A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 25. (Miskolc, 1987-1988)

NEMES LAMPÉRTH JÓZSEF EMLÉKEZETE - Fehér József: Nemes Lampérth József posztumusz sorsa

s művészettörténészi segédlettel méltó módon rendezett kiállítást nyit Sátoraljaújhelyen. A kiállításhoz csak egy szerény meghívó készül, így a kiállított anyag katalógusát emlékezetből nem tudjuk felsorolni, s a tárlatnak - bár a közönségnek tetszik - alig van visszhangja. 1980-ban, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat által városunkban rendezett képzőművészeti konferencián vetődik fel ismét az, hogy méltó emléket kellene állítani az itt eltemetett festőnek. A konferencián jelen vannak Losonci Miklós és Dobrik István művészettörténészek, akiknek biztatására a művelődési osztály vállalja fel az ügyet. Felkeresik az 1964-es megemlékezés résztvevőjével a temetőhelyet, de sem a kopjafát, sem a sírt nem találják. A temetői nyilvántartásból derül ki, hogy éppen fél éve temettek rá arra a helyre, ahol a festő nyugszik. Nem volt senki, 56 év után sem, aki a sírhelyet megváltotta volna! íme, a halál utáni tragikus sors . . . Ezt tudomásul kellett vennünk, de nem nyugodhattunk bele. Kapóra jött a Stúdió című televíziós kulturális hetilap festőre emlékező műsora 1984. augusztus 14-én. Ebben elhangzott az a mondat, hogy a szerencsétlen sorsú festőművész életének utolsó szakaszát Sárospatakon töltötte, ott halt meg, és ott is temették el, egy jeltelen sírban fekszik. Virág István intézetvezető kórházi főgyógyszerész figyelt fel erre. írt a Stúdió 84 műsorvezetőjének, kikeresve a kórházban őrzött kórlapot, s tényekkel bizonyította a műsorban elhangzottak valótlanságát. Egyúttal felkereste a tanács művelődésügyi osztályát, mivel tudott arról a szándékukról, hogy a festő sírjának dolgát rendezni kívánják. Most már hivatalból is erőteljesen hangot kapott az ügy, a tanács megkérte a később rátemetett hozzátartozóitól a beleegyezést, miszerint a sírhantot megbonthatják, és onnan Nemes Lampérth József földi maradványait kiemelhetik. Itt kell Kósa Lajos hozzátartozóinak, lányainak igen hálás köszönetet mondanunk azért, hogy megértették és méltányolták törekvésünket. Ezután került sor az azonosításra, a festő földi maradványainak új sírhelyre temetésére. Akkori tiszteletünket a koporsóra helyezett néhány szál vörös szegfű jelezhette. Immár a festő végleges sírhelyen, a sátoraljaújhelyi köztemető 9. parcellájának 20. sorában a 25. sírhelyen nyugszik, s ifj. Pál Mihály szobrászművész művészi emlékszobra jelzi méltó módon emlékezetét. Közbevetőleg szeretném felhívni a figyelmet egy tanulságra, mégpedig a helytörténet-honismeret szempontjából oly igen fontos emlékeinkre, a neves emberek sírhelyeinek és síremlékeinek sorsára. Csak azok tudják, hogy mennyi kellemetlen és bonyolult akadályt kellett elhárítanunk ahhoz, hogy festőnk immár teljes végtisztességet nyerhessen, akiket kezdetektől foglalkoztatott és érintett ez az ügy. Az ezzel járó tortúrát kellene megelőznünk. Hiszen az újhelyi temetőben - hasonlóan más városokban is - sok, az egyetemes kultúra, vagy a település történetében is nagy szerepet betöltő híres ember nyugszik. Újhelyben például: Boruth Elemér költő, lapszerkesztő, Dongó Gyárfás Géza író, történész, lapszerkesztő, Fejes István költő, Engel József szobrász, Eördögh Dániel író, Katona Dénes agrárszakíró, Matolay Etele író, politikus. Vörös Cirill matematikus, és sorolhatnánk tovább. Sírjukat folyamatosan gondozni kellene, ha szükséges, megváltani azokat, hogy ne történjék a jövőben hasonló eset. - Azon túl, hogyha elődeink emlékét ápoljuk, törődünk nyughelyeikkel, önmagunkat becsüljük meg. Amilyen tragikus volt Nemes Lampérth élete, hasonló volt müveinek sorsa is. Kiállításon - a két világháború között - csak kétszer került egy-egy műve a közönség elé: az 1925-ös Aktkiállításon, a Műcsarnokban, s a Tamás Galériában 1942-ben megrendezett tárlaton. Első emlékkiállítása 1948-ban volt a Fővárosi Népművelési Központ rendezvényei sorában. Gyűjteményes emlékkiállítására csak 1963-ban került sor a Magyar Nemzeti Galériában, amelyen a ma fellelhető mintegy 150 munkájának java került bemutatásra. Már említettük az 1976-os sátoraljaújhelyi kiállítást, ahol a Nemzeti Galériában őrzött művek szerepeltek. Azóta a Nyolcak és az aktivisták műveiből rendezett csoporttárlatok, valamint a Magyar Nemzeti Galéria, a pécsi Janus Pannonius Múzeum