A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 27. (Miskolc, 1991)

MISKOLC TÁRSADALMA A FEUDALIZMUS KORÁBAN - Bencsik János: Miskolc társadalma a török hódoltságot követő évtizedben (1688-1703)

reczeni Pál, Velezdi Márton, Tokai János, Vadnai András, Budai István és Mádi István. A felsorolás ellenére is úgy tűnik, mintha ez nem lenne igazán domináns jelenség, valójában nem utal nagy mozgásra, vagy nem jelezte a névadás e mobilitást. Az 1678-as jegyzékben feltűnő „Tarjáni prédikátor", „Mályi prédikátor, Görömbölyi prédikátor", „Makiári prédikátor" vagy „Jánosi prédikátor" bejegyzések (név nélkül) egyértelműen utalnak a hódoltsági állapotokra. A jegyzékekben az összeírok számos esetben utaltak a külön-külön szerepeltetett adózók társadalmi állapotára, családi helyzetére. Vegyük előbb talán azokat az eseteket, amikor a konskriptorok megelégedtek a külön tétellel terhelt, de név nélkül szerepeltetett egyének bejegyzésével: 1688-ból „Fehér Jánosné" s külön „A szolgája", 1692ből „Tekesné szolgaia". 1690-ből „Körtvélyessi Miháli" alatta „A Selleri", 1692-ből „D Nagy Gergely" s alatta „A Seilerei", vagy „Lakatos István" külön „a Sellere egri Aszszony". Az 1694-es (4. sz.) jegyzékből kiderül, hogy Szirmai úrnak, Vadnai Györgynek, Beke Márton úrnak, Gyarmati Mátyásnak, Csontónak, Kovács Istvánnak, Miskolczi Jánosnénak, Labancz Miklósnak, Seres Györgynek, Rácz Jánosnak szarvasmarhával rendelkező zsellérei voltak.

18 A férfiak felsorolása közben az özvegyek sem maradhattak ki a listákból. Rendesen a néhai férj teljes nevével szerepeltették őket: Litkei György né, Rósa Mártonná (1688), Hás Pálné, Végh Jánosné (1692), Szűcs Miklósné, Mészáros Györgyné, Bartus Jánosné (1698). Máskor megelégedtek a néhai férj vezetéknevéből képzett asszonynévvel is: Czakóné, Dudásné (1692), Szilasné, Hentesné, Magyarné, Bándiné (1698). Előfordul azonban megkülönböztetésként társadalmi rangra, tekintélyre, talán vagyonosságra utaló „asszonyom" vagy egyszerűen „asszony" kifejezés is, ilyenképpen: Ivócsné Aszszony, (1688), Nagy Pálné Asszonyom (1694), Szabó Miklósné Aszszony, (1698). Megjegyezhető, hogy az ilyetén asszonynevek mögött talán nem minden esetben kell özvegy személyt keresnünk. Külön is számon tartották, ha ezek állapotában változás történt: Gortsik Jánosné (áthúzva, s aláírva) férjhez ment (1692) vagy Bodokiné ura Fehér Sigmond (1698). A különböző pontosságú feljegyzések lehetővé teszik azt is, hogy az egykorú családszerkezetet, közelebbről a vérségi, illetve házassági rokonságon alapuló nagycsaládot annak közelebbről meg nem határozható változatainak előfordulását, talán maradványait tanulmányozhassuk. Feltehetően két fontos körülményre találunk adatokat. Az első változatban valószínűsíthető, hogy az összeírtak (de igen gyakran külön-külön porciózók) „egy kenyéren" éltek, egy háztartást, egy családi üzemet alkottak; a második változat esetében inkább pusztán a lokális, térben körvonalazható együttmaradásra találunk példákat. Lássuk először az árvákat, illetve a 2 nembeli gyermekeket: Lengyel István (majd) A fia Gyurka (1688), Csapó Thamás az árvákkal együtt (1688), Végh Jánosné Fijastól (1692), Tót Gergeli árvái (1692), Kis Mátyásné Fiával (1692), Medvéné Leányok (val?/ 1688); majd pedig következzenek a vők: Fejes Andrásné Vöstül, Litkei Györgyné, A veji Benedek, Rósa Mártonné, A vei Kováts János, Forgó Pálné Vöstül (1688), Hás Pálné, Az Veji, Kiszihaciné Vöstül (1692), Szabó Miklósné, (majd) András, Siga (jé ti. a marha), (1694). Eddig az anyós (talán az özvegy anya), most az após következzék: Körei Nagy István és A vei Mész Miklós, Kása István vöstül (1688), Csatlós István vöstül, Ferenczi János, a vei Gyurka (1692), Bíró Gergely Vöstül, Rácz Bálint vöstül (1694). A vöstül formula egyértelműen arra utal, hogy a porciózó személyeket együtt szemlélik, együtt kezelik, noha külön tételben határozzák meg terheiket. Talán nem ennyire szoros az összetartozás a következő esetben: „A Kozákné (348. sz.), A Kozákné vei (349. sz.)" - esetben (1694), noha az összetartozás világosan kitetszik a sorrendből s a kifejezésből.