A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 26. (Miskolc, 1989)

TÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK - Galuska Imre: Egy canonica visitatio a türelmi rendelet előtt

álló püspököt, majd az erre az alkalomra írt deák éneket énekeltette el két gyerekkel. Ezt meghallgatva, a püspök kiszólított maga eleibe egy kis gyermeket: - Ki teremtett téged? - Isten. - Mire teremtett téged? - Az ő képére. - Miben áll az Isten képe? - Az ő bölcsességében, szentségében, igazságában. - Talán hát az ember egyenlővé lett az Istennel? - De erre a gyermek nem tudván felelni, a püspök a mester uramat szólította fel, hogy igazítsa a gyermeket, ám nem várta meg a tanító magyarázatát, hanem maga adta azt meg: Ládd-é, az emberben vagyon értelem, de nem ért mindent. Az emberben vagyon akarat, de nem tehet meg mindent. Az emberben vagyon emlékezet, de nem emlékezik mindenről. Isten azonban mindent ért, mindent megtehet, és mindenre emlékszik. Ládd-é hát, hogy az Isten a maga képére teremtette ugyan az embert, de azzal nem lett az ember Istennel egyenlővé, hanem csak hasonlatossá. Közben beesteledett, és a püspök elment szállására, de odahívatott a lutheránusok közül hármat. (Fényes Elek idejében már csupán 8-an voltak.) Arra kérte őket, hogy már ezután a plébánussal tartsanak, s annak fizessenek. A lutheránusok nagyon ügyesen és lojálisán válaszoltak: - Mi királyi parancsolatot erről nem láttunk. Ha őfelsége, azaz a királynő rendeli, kénytelen leszünk térdet-fejet hajtani. De a püspök nem hagyta ennyibe. - De vagyon erről parancsolat, ahhoz tartsa kentek magokat! - De ha a plébánosnak kell fizetnünk, a mi papjaink hogy' élnek? - De bizony bár a plébánusnak volna annyi, mint azoknak - válaszolta. Ezután vette sorra a pápistákat. Mindenkinek, a bent szorult reformátusoknak is a fülük hallatára így szólt hozzájuk: - Ihol a templomotok dűlőfélben vagyon, azért templomépítésről gondolkodjatok! - Vagyon nekünk templomunk, ama nagy a mi templomunk! - Már ti. a nagy, református templom. Az 500 római katolikus az ötezer református templomára pályázott, s el akarta foglaltatni a püspökkel. A püspök azonban rászólt a maga híveire: - De biz ahhoz ne bízzatok, hanem építsetek magatoknak! Egyik is adjon egy aranyat, a másik is mást, kéregetni is ki kell küldeni, ezek a kálvinisták is megsegítenek. Ám a katolikusok továbbra is a templom elvételére unszolták, mire ezt mondta: - Én a királynénak fél keze, fél szeme vagyok, de hogy templomot foglaljak, nincs hatalmamban. Nem avégre bocsátott ki a királyné, hanem amiben bocsátott, abban kell eljárnom. A katolikusok tovább alkudoztak: - Nincs hol építenünk, mert a földesurak nem mutatnak helyet. - Ha helyet nem mutatnak, építsetek a városon kívül, a temető mellett. Mivel a múlt esztendőben a tisztújításkor a város népe között zendülés támadt amiatt, hogy a tiszttartók, ha bírót nem is, de legalább nótáriust pápistát akartak, - most arra kérték a püspököt, eszközölje ki nekik, hogy pápista bírót és jegyzőt tehessenek. De erre is azt felelte: nincs az neki hatalmában, míg a város ebben az állapotában lészen, hanem a földesuraknak könnyebben lenne módjukban úgy, hogy a kálvinista lakosokat kihajtanák, és pápistákkal ültetnék meg a várost, vagy ha az egri püspök bérbe venné. Példát is mondott ily eshetőségre: Az én apámnak volt egy városa, amely lutheránusok-