A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 27. (Miskolc, 1991)

MUZEOLÓGIA-KÖZMŰVELŐDÉS - Viga Gyula: Élő agrártörténet (Kunkovács László kiállításának megnyitója)

dás archaikus rétegéből megjelenő kézimalom, a száradó tőzeg, a csámesz vagy a járgányos vízkiemelő nem kevéssé fontosak a képeken, mint az ezeket használó ember. Mint az arcok a nap- és szélcserzette ráncokkal, s a kalap árnyékában megbúvó homlokredők. Vagy mint a munkában kérgesedett, a szárazságtól megrepedezett anyaföldhöz hasonuló kezek, melyekben sokgenerációs tapasztalatok szelídültek fogássá. Kunkovács László-kinek képei előtt állunk - 1942-ben született Endrődön. A népéletet bemutató felvételei nem kis részben a gyermekként megélt élményekből, emlékekből táplálkoznak, egyebek mellett ez garantálja, hogy - divatos kifejezéssel - a „valóság érdes felszínét" érintik. Eddigi életútján sokfelé tevékenykedett. A tanítóképzői diplomát rövid pedagógusi pálya követte, majd a diákkorban-jószerével gyermekfejjel - kezdett fényképezés az MTI-nél válhatott hivatássá. Rövid ideig tanítás a Képzőművészeti Főiskolán, újságírás és lapszerkesztés, azután képszerkesztői állás, közben a szellemi „szabadúszás" számos formája. Kunkovács László - ahogy magát nevezi - fényképezőgépes szakíró, aki több évtizedes országjárás, megszállott feltáró, leletmentő munka révén százezernél több néprajzi felvételt készített, s hozott létre szinte múzeumnyi mennyiségű és jelentőségű archívumot. A Duna-Tisza köze paprikatermesztő és gyümölcsös tanyáin éppen úgy megfordul és otthonosan mozog, mint a Kunság pásztortanyáin, a Kárpátok pásztorszállásain, a bácskai magyarlakta falvakban vagy a palócság hagyományőrző településein. A népi építészet pusztuló objektumai éppen úgy felkeltik figyelmét, mint a pásztorok régi eszközei és eljárásmódjai, a tánc mozdulatai vagy a népviselet alakulása. Meglesi a halfogás archaikus - olykor titkolt és tiltott - módszereit, vonaton, gyalog és kerékpáron bejárja az ország legeldugottabb helyeit, ahol valami sürgetően igényli, hogy a fotográfus kamerája megmentse a nyomtalan enyészettől. Tőbb évtizedes szisztematikus, mondhatnám megszállott gyűjtőmunkát végzett Kunkovács László, melynek eredményei közül csak részleteket láthatott a nagyközönség a Hagyományos halászat a hazai vizeken, a Tiszai barangolások, az Osépítmények, a Pásztoremberek, vagy az itt látható Élő agrártörténet című kiállításokon. Tárlataival külföldön is megismerkedhettek a látogatók. (Talán elmondhatom, hogy jelenlevő anyagát magam az elmúlt év elején az ausztriai Kittsee-ben láttam, ahol etnográfusként különösen érdekes volt szembenézni hazai népéletünk eltűnő emlékeivel.) Kunkovács László számos megnyilatkozásából tudjuk, hogy öntörvényű, önálló utat járó, önmagával és környezetével örökké elégedetlen, konok következetességével magát könnyen kirekesztő, megszállott, nehéz ember. Bár véleményével olykor fontos, közös ügyeket szolgál, közös problémákat fogalmaz, jól tudjuk, ez a Duna-tájon senkit nem ment meg attól, hogy magára maradjon. Úgy vélem azonban, hogy az a fajta, akinek indulatai, önmagát is perzselő belső tüze ad energiát a nem egy emberre méretezett munka elvégzésére. Bizonyos, hogy a maga nemében páratlan - s még be nem fejezett - életmű ez: a magyar néprajz képekben megfogalmazott, tájilag és etnikailag is árnyaltan illusztrált monumentális gyűjteménye. Jó lenne mielőbb albumokban, de főleg ismeretterjesztő könyvekben látni Kunkovács László felvételeit, hogy valóban hathassanak, s eljussanak azokhoz, akiknek valóban szükségük van rájuk. Óhatatlanul felmerül itt a kérdés: vajon mi értelme van mindezt megörökíteni, mit szolgál mindez, s hat-e, hogyan hat egy ilyen kiállítás pl. egy ilyen ipari nagyvárosban, mint Miskolc? Van-e, lehet-e üzenete az itt élők számára? Meggyőződésem, hogy mindez jelenlegi és jövő műveltségünk egyik alapkérdése. Azok számára, akik fényképezőgéppel, magnetofonnal, vagy múzeumi raktárak anyagának összegyűjtésével végzik ezen értékek mentését nem lehet kétséges a válasz: mindez része nemzeti műveltségünknek, s tudása, ismerete nélkül nem építhető fel a jövő műveltsége. Belátom persze, mindez annyira nyilvánvaló, hogy igen sokan nem hiszik és nem is értik.