A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 26. (Miskolc, 1989)

MÚVÉSZET- ÉS MŰVELŐDÉSTÖRTÉNET - János István: Reformkori kéziratos versgyűjtemény a szerencsi múzeumban

Reformkori kéziratos versgyűjtemény a Szerencsi Múzeumban A Szerencsi Múzeumban őrzött - mindeddig leltározatlan - kéziratos versgyűjtemény provenienciája ismeretlen, úgyszintén az összeíró vagy a másoló személye. Az erősen kopott, fekete márványpapír kötésű, 21,5x12,5 cm nagyságú kötet vászongerincén a Gyűjtemény - felirat olvasható, jobb belső előzéklapját pedig - ahol feltehetőleg a másoló vagy a tulajdonos neve szerepelhetett valamikor - ollóval átlósan kettévágták, így, possessor-bejegyzés híján, a kötet eredetére, tulajdonosára vonatkozó információk nem állnak rendelkezésünkre. A Gyűjteményt a számozás tanúsága szerint két különálló füzetből kötötték össze: az első része 226 számozott oldalt tartalmaz, közülük több lap hiányzik, mint pl. az 54—61-ig, valamint a 70-73-ig terjedő oldalak. Ezeket minden valószínűség szerint utólag tépték ki. A második rész számozása a 114. oldallal kezdődik és a 173. oldallal érvéget, ehhez járul még négy, utólag bekötött számozatlan lap. A 137 levélnyi terjedelmű Gyűjtemény több kézírásról árulkodik, a zömét azonban egy kézírás szép kalligráfiája alkotja. A másolás, keletkezés időpontjára utaló dátum nincs a gyűjteményben, a benne szereplő szerzők és műveik alapján szinte bizonyosra vehető, hogy a gyűjtemény reformkori eredetű, legkésőbb a harmincas évek végén, vagy a negyvenes évek elején keletkezhetett, ezt bizonyítja, hogy a legkésőbbi - az egyébként utólag bejegyzett - költemény Erdélyi János 1843-ban írt A vérző kép című verse. Az itt szereplő müvek zöme egyébként a húszas-harmincas években az Aurórában látott napvilágot, hiszen szerzőik az adott időintervallumban vagy szerkesztői, vagy elkötelezett munkatársai voltak a folyóiratnak (mint pl. Bajza, Kisfaludy Károly, Vörösmarty, Kölcsey stb.). Teljesen hiányoznak viszont-az egy Kováts József kivételével - a kéziratos versgyűjtemények felvilágosodás korából oly jól ismert klasszikusabb darabjai, mint pl. Csokonai, Földi János, Virág, Kazinczy, Fazekas és mások versei, valamint azok a tréfás, humoros, olykor trágár vagy szatirikus élű versezetek, melyek szinte kivétel nélkül jelen vannak még a század első évtizedében is a kollégiumi versgyűjteményekben. Erre a hagyományra egyedül Kováts József versei emlékeztetnek, ezeket kivéve azonban a gyűjtemény egésze már a romantikus iskola térhódítását, ízlésváltását tükrözi. Nagyon valószínű, hogy valamennyi vers nyomtatott szövegről készült másolat, s igen jellemző a gyűjtemény összeállítójára, hogy tudatos megszerkesztettségre törekszik. Nem ötletszerűen másol, hanem külön egységbe osztja Vörösmarty, Kölcsey, Kováts József költeményeit, Kisfaludy Sándor és mások regéit, míg a többi lírikus (Bajza, Kisfaludy Károly, Emődy Pál, Makáry Zoltán, Fáy András stb.) együttesen alkotnak egy almanachszerű szerkezeti részt a versgyűjteményen belül. Az összeállító tehát olyan antológiát szerkesztett, melyben egyaránt képviselve van a hagyományos (Kováts József, Batsányi), a romantika irányába mutató új nemzedék, valamint a reformkori romantika a maga kiforrott formájában. Gyűjteményünk tehát szerkesztésében, a művek kiválasztásában immár a Kazinczy után felnőtt új nemzedék romantikus ízlésirányát