajoga és a joghatósága alatt kiállított és megpecsételt 1275-ös oklevele. Bányajoga, oklevele és pecsété már önmagukban is jelentős történelemről tanúskodó és azt „író" tényező. A heraldikai-sigillographiai szakirodalomban két szerzőnél találkozunk aránylag részletesebb elemzésével: Nyáry Albert

15 és Darvasy Mihály

16 művében. Mindketten kitérnek bányászati (eszköz) vonatkozásokra is. Harmadikként főleg bányászattörténetre helyezve irányvonalát, Faller Jenő

17 ad ismertetést róla folyóiratban. A falieri