A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 26. (Miskolc, 1989)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Mogyorósi Sándor: Egy magyar méhészhiedelem antik vonatkozásairól

A magyar méhészhiedelem és a római pásztorrítus párhuzamában egyelőre csak a rekvizitumok hasonlóságát állapíthatjuk meg. Mindkét esetben előfordul a vérrel való bekenés, valamint a fehér gyapjú és a tej szerepeltetése. A magyar hiedelemben a két kellék egymás ellentéteként jelenik meg, és ellentétes tulajdonságokat hivatott kiváltani. A római rítusról csak annyit tudunk megállapítani, hogy bajelhárító jellegű (a fő célja valószínűleg a farkasok támadásának az elhárítása volt), s különösen a rítus második részében nyilvánvalóvá válik a termékenységet biztosító funkció is. Azonban nem bizonyított számunkra, hogy a rítus két kellékének - a vér és a tejbe mártott gyapjú - a szemantikai kapcsolata valóban megegyezne a magyar hiedelem elemeinek egymáshoz való viszonyával. Közelebb jutunk a Lupercalia alkalmából bemutatott áldozat értelmezéséhez, ha egybevetjük ezt az arkadiai Zeus Lykaios kultuszával. Az ókori források arról tudósítanak, hogy a Lykaion-hegy csúcsán álló „farkas-Zeus" oltáránál, ahol egyetlen lény sem vetett árnyékot, az isten papjai emberáldozatot mutattak be." A feláldozott ártatlan ifjú belsőségeiből a szertartáson részt vevő papok lakomát rendeztek. A hagyomány szerint aki részt vett ezen a lakomán, 9-10 évre farkassá változott, s csak akkor nyerhette vissza az emberi alakját, ha ez idő alatt nem fogyasztott emberhúst. Különben állatalakban kellett leélnie az életét.

12 A görög mitológia az emberáldozat szokásának a bevezetését Árkádia első királyának, Pelasgos fiának, Lykaionnak tulajdonítja. A történet szerint Lykaion egy alkalommal az isten oltáránál gyermeket áldozott, s amint az áldozat vére az oltárra fröccsent, Zeus nyomban farkassá változtatta Lykaiont.

13 Graves, R. a történet Apollodoros által előadott változatát elemezve arra a következtetésre jut, hogy a szertartás célja eredetileg az lehetett, hogy elterelje a farkasok figyelmét a nyájakról, hogy ne azokat dézsmálják meg, hiszen egy királyi rangot viselő embert dobtak elébük. Véleménye szerint az arkadiai Zeus kezdetben esőcsináló szent király volt, az isteni Nőstényfarkas, vagyis a Hold szolgálatában, amelynek láttára a farkasok üvölteni kezdenek.

14 Nem szükséges ennél részletesebben bizonyítanunk azt, hogy az arkadiai Zeus Lykaios kultuszával kapcsolatos rítusok, és a római Lupercalia alkalmával bemutatott szertartások célja és funkciója lényegében azonos lehetett. Továbbiakban megállapíthatjuk, hogy a görög mitológiában az emberi vér és az emberi hús fogyasztása, vagy istennek való felkínálása a hagyomány szerint a farkassá változás kiváltó oka volt.

15 Ha a Lupercalia ünnepén bemutatott rítust a Zeus Lykaiosnak bemutatott áldozat analógiájára értelmezzük, akkor a két ifjú áldozati állatok vérével való megkenése a farkassá válást hivatott szimbolizálni, igaz, szelídebb változatban, amint azt a görög párhuzamnál láthattuk. A kutya a rítusban a farkast jelképezhette, s a vérével való megkenés az analóg mágia törvényei szerint a farkas tulajdonságait vitte át a két „felkentre". A rítusnak ezt az értelmezését támasztja alá a szertartás folytatása, amikor a képletesen farkassá változott ifjakat tejbe mártott gyapjúval szelídítik meg, hogy analóg módon megszelídüljenek a nyájakat kerülgető farkasok is. A továbbiakban már nyugodtan párhuzamba állíthatjuk a római rítust és a magyar méhészhiedelmet, hiszen láthattuk, hogy az ókori példában is az elemek szemantikai kapcsolata ugyanolyan, akár a magyar párhuzamnál. Csak emlékeztetőül jegyezzük meg, hogy számos magyar méhészhiedelem farkas testrészeit használja varázsszerként (farkasgége, farkasín stb.).

Kl Végezetül megállapíthatjuk, hogy a sályi kéziratos méhészkönyvben szereplő hiedelem kétségtelenül az ókori rómaiaktól származhatott át a magyar méhészek eszköztárába, az átvétel módja pedig nyilvánvalóan az ókori irodalmi citátumok fordításán alapulhatott. MOGYORÓSI SÁNDOR