A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 27. (Miskolc, 1991)

MISKOLC TÁRSADALMA A FEUDALIZMUS KORÁBAN - Tóth Péter: Társadalom és városigazgatás Miskolcon a 18. század első felében

tíz személyt küldtek ki közülük a számadások ellenőrzésére.

12 Ugyancsak a jegyzőkönyvi bejegyzésekből, pontosabban azok szóhasználatából derül ki, hogy valóban testületszerűen, a szenátorok és a communitas pendant-jaként vettek részt azokon a gyűléseken, amelyeken a teljes lakosság megjelenhetett, illetve a tanács, a szenátus párjaként a kisebb gyűléseken: így például 1726. szeptember l-jén „potior uraiméknak és az communitasnak is suffragiumából" született egy határozat,

13 1727. szeptember 10-én pedig „potior és bírák uraimék" előtt referált útjáról egy kiküldött követ.

14 1732. február 6-án hat potior és a becsületes tanács határozott a mészárszékekről,

15 1735. december 28-án pedig a potiorok a város közönségével együtt tapasztalták „palpabiliter" a harangozás dolgának a szabályozatlanságából fakadó gondokat.

16 Ami pedig e potior-testület feladatait illeti, a konkrét leírások hiányában ismét csak a városkönyvi bejegyzések alapján tudjuk azokat körvonalazni. Az eddigi kutatásaink által feltárt adatok szerint úgy látszik, hogy: 1. kezdeményeztek bizonyos egyszeri, vagy általános érvényű határozatokat, így például a fentebb hivatkozott harangozási ügy mellett 1729. május l-jén a redemptio dolgában Bécsben járt követ megjutalmazását, vagy 1733. január 19-én a tanács és a munkát megtagadó mészárosok megegyezését;

17 2. egyetértettek bizonyos tanácsi határozatokkal, mint például 1727. március 5-én, amikor az úgynevezett quantumos borok árát a tanács „potior uraimék sentimentumokbul" határozta meg, 1727. augusztus 14-én pedig konszenzusukkal adatott útiköltség a követeknek.

18 Sőt, tudunk olyan határozatokról is, amelyeket kifejezetten az e célból összehívott potiorok jelenlétében hozott a tanács; így például 1730. január 30-án az iskola dolgában született ilyen módon határozat.

19 3. Végül, s ami talán a legfontosabb, ellenőrzési feladatokat láttak el a város számadásra kötelezett tisztségviselői fölött, vagyis tulajdonképpen irányították a város gazdálkodását. 1728. december 28-án például tíz potiort jelöltek ki a számadások ellenőrzésére; 1734. április 28-án öt potiort és két gazda embert deputáltak a számadások rendbetételére; ugyanabban az évben pedig egy olyan határozat is született, hogy a számadásra kötelezett tisztségviselők előbb a potioroknak mutassák be számadásaikat, s csak azután terjesszék azokat a város tanácsa elé.

20 Mármost, ha összevetjük a potiorok neveit a redemptio során és okán készült összeírásokban olvasható nevekkel, azt kell tapasztalnunk, hogy valamennyien igen jelentős birtokokkal rendelkeztek a városban, s hogy e birtokok arányában ők járultak hozzá a legnagyobb összegekkel a redemptionális kölcsönök törlesztéséhez. Mielőtt azonban bármiféle következtetést levonnánk ebből a tényből, fel kell tennünk egy kérdést: azt tudniilik, hogy ez a miskolci potior-testület, amely jól meghatározható módon részt vett a város irányításában, vajon nem fogható-e fel egy olyan, úgynevezett külső tanácsnak, amilyen a szabad királyi városokban működött? Adataink alapján azt kell válaszolnunk erre a kérdésre, hogy a potior-testület nem volt külső tanács, bár legfontosabb feladatuk, a város gazdálkodásának az irányítása és ellenőrzése azonos volt. (Körmöcbánya külső tanácsának a működését például nagyon szemléletesen írja le Bél Mátyás.)

21 Főleg azért nem fogható fel annak, mert a miskolci potiorokat nem választották és a számuk sem volt meghatározva. Részvételük a város vezetésében eddigi adataink szerint pusztán azon alapult, hogy ők fizették a legnagyobb összegeket a város megváltására felvett kölcsönpénzek törlesztésében; vagy más szavakkal: ők voltak a város „legtöbb adót fizető" lakosai. Ha pedig ez valóban így volt - és ismételten ki kell mondanunk: az adatok erre utalnak-, akkor egy olyan városirányítási rendszer létrejöttének vagyunk tanúi, amelyet legtalálóbban talán egyfajta „previrilizmusnak" nevezhetnénk, s amely mindenképpen méltó arra, hogy további kutatások tárgya legven. TÓTH PÉTER