A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 27. (Miskolc, 1991)

SZLOVÁKIAI TÉKA - Ján Podolák (red.)-: Raca (Bődi Erzsébet)

RÁCA (Reese. Szerk.: Ján Podolák) Bratislava, 1989. 291 p. Reese a múltban egy önálló mezőváros volt Pozsony szomszédságában. Lakói főleg szőlőtermesztésből éltek. A második világháború után elvesztette önállóságát, közigazgatásilag Pozsonyhoz csatolták. Ma a szlovák főváros egyik kerülete. Lakói üzemekben és a szolgáltatás különböző ágaiban dolgoznak. Településképe is gyökeresen átalakult. Szőlőültetvények egy részét kiirtották és lakótelepet építettek helyére. A hagyományos társadalmi értékeket felváltották a civil (városi) társadalom jegyei. Récse társadalmának és kultúrájának példáján kiválóan be lehet mutatni a paraszti kultúra átalakulását. Egy meghatározott történeti, politikai és gazdasági körülmények között a hagyomány (tradíció) kettős oldala, a pozitív és negatív ereje is plasztikusan megmutatkozik. Ezt a lehetőséget ismerte fel Ján Podolák munkatársaival együtt, és ennek jegyében valósította meg Récse történeti és néprajzi monográfiáját. Récséről először a 13. században tesznek említést. A szlovák őslakosokhoz ekkor telepítenek le németeket. A 16. században már horvát és szerb telepeseket irányítanak Récsére. A 18. században már kimondottan szakosodott borkereskedők és szőlősgazdák vertek gyökeret, ök szintén német származásúak voltak. A récsei bor messze földön hírnévre tett szert, ugyanis a faluban gyakorta megforduló kereskedők idegen tájakra szállítottak récsei bort. E rövid történeti bevezetés után nézzük meg, hogyan is épül fel egy falumonográfia Szlovákiában. A récsei monográfia értelemszerűen két részből áll. Egy történetiből és egy népraj ziból. Récse történetét két tanulmány foglalj a össze. Közöttük a választópont 1945. Külön fejezet foglalkozik a helybeli termelőszövetkezet történetével és a település legújabb kori demográfiai viszonyaival. A monográfia szerkesztője a történeti résznél jóval nagyobb terjedelmet szánt a hagyományos népi kultúra és életmód bemutatásának. A munkálatokban olyan kiváló, tapasztalt néprajzi kutatókat vont be, mint Erna Drábiková-Kahounová, Jarmila Palicková-Páíková vagy Alica Elscheková. A település legfőbb sajátossága a magas szintű szőlőtermesztés és borászat, valamint a szintén kézi erőt igénylő gyümölcstermesztés. A szőlőművelés folyamatát, eszköztárát, névanyagát nagyon pontosan, rajzokkal és fényképekkel kiegészítve teszi közzé a monográfia. Hasonlóan figyelemre méltó a kismesterségek és a házi csipkeverés leírása. A táplálkozási kultúra bemutatásánál a hagyományos ételeken túl felmérték az élelmiszeripari termékek fogyasztásának gyakoriságát és átalakító folyamatát. A nagyváros közelsége megváltoztatta a hétköznapi étrendet, viszont megmaradtak ünnepek alkalmával a hagyományos étkezési szokások. Legterjedelmesebb fejezetben mutatják be az építészetet és lakáskultúrát. Magas házgyári lakótömbök árnyékában meghúzódó családi házakról, az egyik domboldalt lezáró pincesorról és különféle présházakról nagyon részletes rajzos dokumentumokat készítettek. A leírásoknál inkább arra törekedtek, hogy lehetőleg minél teljesebb képet adjanak vissza a látottakról, a tapasztalatok értékelését máskorra hagyják. A polgárosodás hatására elsőként a viselet alakult át. A récsei viselet már a századfordulón alig különbözött a korabeli civil társadalométól. A közölt fényképek akár egy alföldi mezővárosban is készülhettek volna. A ruhák külső megjelenése már nem árul el semmit a hovatartozás kérdésére keresett válaszadáshoz. Meglepően gazdag szokásanyagot és népköltészeti értéket rögzítettek a kutatók. Az olvasóban felmerül az a kérdés, hogy a hirtelen, viszonylag rövid idő alatt lejátszódott változásokra ellenreakcióként talán egy gazdag folklór- és szokáskultúrával válaszolt a közösség. Ezáltal igyekezett fenntartani múltját, ha már az anyagi természetű értékeit fel kellett adnia.