A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 26. (Miskolc, 1989)

TÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK - Tóth Péter: Borsod vármegye tervezete a cigányok szabályozására 1784-ből

Borsod vármegye tervezete a cigányok szabályozására 1784-ből Az uralkodók es a Helytartótanács által kiadott rendelkezések számbavétele egyértelműen bizonyítja, hogy a XVIII. századi központi kormányzat fontos feladatának tekintette a magyarországi cigányság életmódbeli különállásának a megszüntetését, vagyis a cigányok „szabályozását". A rendelkezések alapján azonban a szabályozás folyamatát több, egymástól világosan elkülöníthető szakaszra kell osztanunk. Az első szakasz III. Károly 1724. december 4-én kelt nevezetes rendeletével

1 veszi kezdetét. Ennek kiadását azonban nem a királynak - a szakirodalom által többször is hangoztatott

2 - felvilágosult gondolkodása indokolta, hanem csupán az osztrák örökös tartományokat akarta megvédelmezni a cigányok beszivárgásától. A rendelet kiadását követő negyedszázad folyamán sem merült fel az általános szabályozás igénye: ha a cigányságról egyáltalán említés történik a helytartótanácsi leiratokban, annak mindig valami egészen más oka van. Az 1733. április 10-én kiadott utasításban

3 például az ötvösöket, a forgalomban lévő pénzfajtákat és a nemesfém-próbajegyeket illetően intézett kérdést a Helytartótanács a törvényhatóságokhoz, s mindezekkel kapcsolatban arról is információt kért, hogy zsidók és cigányok foglalkoznak-e ötvösmesterséggel? Ebben az időszakban több rendelet is intézkedik a kóborlás megakadályozásáról: így például a pestisjárvány terjedésének a visszaszorítása érdekében 1739. április 17-én kiadott rendelkezés

4 eltiltja a szabad járás-keléstől azokat, akik a felvidéki megyékből sáfrányt, egyéb fűszereket és orvosságokat szoktak lejárni árulni, valamint a kéregetőket, a görögöket, a rácokat, a zsidókat és a cigányokat. Az 1740-es évek elején pedig a háborúra való tekintettel tiltja el több rendeletével is a Helytartótanács a kóborlástól azokat az elemeket, akikkel szemben felmerülhet a kémkedés gyanúja, s bár ezek a leiratok név szerint nem említik a cigányokat, a vármegyék magától értetődően rájuk is gondoltak: így például Pest vármegye e rendeleteket erősítő statútumának 3. pontja csak velük foglalkozik.

5 Ezekben az évtizedekben vált azonban tömegessé a cigányság betelepülése Magyarország területére, olyannyira, hogy megszületett a „cigánykérdés", amely központi rendezést igényelt. Ez a tény két oldalról is bizonyítható. Egyrészt, a nagyobb tömegű beszivárgásokról a Helytartótanács által elrendelt körözések is hírt adnak

6

, másrészt pedig a törvényhatóságok - különösen a vármegyék - éppen ekkoriban kezdik el egyremásra alkotni cigány tárgyú statútumaikat

7

, amelyek a felsőbb rendelkezések hiányát voltak hivatva pótolni. A központi rendezés Mária Terézia 1758. április 6-án kiadott rendeletével

8 indul, s ez a rendelkezés tulajdonképpen a szabályozási folyamat második szakaszának is a kezdete. A királynő ekkor még csak megerősíti apja 1724. évi rendeletének a cigányok letelepítésére vonatkozó részét - de ekkor már nem csupán az örökös tartományok védelme, hanem az állam és az állampolgárok érdekében. A hatvanas évek folyamán pedig egymás után látnak napvilágot a kiegészítések, amelyeket az alábbiakban veszünk sorra.