A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 26. (Miskolc, 1989)

SZLOVÁKIAI TÉKA - Michal Borgul'a: Rozprávánie z dolnej zeme (Bodnár Mónika)

kiállításának rövid kísérője volt 1986-ban. A hat oldalból és tizennégy képből álló füzeiké annak a Mohinak igyekszik emléket állítani, amelyet 1982-ben, majdnem 700 évvel a megtelepülése után elbontottak, hogy helyet adjanak Csehszlovákia egyik legnagyobb atomerőművének. A hasonló, alkalmi kiadványok sorát bizonyára lehetne folytatni: mind a hazai, mind a szlovákiai kollégák bővíthetnék idevágó ismereteinket. Hasznos lenne, ha ezt rendszeresen megtennék mind a bibliográfiai adatszolgáltatással, mind pedig a Szlovákiai Téka számára küldött recenziókkal. (Ezúton köszönöm meg Ujváry Zoltán professzornak, hogy a téma rövid felvetésére biztatott, s ehhez az említett kiadványokat rendelkezésemre bocsátotta.) VIGA GYULA MICHAL BORGULA: ROZPRÁVANIE Z DOLNEJ ZEME (Beszélgetések az Alföldről.) Összeállította: Marta Botíková. Martin, 1988. 152 p. Michal BorguFa 1902-ben született a Békés megyei Mezőbcrényben. Szülőfalujának szlovák evangélikus iskolájában kezdte meg tanulmányait. Az első világháború után polgári, majd középfokú gazdasági iskolába járt. 1942-ig- előbb rövid ideig Gyulán, majd Mezőberényben - az államigazgatásban dolgozott. A csehszlovák-magyar lakosságcsere során családjával Szlovákiába települt, előbb Érsekújvárott élt, majd egy Nyitra melletti faluba költözött. Michal BorguFa állandó témája az alföldi szlovákság. Több oldalról is megközelítette e témakört, így a hagyományos népi kultúra felől, a történeti események és történeti személyiségek oldaláról, irodalmi próbálkozások útján - prózai és verses alkotásokkal is. Jelen gyűjtemény a szerző gazdag és bőséges kéziratanyagából három eltérő jellegű írást tartalmaz. Mindhárom nagyon olvasmányos, érzelmekkel bőségesen telített, leíró jellegű munka. Az első részben az alföldi szlovákság hagyományos népi kultúrájának egy-egy területét mutatja be. A szállások általános jellemzése után leírja a szállások helyét a településszerkezetben, ismerteti az egyes építményeket és funkcióikat. Sok-sok személyes élménnyel átszőve ecseteli az ott folytatott gazdálkodást. Kihangsűlyozza, hogy az állattenyésztés jól fizető ágazatnak számított, magában hordozta a gyors meggazdagodás lehetőségét. A következő fejezetből Békéscsaba környékének szlovák népi építészetét ismerhetjük meg. Az adatok zöme Mezőberényre vonatkozik, de utalásokat találunk az egyéb településekre is. A fonott-tapasztott paticsfalú építményeket a vert falúak, majd vályog falazatúak követték. A falakat általában mester irányításával kalákában húzták fel. A tetőszerkezet elkészítése már szakemberek feladata volt. A vidékre jellemző nádfcdelcs tetőket 10-15 évenként újították fel. A szabad kémény építése is nagy szakértelmet igényelt. Szlovák jellegzetességként beszél az alföldi csonkakontyos tetőszerkezetű, elő-és oldaltornácos lakóépítményekről, mert-mint írja-az Alföldön „. . . a magyar települések magyar házai hegyes utcai homlokzattal és előtornác nélkül épültek'

1

. A lakásbelső ismertetése során szól az egyes helyiségek funkcióiról és berendezéséről, ismerteti a bútorok elrendezését és egyes korok divatját. A viseletről szólva elmondja, hogy a vegyes etnikumú és fejlett településeken (Mezőberény, Békéscsaba) hamarabb megváltoztak, máshol (mint pl. Tótkomlós, Pitvaros) tovább fennmaradtak a magukkal hozott viseleti darabok. A következő részben részletcsen leírja a fiatal menyecske kelengyéjét a századforduló táján. Ezt követi a keresztelővel foglalkozó fejezet. Az Alföldön sok kukorica termett, az ottaniak sok sertést hizlaltak, még eladásra is jutott. Egy-