A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 25. (Miskolc, 1987-1988)

SZÁZ ÉVE SZÜLETETT MARJALAKI KISS LAJOS - Révész László: Marjalaki Kiss Lajos régészeti tevékenysége

Marjalaki idevágó nyelvészeti fejtegetéseit - nem lévén nyelvész - nem tudom megítélni. Annyit jegyeznék meg mindössze: abból, hogy a honfoglalás eseményeit leírva, Anonymus majd mindenütt magyarul elnevezett folyókat, tavakat említ, nem világos számomra, hogy miként következne az, miszerint ezeknek már jóval 895 előtt is magyar nevük volt? (Ez egyébként az elmélet alapköve.) Hiszen a honfoglalástól az első okleveleink kiadásáig eltelt 100, Anonymus koráig eltelt 250-300 év alatt bőségesen volt ideje az újonnan benyomult magyarságnak saját nyelvén nevet adnia az őt körülvevő földrajzi környezetnek! Marjalaki Kiss Lajos az „Anonymus és a magyarság eredete" című dolgozatával a magyar történetírás sajátos, időről időre felbukkanó jelenségei közé tartozik. E nézetek lényege, közös jellemzője az a feltevés, hogy őseink már Árpád előtt birtokba vették a Kárpátok övezte medencét. Ha úgy tetszik, ezen irányzat legelső képviselőjének Kézai Simont is tarthatjuk, aki szerint Árpád Attila leszármazottjaként mint jogos örökrészét foglalta el a Duna és Tisza szabdalta síkságot. A kettős honfoglalás gondolata felbukkan a századforduló zseniális régésze, Nagy Géza munkáiban is, s az elmúlt évtizedekben László Gyula foglalta rendszerbe az idevágó elképzeléseket, sok új ötlettel is gyarapítva azokat.

13 Á történeti, régészeti kutatások mindmáig e fenti nézetek ellenkezőjét támasztják alá, azt a tényt, hogy e tájon Árpád honfoglalói beszéltek először magyarul. Hogy miért bukkannak időről időre mégis elő a fenti feltevések? Nehéz lenne erre egyértelmű választ adni. Talán a kollektív népi emlékezet vállal bennük közösséget a Kárpát-medencét előttünk birtokló, szintén a füves pusztákról ideszármazott szarmata, hun, avar néppel. Tekintsük Marjalaki Kiss Lajos dolgozatát is egy ilyen megnyilvánulásnak. Szerzőnk külön érdeme, hogy volt ereje és bátorsága nézeteit 1956-ban is megismételni,

14 egy olyan időszakban, amikor a magyar történelmet a dogmatikus internacionalizmus igyekezett Dózsa, Rákóczi és Kossuth (no meg Kun Béla) tendenciózusan bemutatott alakjára és tevékenységére redukálni. S különösen napjainkban értékelhetjük nagyra, hogy az adott viszonyok között kiállt Erdély történelmének realitásai mellett, a múltunkat is bekebelező román történetírással szemben. Marjalaki megállapításainak jó részén már túlhaladt a kutatás, progresszív szelleme azonban példaként szolgálhat utódainak is. A tudományos kutatásokat naprakészen figyelemmel kísérő, a problematikus kérdésekre jól ráérző tudós tanár, helytörténész volt (bár ma is sok ilyen lenne!). Munkájának értékelését nemcsak kortársai, hanem az utókor számára is megfogalmazta Györffy István hozzá küldött egyik levelében: „Megküldött munkádat (Anonymus és a magyarság eredete - R. L.) elolvastam, s habár nem tudtál meggyőzni, mégis nagyra becsülöm bátor fellépésedet, éles logikájú fejtegetéseidet. Elméletednek legjobban ellenszegül az a tény, hogy Julián beszélt az őshazában magyarokkal magyarul, mégpedig az ugor-magyar nyelven. Atelkuzu, Levédi neve is meggondolásra int. A céhbeli tudósok enyhén szólva fejcsóválással nyilatkoznak elméletedről. Ezt csak azért írom, hogy őszinte véleményt hallj, mert azt hiszem, jobban örülsz ennek, mintha bókolnék (Bp. 1929. IV. 19.). RÉVÉSZ LÁSZLÓ