A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 27. (Miskolc, 1991)

MISKOLC TÁRSADALMA A FEUDALIZMUS KORÁBAN - Sajó Tamás: A diósgyőri főutca történeti változásai

meg tudták akadályozni, hogy „a Számtartó Úr a Kalló pástiján, a városon kívül" jelöljön ki új helyet, de így is sérelmezik: „a Helyet nem is ott adták a kert alatt való Pásiton, ahol alkalmatosabb lett volna és nékünk is kevesebb költségbe került volna." A „kert alatt való Pasit" a vár körül elterülő mezőt jelentette, amelyet most, hogy a vár védelmi funkcióit vesztette, kezdenek beépíteni. Alig félszáz évvel később, amikor a vashámorokban dolgozó németség és az üveghutákban foglalkoztatott vagy erdőlő szlovákság városba költözésével felmerül egy evangélikus templom igénye, azt már itt, a váralján emelik, de a 18. század közepén, húsz évvel a türelmi rendelet előtt a reformátusok ezt még hiába óhajtották. 1769 és 1771 között felépül a ma is álló református templom az uradalom által kijelölt telken, vele egyidőben az egyház telket vásárol a szomszédban, parókiát és iskolát építenek; a 18. század végére földjei, de főleg borbéli jövedelmei, idő közben megszerzett kocsmatartási engedélye révén szolid virágzásra jut, rendszeresen támogat erdélyi kollégiumokat, külföldön tanuló ifjakat, hazai szegényebb egyházközségeket. Az ilyenformán a község két szellemi központjának számító két templom között pedig a következő száz évben kifeszül a főutca, a közösségi élet kerete, tengelyében a „nagy udvarral" s az előtte, a vár utcájának betorkollásánál, az egykori protestáns oratórium helyén kialakuló terecskével. A várutca a Szinva hídján át érte el itt a főutcát; a híd innenső, a protestáns alvég felé eső karfája mellé a katolikus egyház e jelentős pont fényének emelésére, valamint a halászok, molnárok munkájának és a hirtelen árvizektől gyakorta fenyegetett egész községnek pártfogolására Nepomuki Szent János kőszobrát állíttatta, amely egyúttal jótékonyan enyhítette a helynek ekkoriban még feltehetően elevenen élő református emlékét. Diósgvőr és Miskolc között alapítják meg az 1868-as kormányrendelettel a helyben fellelhető szénre és vasércre alapozott új vasművet, melynek feladata az országos vasútépítési konjunktúra vaséhségének csillapítása. A vasmű Diósgyőrhöz tartozik, a vasgyári kolónia - Újdiósgyőr háború utáni megszervezéséig a munkások nagy része is innen jár ki, a bányászok pedig még azután is a régi településen laknak. Ezzel párhuzamosan virágzik fel, majd válik országos bankjegynyomdává a lillafüredi papírgyár is. A község hirtelen feduzzad, a parasztgazdaságok mellé munkástelepek épülnek, polgári és egyházi körök alakulnak nagy számban. A gyárak anyagilag is éreztetik hatásukat: állami adójuk egy része a községet illeti. A megnövekedett öntudatú község új bevételeinek nagy részét fordítja reprezentációra, azaz elsősorban a főutca városiasítására. Ennek első és legjelentősebb mozzanata az új községháza felavatása az 1899. évi november hó 22-ikén az utca felső végén, a katolikus templommal szemben, amely eseményről büszkén tudósít Diós-Győr Mezőváros Elöljáróságának 1899-ik évi jelentése: „Általában örömmel jelenthetjük, hogy városunk díszét képező ezen új városháza a legmesszebbmenő igényeket is kielégíti, s a hivatalos működés zavartalanságát, kényelmét biztosítja." Ezzel egyidőben rendeli el „a képviselőtestület, hogy a város belterületén a Szinva patakon lévő rozzant fahidak helyett vasfelszerkezetű hidak építendők", ezenfelül „a város főutczájára 10 lámpa felállítását". A főutca jelentőségét egészen a világháborűig leginkább emelő esemény a villamosvasút bevezetése lett. A miskolci iparkamara, a vasgyár és a pénzügyminisztérium által tervezett Miskolc-Újdiósgyőr vonal Diósgyőrig történő meghosszabbítását határozza el a községi képviseleti közgyűlés a helyi elöljáróság indítványára: „Jóllehet a Miskolczon tartandó e tárgyú értekezletekre Diósgyőr község meghívást nem kapott, ez azonban