A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 26. (Miskolc, 1989)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Pucsok Lászlóné: A miskolci 39. Számú Általános Iskola tanulóinak szólító- és keresztnevei

A miskolci 39. Számú Általános Iskola tanulóinak szólító- és keresztnevei írásomban a névanyagok egy sajátos csoportjával, az iskolai diákncvekkel foglalkozom. A diáknévvizsgálat elméleti részét tekintve, egyetérthetünk Kovalovszky Miklóssal abban, hógy e nevek nem igazi ragadványnevek, mivel csak ritkán szolgálják a megkülönböztetést, s hogy a névtípusnak csak egy része gúnynév (Köznevelés 25. évf. 24. sz.). Fő szerepe van e névadásban a fiatalkor játékos teremtő kedvének, nyelvi tekintetben annak az ösztönös törekvésnek, hogy a legtöbbször semmitmondó, csak a puszta azonosításra alkalmas anyakönyvi nevekkel szemben olyan, ún. „beszélőneveket" alkosson, amelyek a megnevezettnek testi-lelki tulajdonságát szemléletesen kifejezik. A gyermek- és a serdülőkor realitásigénye, gazdag képzeletvilága s gúnyolódó kedve kétségkívül közrejátszik e névtípus kialakulásában, s e neveket aztán az a szűkebb közösség, amely megteremtette évtizedekkel később is szinte kizárólagosan használja, de csak némi tapintattal: többnyire csak akkor, ha a ragadványnév viselője nincs jelen. Mizser Lajos szerint e névtípus kialakulásában az „elsődleges szerepet a diákság tréfálkozó kedve játssza" (Nyr. 95:40). A hivatalos nevekből játékosan elferdített, eltorzított sok ragadványnévben valóban ez a tréfálkozó ösztön jelentkezik. A felmérést a miskolci 39. Sz. Általános Iskola felsőtagozatos osztályaiban végeztem. Iskolánk mindössze 20 éves múltra tekint vissza, s jómagam 10 éve dolgozom itt. A tanulólétszámot tekintve a város kisebb iskolái közé tartozunk. A felsőtagozat létszáma 226 fő, így 4 párhuzamos évfolyamon (8 osztályban) végeztem a gyűjtést. Minden tanulót személyesen ismerek, tanítom őket. Mindennapi munkám során akaratlanul is részese lettem a ragadványnevek használatának. A tanulók részéről bizonyos fokú „elismerésnek" számít, ha a tanár nemcsak az anyakönyvi nevüket ismeri, hanem az általuk használt diákneveket is. Sok, nehezen kezelhető gyerek „megszelídül", ha az általa is elfogadott ragadványnéven szólítom, s ez a cinkosság ráveszi arra, hogy szívesebben elvégzi a rábízott feladatot. Ez a tény bizonyítja, hogy a diáknévanyag ismerete és a tanár által való alkalmazása is egyik titka lehet az eredményesebb munkavégzésnek, a jó közösségi szellem kialakításának. A névkutatók többen is megkísérelték a nevek racionális feldolgozási csoportkialakítását (Mizser Lajos: Nyr. XCV. 40-2.; Berényi Zs. Ágnes: Nyr. XCVI. 414-419.; Bâchât László: Nyr. XCVI. 16.; Szilágyi Ferenc: Nyr. LXVII. 51-5.). A számomra legszimpatikusabb csoportkialakítást Guttman Miklós tanulmányából kölcsönöztem (felhasználva Sz. Jankó Katalin: Szombathelyi középiskolások szólítónevei (1983) c. munkáját). Ennek alapján a következő csoportosításban dolgoztam fel a neveket: /. Testi tulajdonságra utaló nevek: növés, a fej alakja, hajviselet, mozgás, testi erő stb. ; //. Lelki tulajdonságra utaló nevek: esze, uralkodó jellemvonás, emlékezetes tett stb. ; ///. Egyéb okok alapján keletkezett nevek: asszociáció, becenevek, filmélmény, névrövidítés, névtorzítás stb.