A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 27. (Miskolc, 1991)

MISKOLC TÁRSADALMA A FEUDALIZMUS KORÁBAN - Fügedi Márta: A miskolci polgárok 18. századi lakáskultúrájához

tékesebb - a 18. századi miskolci városi polgárság körében még mindig a láda a legáltalánosabb tárolóbútor." A szobából azonban lassan kiszorul, különösen a jobb módúak lakásaiban. A ház többi helyiségeiben, a pitvarban, komorában azonban több is szerepel egy-egy háztartásban, funkcióját is megkülönböztetik az összeírások: „élés láda, lisztes láda, szalonnás láda, búzás láda". Előfordul szuszék említése is, mindig a komorában vagy a pincében. Külön említenek a leltárak viszont „ruhatartó ládát" is. 3-5 db láda felsorolása szinte minden leltárban szerepel, mindez bizonyítja, hogy bár már nem a legdivatosabb és legértékesebb, de még mindig a legfőbb tároló bútor volt a láda. A stabil tárolóbútorokat fogasok, tálasok, tékák egészítették ki a lakásokban. E falra szerelt, illetve falba vagy sarokba illesztett polcok, szekrénykék szintén nagyobb mennyiségben szerepeltek egy-egy háztartásban, szinte minden helyiségben. A bútorok külső megjelenéséről, minőségéről megállapíthatjuk, hogy döntő többségükben értéktelenebb, puhafából készült festett bútorok lehettek. Erre utal a leltárak „zöld, sárga, kék, fekete festett" jelzős megjelölése is.

23 Az alapfunkciókat betöltő bútorokat néhány kisebb-nagyobb kellék, lakásdísz, a kényelmet, jómódot szolgáló tárgy, esetleg divatcikk egészítette ki. Az összeírásokban azonban ez a tárgycsoport kisebb jelentőséggel bír, talán értékük miatt is. Esztétikai megjelenésükről, értékükről pedig alig tudható adat. Ide sorolható néhány tükör említése, az óra felsorolása, ahol megjelenik az aranyozott álló asztali óra is, továbbá gyertyatartó és vallásos témájú képek tartozhatnak még ide. A vallásos élethez szükséges tárgyak közül a kereszt és a szenteltvíztartó csak ritkán szerepel az összeírásokban, egyszer leírtak viszont „egy oratóriumot nagy képpel, felette réz lámpával." Tanulságos, hogy könyvet csak néhány leltár sorol fel, ezek témája és jelentősége mindenképpen az adott társadalmi réteg művelődési igényének tükre.

24 A leltárba vett könyvek között mindenekelőtt bibliát találunk, magyar, deák, sőt tót nyelvűt is, mellette különböző imádságos könyvek szerepelnek még. A borbélynál azonban szakmájához kapcsolódó 9 chirurgus könyvet is összeírtak. A lakás eszköztárának, a háztartás funkcionálásának nélkülözhetetlen része a konyhai felszerelés, a sütés-főzés és az étkezés kellékei.

25 Az étkészleteket, az értékesebb tárgyakat a szobában tartották: pl. „pohárszékben 4 palaczk, 3 butella, 5 arany szél pohár", vagy „festett tálasban czin tálak és czin tányérok". Figyelemre méltó a pataki tálak, győri tálak és új keresztyén korsók említése, amely a díszes, reprezentatív kerámia megjelenését bizonyítja a városi lakásokban. A mindennapi étkezés kellékeiként egyébként fa- és cseréptányérokat használtak, ezekből nagyobb mennyiség-9,17 vagy éppen 30 db - volt az összeírt háztartásokban. Általánosságban a 18. századi miskolci polgárok háztartását a vas és cserép tároló és sütő-főző edények egymás mellett élése jellemezte. A jobb módú polgárok felszereléséből azonban nem hiányoztak a nemesfém eszközök sem: „ezüst evőkalán, ezüst fedeles karafin, gyöngyházberakású asszonynak való kés." A háztartások színvonalát, az önellátás fokát jelzi, hogy a kenyérsütéshez, a disznóöléshez, valamint a mosáshoz-lúgzáshoz a legtöbb összeírás gazdag eszközkészletet sorol fel, így: „sütő és gyúró tekenő, dékény szakajtó kendővel, szitálló fa, fátyol és sürü szita, dagasztóláb, szénvonó lapát, gyúró tábla, nyutó deszka, sütő tekenő kettő lábastul, kenyér tartó szál deszka polc"; „kolbász tütő, abárló villa, nyúzó dezska, disznó fogó vas, sertés vakaró görbe kés, bárd"; „szappanozó tekenő, sulyok, lugzó lábastul." Mivel a városi polgárok többségének Miskolcon pincéje és szőlője is volt, így természetes, hogy a szőlőkultúrához, a borkészítéshez és tároláshoz kapcsolható edények, eszközök gyakran és nagy mennyiségben szerepelnek az összeírásokban is. A lakáskultúra, egy-egy család tárgyi ellátottságának elmaradhatatlan része és bizonyos szempontból értékmérője, tükre is a háztartás textilkészlete. Az írásos emlé-