A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 27. (Miskolc, 1991)

TÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK - Bencsik János: A szőlőbirtok társádalommegosztó hatása Erdőbényén századunk első felében

is". Az egymás iránti tiszteletnek is megvolt a közösség által elfogadott formája. A módosabbak körében például „nem becézték egymást. Akiknek már volt valamijük, azok (egymásnak már) Jánosok, Istvánok, Sándorok voltak. Nem Sanyi, vagy nem Palkó! Különös hangsúllyal mondták ki egy-egy jógazda nevét, valahogyan így: MAARTON JÁNOS vagy SIIPOS DÁNIEL!" Csak akkor emlegették, természetesen egymás között Danyinak, ha gúnyolták, mert hogy az öreg Sipos gazdát fösvénységéről ismerték. Visszatérve a megszólításban kifejezésre juttatott tiszteletadásra, ha valakit úgy szólítottak, hogy István, Gyula, akkor az már valami olyasmit jelentett, hogy „annak négy ökör jár ki az udvaráról, meg 2 ló", mert az már egy jógazdának számított. Ma úgy tűnik, hogy a földbirtokosok nagy része nem élt az erdőbényeiekkel egy sorban, nem tagolódott a paraszti társadalomba. A falu egykori földesurát, a földesúr családját nem is emlegették név szerint. A SzirmayakróX csak azt tudtam meg, hogy „a bárónak sok födje volt, meg sok szőlője a háború előtt". Mikor eladóvá lett, birtokából a falubeliek is vásároltak. Sőt a kastély berendezéséből is került át hozzájuk egy-két jellegzetesebb darab. Sipos Dániel otthonában egy „szép barokk faliórát" csodálhattak meg az unokák, amelyet a gróftól vásárolt a család. Ezzel (talán elárverezték magukat) ki is vonultak a Szirmayak Erdőbénye történelméből. Helyükre mások kerültek, ők azonban már nem voltak ilyen rangos családok. Ilyen birtokos volt az abaújszántói Zimmermann, akinek a „Görögbajókán és a Messzelátón" volt nagy darab szőlője. Vannak olyan erdőbényeiek, akik a birtoktörténetet is számon tartják. Szerintük Zimmermann, a „csodamérnök" Güsszlertől vásárolta meg a szőlőt. Kiváló terület volt ez, Zimmermann birtokán aranyérmes borok teremtek. Ezért hát az egyik adatközlőm kihangsúlyozta, hogy „a miénk (ti. a szőlő) azzal volt mezsgyés", mármint a Zimmermann birtokkal, ezért ezen a területen is kiváló minőségű bor termett. Emlegették még a „báró" Hantost, meg a Szűcs őrnagyot, akiknek nagyobb darab szőlőjük volt. Az ilyenek folyamatosan felvásárolták az eladóvá tett szőlőket. „Kahler Mór zsidó cégéről is" beszéltek, akinél Zöldi András volt az intéző, utóbb meg Ajtósi nevű, „aki valahonnan idejött lakni, s itt is halt meg a második világháború alatt". Az elmondottakból kiderül, hogy az erdőbényei Szirmay-birtok is zsidókézre került. Az új birtokosok már ritkán éltek helyben, birtokaikat intézővel igazgatták. Az is kiderül, hogy a század elejétől többször cseréltek gazdát a bényei határbeli szőlőingatlanok. Ha tehették, az áruba bocsátott ingatlanokból az erdőbényei parasztok is vásároltak. így vásárolta meg a lakosság 1927-ben Wahlboth bárótól a Szokolyát, összesen 750 joggal. Egy jog 200 pengő volt. Erdőhöz és legelőhöz jutottak az erdőbényei kisvállalkozók. Továbbra is egyben művelték az erdőt, a jog alapján részesültek a kitermelt fából, vagy haszonból. Mindenki szerzett itt kisebb-nagyobb birtokot, merthogy összesen 260-270-en vállalkoztak. Még a zsidó családok is, mert nekik is volt tehenük, kellett a legelő, meg a tűzifa is szükséges volt - mondották adatközlőim. „Akkoriban sokan bankot vettek fel e nagy vállalkozáshoz", vagyis hitelből vásárolták meg. Adatközlőim még őrizgették az „armalis" emlékét is. Sikerléékről tudták, hogy nemesek voltak, de ők már a múlt század végén lecsúsztak, „a 20-as években fél hold szőlő volt az Edelényiben, 800 n.-öl gyümölcsös a Lőcsében, meg fél hold szántó. De ennél többre tartották magukat." Úgy igyekeztek, úgy öltözködtek a Sikerle lányok, hogy módosabb legények is figyeljenek rájuk. Csak az étkezésen takarékoskodhattak, ezért vallotta édesanyjuk életelvként, hogy „amit megeszünk azt nem látják, de amit felveszünk azt látják!" Még a sátoros ünnepek is elmúltak úgy, hogy nem sült kalács a Sikerle-háznál. Jellegzetesen alakult az iparosok helyzete is Erdőbényén. Szinte minden szakma képviselve volt a településen. Közöttük legrangosabbnak számított a kádár meg a kőfaragó. „A suszter a tehénkés paraszttal volt egy sorban." Mind a kádármesterek,