A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 26. (Miskolc, 1989)

SZLOVÁKIAI TÉKA - Imrik Sedlák (Hrsg.): Pavel Jozef Safárik a slovenské národné obrodenie (Ujváry Zoltán)

PAVEL JOZEF SAFÁRIK A SLOVENSKÉ NÁRODNÉ OBRODENIE (Pavol Jozef Safárik és a szlovák nemzeti újjászületés.) Összeállította: Imrik Sedlák. Martin, 1989. 418 p. A fenti kötet elsősorban a szlavisták érdeklődésére tarthat számot. Amiért itt mégis szólunk róla, azt részint Safárik etnográfiai munkája indokolja, részint pedig az, hogy a történeti Magyarország egyik falujában, a Gömör megyei Feketepatakon született, és a II. világháború után egy magyar települést róla neveztek cl. Halálának 125-ik évfordulóján Kassán, a szintén róla elnevezett egyetemen konferenciát tartottak, amelyen nagyszámú előadás hangzott el a kiváló szlavistáról. Ezek az előadások sokoldalúan foglalkoznak életművével a megemlékezés jegyében, egyetlen kritikai észrevétel nélkül. Az etnográfiai vonatkozásokról Viera Urbancová tartott előadást. Ennek kapcsán röviden felvázoljuk Safárik pályáját. Pavol Jozef Safárik a'gömöri Feketepatakától hosszú utat tett meg Prágáig. 1795. május 13-án született. A kisded falucska - közel Csctnckhez - lakóinak száma sohasem volt több ötszáznál. Apja - helybeli lelkész - 1805-ben a rozsnyói gimnáziumba íratta, ahol három évig tanult. Kitűnően elsajátította a magyar és a német nyelvet. 1808-ban Dobsinán, majd 1810-ben Kézsmárkon folytatta tanulmányait. Öt évvel később a jénai egyetem hallgatója, s 1819-ben megszerzi a bölcsész doktorátust. Ezt megelőzően két évet Pozsonyban tartózkodott, ahol nevelői állást vállalt. Mindössze 24 éves volt, amikor meghívást kapott Újvidékre, ahol a katolikus szerb gimnázium tanára és egyben igazgatója lett. Ott 14 évet töltött, ebből 6 évet igazgatóként. A gimnázium tantárgyai között szerepelt a magyar nyelv és irodalom is. Ezt Safárik tanította, mivel az iskola tanárai közül egyedül csak ő tudott magyarul. Az 1830-as évek elején több kiváló intézménytől kapott meghívást. Felajánlották számára a kézsmárki líceumot, állást a szentpétervári akadémián és Boroszlón (Breslau, Wroclaw) egy szervezendő szláv tanszék vezetését. A sors úgy alakította, hogy barátai, tisztelői lehetőséget teremtettek neki arra, hogy Prágába költözzön, ahová családjával 1833. május 4-én érkezett meg. Onnan tovább már nem mozdult - hívták a berlini egyetemre is, -, de ő hűséges maradt Prágához, ahol 66 éves korában, 1861. június 26-án elhunyt. Safárikot a humán tudományok szláv polihisztorának lehet tekinteni. Behatóan foglalkozott a szláv nyelvészettel, irodalommal, a szlávok eredetével, rokonságával stb. Nagy visszhangot váltott ki az európai tudományos körökben a Slovanské starozitnosti című műve, amelynek az első része 1837-ben, a folytatása posztumuszán 1863-ban jelent meg. A szláv népek múltjának, művelődéstörténetének megírására vállalkozott. A hatalmas mennyiségben összehordott anyag lenyűgözte kortársait. Szemléletének korlátait azonban romantikus ideák is előidézték. Talán elég, ha arra utalunk, hogy a szláv nyelvet kapcsolatba hozza a szanszkrittal, az inddel, a perzsával, a göröggel és még sok mással. Nem hallgathatjuk el, hogy a szlovák származású tudós még egészen fiatalon megtagadta az anyanyelvét. Prágába való meghívásának egyik feltétele volt, hogy azt követően csak cseh nyelven publikál. Ez önmagában még nem elítélendő. Azonban meggyőződése volt, hogy a szlovákoknak a cseh nyelvre kell áttérni, mert csak úgy alakulhat ki egységes irodalmi nyelv. Ezt a véleményét különböző okfejtéssel 1846-ban önálló kiadványban tette közzé. Hangsúlyoznunk kell, hogy korának számos jeles tudósa osztotta az ő véleményét. Elképzelése nyilvánvalóan halálra volt ítélve, hiszen akkor éppen a kis nemzetek ébredésének időszaka volt, s csak romantikus gondolatnak lehet azt tekinteni, hogy a Kárpát-medence különböző területein élő szlovákok a saját anyanyelvükről mondjanak le és a cseh nyelvre térjenek át. Safárik többnyire tartózkodott a politikától. Szemléletét azonban teljes mértékben