A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 28. (Miskolc, 1993)

KÖZLEMÉNYEK A MÚZEUMI TUDOMÁNYOKTERÜLETÉRŐL - Nyárády Gábor: A borsodi gyalogok kapitánya

„specialiter recommendálja" őt Rákóczinak. „Jó katona, négy fiával - írja. - Csendességében nem látszik bátorsága, kire minden órában kész."

29 Somogyi azonban - a vázlat szerint - a csallóközi lovasokat vezette az arcvonal jobbszárnyán. Talán egy helyettesére bízták a csallóközi gyalogságot, lévén ez az ezrednél valószínűleg kisebb egység, csak egy bataillon. Ha feltételeznénk, hogy a Scharudi martalócaitól jobbra lévő mindkét gyalogos egység parancsnoka Nyárády lett volna, ez annyit jelentene, hogy már magasabb beosztást kapott, aminek okvetlenül nyoma lenne valahol. A kérdésre tehát nem tudunk válaszolni, csak annyi bizonyos, hogy a rajzoló vagy az írnok tévedett Nyárády csatarendi helyének feltüntetésében. Mellesleg, ez csupán egy a vázlat jónéhány hibája közül. A nagyszombati kudarc távolról sem volt olyan vészes, mint a kavarodás és a visszavonulás első óráiban látszott. Heister nem tudta kihasználni a győzelmet, a kuruc sereg nagyobb része viszont gyorsan rendeződött, és több helyütt alaposan visszavágott a császáriaknak. Avégett, hogy a csatavesztés híre ne okozzon fölös aggodalmat a „hátországban" sem, Rákóczi már másnap, december 27-én pátenseket küldött Mocsonokról minden megyének. A Borsodhoz intézett iratban

3

" a többi között ez áll: „Tegnapi napon ellenségünkkel személyünk szerint szembe szállottunk, és ha némely német tiszteink s német hadaink ellenségünk közé való általszaladásukkal, hadaink megbódulván, ellenségünk szíve nem erigaltatott volna (bátorodott volna fel), minthogy már is az ellenségnek bal és jobb szárnya hadaink által megnyomattatván, gyalogja ellenségünknek széjjel veretett, amint azon munkának s hadaink jó magaviselésének ellenségünktől nyert nyolc lovas és gyalog zászlók bizonysági, szembeszállásunk s viadalunk örvendetes és hasznos végét ki-ki szemlélhette volna; és jóllehet hadaink lett bódulása miatt kellett ellenségünk elől egy kevéssé elnyomulnunk, hadainkban mindazonáltal igen kevés kárt vallottunk, s nem is oly casus, melyet Isten segedelme által rövid napon nem reparálhatnánk... Az nemes vármegyének azért minden rendéit nemzetükhöz s igaz ügyhöz való szeretetre intjük... Sokszori intimátiónk (tájékoztatásunk) szerint tudván, hogy ki-ki magának s nem másnak keresi a szabadságot, nem zsoldos által, hanem személy szerint ki-ki az nemes vármegyében isurgálván, siessen jönni táborunkba, sőt akik mezei hadaink közül az nemes vármegyében lappanganának, azokat az nemes vármegye magok zászlója alá serénységgel hajtassa, hogy így táborunk is újabb erővel megszaporodván, az mostan történt fogyatkozást Isten ő szent felsége segedelme által szerényen reparálhassuk. Most mutatja meg az nemes vármegye, mennyire kívánta s kívánja nemzetséges ügyünknek boldogulását, és ha inkább szereti országunknak az törvénytelen uralkodás alól fölszabadulását, mint sem továbbra is végső veszedelmével összeköttetett ellenségünk birodalmát." Ugyanígy értékelte a csata kimenetelét Bercsényi. Vágsellyéről december 27-én Rákóczinak küldött jelentésében megjegyezte: „Nagyságod ne búsuljon, mert igenis bizonyos az: az németet mi vertük meg-minket azconfusió... bizony, becsületet eleget vallottunk ezen kár mellett."

31 1705. január 6-án pedig Barsról írta: Nyárádynak van talán tisztekből álló húsz hajdúja, Borsod vármegyei; az többi azelőtti Lóczy hajdúféle - azokat már összeadom, Nyárádyt pedig visszabocsátom Borsod s Gömör vármegyéknek fölvételére, vicéje máris az gömöri hajdúkat szerzi össze."

32 Ez a levélrészlet újabb bizonyíték az előzőekben kifejtett álláspontunk mellett: húsz borsodi tiszt volt Nyárádyval (a közvitézek csata után - szokás szerint - elszéledtek, hazatértek rövid időre), csallóköziekről szó sincs, a bizalom elvesztéséről szintúgy. Az újesztendővel pedig újabb fejezet kezdődött a borsodi seregek oly sok áldozatot kívánó küzdelmeiben és Nyárády András hol szerencsés, hol balszerencsés hadiszolgálatában is.

33 NYÁRÁDY GÁBOR