A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 27. (Miskolc, 1991)

MŰVELŐDÉSTÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK - Bencsik János-János István: Tokaj irodalmi életéhez, 1818-ból

Tokaj irodalmi életéhez, 1818-ból Ezúttal a város történelméről szólnunk bizonnyal fölösleges. Mindössze arra kellhet emlékeztetnünk az olvasót, hogy Tokajban a 19. század elején már pezsgő kereskedelmi élet zajlott. Népes vásárai évente 6 alkalommal vonzották a közönséget, s naponta piacain adhatták vehették a különböző árukat részint a Tokajba szekerező termelők, részint a helybéli és környékbeli fogyasztók.

1 Nem véletlen tehát, ha éppen a piactéren (valószínűen a templom kerítése mellett) épült „Zsemlyés Patiká"-ra, pontosabban annak ajtajára függesztette ki a szerző ama paszkvillust, amely a pörösködés tárgya lett.

2 Ezért maradhatott meg e sajátos irodalmi alkotás, mármint azért, hogy a szerzőt a sértett bepörölte a város magisztrátusa előtt. A pör főszereplője Lintzenmajer Dávid pék. Apja, Mihály, jeles pékmester az 1780-as években költözött Tokajba, amiként arról égy helyütt maga tett említést.

3 Evangélikus (és a betelepülést követően is évtizedig), német ajkú család volt. A családfő szinte a városba költözésüktől részt vett annak irányításában. Többször viselte a főbíró tisztét is. Fia, Dávid kitanulta az apja mesterségét, s mint a pör anyagából kiderül, megfelelő iskolai végzettséggel rendelkezett. A sértett, Debreczeni Juliánná így adta elő az esetet: „Betsületes Nemes Tanács! Kegyes Pártfogó Uraim! Mostanában a' múlt Hétfün minden ok szolgáltatás nélkül Lintzenmajer Dávid mi némű fertelmes és otsmány Pasquillust én felőliem írtt, és bontránkoztató képpen ragasztott légyen ki a' Zsemlyés Pankára a' Nemes Tanács az ide sub (alább) rekesztett undok Levélbül Könnyen által látni méltóztatik. Ezt pedig tsupán tsak azon az okon tselekedte, hogy mostani elmúlt fél esztendőben nállok szolgálván, e' másik fél esztendőre tőllök eljöttem, ki nem állhatván egy részrül ottan a' tselédekkel bánni szokott módon, 's az említett Ifjúnak zabolátlan rendetlenségeit, más részrül pedig azon tsúfos neveket, mellyekkel engemet igen gyakran sérelmessen és méltatlanul szortyongatni nem átallották, u. m. Tábia, gyenge Mária, Stantzel Mária, Oltári Szentség és több ehez hasonló tsúfos nevezeteket, mellycket ha a' szükség úgy hozza magával, világossan ki is tudok bizonyíttani, magam ugyan ezen undokságot a' Piartzon a' Patikára ki szögezve nem láttam, hanem Tassinyi István uram, a' Szalona Áruló legény látta, mert ő vette le onnat, és a' midőn olvasgatná, Hajzer és Tóth Mihály Uraknak Patikás Leányai is oda jöttek, a' kik errül bizonyságot tehetnek, ezt szemeikkel jól látván, és azt is állityák, hogy még erre a Pasquillusra s.v. Két fertelmes otsmány figurák is lettek volna barmolva, mellyeket a midőn Tóth Mihály Uram Szolgálója Katona Kati le nyirván, elküldötte volna fenntebb irott Lintzenmajer Dávidnak, őtet rútul káromolván, illy szókkal fenyegette; meg álly, mert most két lábod van és sánta vagy, de meg mutatom, hogy három lábod lesz, mert a' falat be verem véled. Mán ezekbül böltsen által láttya a Betsületes Nemes Magistrátus, hogy minden ok nélkül lévők légyenek az ő rajtam tett utálatos vexái, mert ámbár ugyan én az ő Házokat ott hagytam is, de voltak bővséges s igaz okaim; azomban pedig még Fő-Biró Ur hírével hagytam ott, mert ha még emlékezne Fő-Biró Ur, mindjárt Ujj Esztendő után által látván ottan a' környállásokat, meg bántam, hogy oda szegődtem,

's el is akartam onnan jönni, de Édes Attyám tanátslásábul ott maradtam, a' ki Fő-Biró Úrhoz magam menvén, és le beszélvén a dolgot előtte, azt javallottá néki Fő-Biró Ur, hogy a magam betsületiért szenvedjek el nálla fél Esztendőt, azután Szent János