A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 27. (Miskolc, 1991)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Fügedi Márta: A barkó rókaprémes mente viseletéhez

A barkó menték sötétkék posztóból készültek, combközépig érő hosszúságúak voltak. Elöl nagyméretű, olykor diónagyságú pitykegombok, „sárga gömbös gombok, tetején lencsével" zárták. Egyesek szerint „bőrrel bevont hosszúkás fagomb is használatban volt a mentéken, melyet három ágból font bőr gombolóval fogtak össze." Ez a fajta gombolás szűcshatásra utal, valószínűleg a ködmönökről való átvétel. A mentét kék, a módosabbaknál ezüst vagy arany színű paszomány, zsinórozás díszítette, a gombolás mentén, olykor az ujjak végén és hátul a szabásvonalat hangsúlyozva. „Rókacicával", azaz rókaprémmel szegték szélesen körbe, sőt az ujja végén, a ferdén bevágott zsebek mentén és az oldalán felfelé is. A mente belseje göndör szőrű bárány volt, de emlékeznek flanel- és vattabélésre is. Ez a jelenség már feltételezhetően a mente és más ujjasok keveredésére is utal. Előfordult, hogy „mentekabátnak" nevezték a vatelines fekete posztó kabátot is. Már Istvánffy Gyula is említi a Borsod megyei palócokról írva, hogy „némelyiknek az elejére, a két alsó szögletbe színes selyemből virágcsokor is volt hímezve".

13 A domaháziak, sajóvárkonyiak arra is emlékeznek, hogy nemcsak a mente eleje, hanem „fara" is ki volt varrva kétoldalt. Egyesek szerint szűcsös, mások szerint viszont inkább szűrmintára hasonlító virágokkal hímezték a mentét. Többen említették, hogy a mente hátán a „hólráncon" még fehér gyöngyből csinált dísz is volt. A legdíszesebb, rózsás mentéket a barkók szerint a sajóvárkonyiak és a domaháziak viselték, egyébként is őket tartották a két leghíresebb falunak a környéken. Az elbeszélések, fotók, valamint a miskolci Herman Ottó Múzeumban és a debreceni Déri-Gyűjteményben őrzött barkó menték alapján megállapítható, hogy az egyes példányok között alig van változatosság, szabásuk, díszítésük, méretük szinte azonos. Mindezt valószínűleg az is magyarázza, hogy az Ózd környéki barkó falvak lakói mentéiket mind egy helyen, a rimaszombati és a rimaszécsi szűcsöktől szerezték be, akik azt előre elkészítve a vásárokon árulták. A mente azonban a barkó falvakban sem volt általános viselet, egy-egy településen alig 10-20 darab volt, csak a módosabb gazdák feleségei hordták. Mellette általános a ködmön, majd a kabátfélék és a nagykendők voltak. Talán a viszonylag kevés számú mente is magyarázza, hogy sok helyen szinte napjainkig is név szerint emlékeznek az utolsó tulajdonosokra. Fontos megállapításnak tarthatjuk egyik adatközlőm véleményét, mely szerint Ózd környékén a mente különböztette meg a parasztasszonyokat a gyárban dolgozó és a gyárnak fuvarozó férfiak feleségeitől. A mente a legértékesebb ruhadarab volt, „a Iegfeljebbvaló kabát"-nak tartották, csak nagy ünnepekre vették fel. Arra hallomásból még emlékeznek, hogy a múlt század végén még ebben esküdött a lány. Aki nem tudta megvenni a mentét, az kölcsönkérte a lakodalomra, és „ledolgozta" a kölcsönt. Sátán a kendermunkáknál segítettek a szívesség, a kölcsön viszonzásaként. Asszonykorukban is csak a templomba vették fel a barkó nők a mentét, de „a híresebbek olykor vásárba, búcsúba is abba' mentek". A mente panyókás, vállra vetett viseletére már nem emlékeznek, felöltve és begombolva hordták az emlékezet szerint. Mindez nyilvánvalóan azzal is magyarázható, hogy az adatközlők a menteviseletnek már csak arra a legutolsó időszakára emlékeznek, amikor már csak az idős asszonyok hordták, továbbá csak télen, ünnepre használták, ebből következően a felöltött, begombolt viselet volt a praktikus. A mentét a szuszékban, ládában tárolták, gondosan elhajtogatva és fehér abroszba csavarva. Diófalevelet, dohánylevelet tettek közé, hogy a moly meg ne lepje se a posztót, se a prémjét. Nagyon kímélték, többször szellőztették, megforgatták használaton kívül is. A visszaemlékezések igazolják azt is, hogy a mente a lányok hozományába tartozott, és női ágon öröklődött. Egy sajóvárkonyi adatközlő szerint „az vót szokásba, hogy a fődön a fiúk osztozkodtak, a lyán nem kapott mást a jussba, csak egy rőkás mentét".