A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 27. (Miskolc, 1991)

MUZEOLÓGIA-KÖZMŰVELŐDÉS - Tarcai Béla: Fotográfia a magyar közgyűjteményekben

A művészettörténészek, társadalomtörténészek megkezdték a helyi és regionális fotótörténeti tények és adatok gyűjtését és feldolgozását. Az ilyen tanulmányok nemcsak a szaksajtóban, hanem a múzeumok kiadványaiban is megjelentek. Az intézmények: Ezek után érdemes áttekinteni, hogy a célok és törekvések a fotográfia önálló tudományszerepének elismertetésére, a közgyűjteményi hálózatban hogyan realizálódnak. Az egykori Magyar Munkásmozgalmi Múzeum 1984-ben közzétett, ilyen tárgyú összefoglalása óta bizonyos átrendeződés ment végbe az intézményi hálózatban és az akkor felvázolt helyzethez képest előrehaladás is kimutatható. A következőkben azokról a legfontosabb intézményekről lesz szó, amelyekben profeszszionista szinten és szándékkal folyik a fotográfiai kutatás. Első helyen kell említenünk a Magyar Nemzeti Múzeum Legújabb Kori Történeti Múzeumának Fényképtárát (korábban Nemzeti Történeti Fényképtár), amely a legteljesebb fényképanyaggal rendelkezik a fényképezés kezdetétől napjainkig. A pozitív kópiák és negatívok darabszáma a millió felé közelít. Az első leltározás a fényképi anyagban 1874-ben történt. 1990. január elsejétől a Fényképtár működését kibővítette és most már nem csupán fényképeket, hanem a fotográfia írásos és tárgyi emlékeinek minden változatát gyűjti. Természetes, hogy a különböző területeken felmerülő képigényeket elsősorban ez a gyűjtemény tudja kielégíteni. Más felfogást tükröz a Magyar Fotóművészek Szövetsége Fotótörténeti Gyűjteménye, amely a gyűjtésben és a feldolgozásban a történeti és az esztétikai értékeket tekinti elsődlegesnek. Ez az intézmény mindenben megfelelhetne az ideális nemzeti fotómúzeum igényeinek, ha elhelyezési körülményei megváltoznának. Remény van arra, hogy a gyűjteménynek Kecskeméten, még 1991-ben megvalósuló elhelyezkedése végre megoldja fotókultúránk egyik legégetőbb problémáját. A gyűjtemény egyébként 1958 óta gyűjti a magyar és az egyetemes fotográfia minden személyi, tárgyi és írásos emlékét és jelentős értéket képviselő szakkönyvtárral is rendelkezik. A debreceni Városi Könyvtár sajátos gyűjteményt hozott létre, az úgynevezett Dokumentációs Stúdió formájában. A stúdió feladata, hogy összegyűjtse a város és környéke történetével kapcsolatos eredeti vagy nyomtatott fényképek reprodukcióját s ezt a kutatók, a sajtó, illetve a város és a családok története iránt érdeklődők rendelkezésére bocsássa. A stúdió mintegy 60 000 áttekinthetően katalogizált reprónegatívval és jelentős mennyiségű mozgókép-, video- és magnófelvétellel is rendelkezik. A Herman Ottó Múzeum ugyancsak átfogó jellegű fotográfiai anyaggal rendelkezik. Bár a múzeum alapítása, 1899 óta gyűjti a fényképeket, bizonyos önállósodásról csak 1979 óta beszélhetünk. 1985-ben alapvető változás következett be, mert ekkor kezdte meg működését az önállósult Miskolci Fotótörténeti Gyűjtemény, lényegében azoknak az elveknek alapján, amelyekről a Magyar Fotóművészek Szövetsége gyűjteményével kapcsolatban szóltunk. Természetes mindazonáltal, hogy ennek a gyűjteménynek más a terjedelme és más hangsúlyok érvényesülnek a szervezésben. A gyűjtemény elsősorban Miskolc város, Borsod-Abaúj-Zemplén megye és az észak-magyarországi régió dimenzióiban gondolkodik, de törekszik az összefüggések feltárására a magyar nemzeti és az egyetemes fotográfia irányában is. Bizonyos didaktikus elvek is szerepet kapnak, amit a diósgyőri várban létesült kiállítás is követ: azt szeretné ugyanis elérni, hogy a néző, ha végigsétál a termeken fogalmat tudjon alkotni magának arról, hogy mi a fotográfia és hogyan hasznosul a társadalom életében. A gyűjtemény legértékesebb részét képezik - sok más mellett - Kóris Kálmán negatívjai, mintegy 4000 darab és az a kb. 1200 lap, ami az 1980-as évtized magyar fotóművészetének keresztmetszetét adja. E rövid áttekintésben nem szabad figyelmen kívül hagynunk azt a tényt, hogy mind az országos, mind pedig a helyi múzeumok, könyvtárak jelentős fotóanyaggal rendel-