A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 25. (Miskolc, 1987-1988)
NEMES LAMPÉRTH JÓZSEF EMLÉKEZETE - Fehér József: Nemes Lampérth József posztumusz sorsa
/. kép. Nemes Lampérth József síremléke Sátoraljaújhelyen ve, de - levelei tanúsága szerint - világos intellektussal, s az élethez való ragaszkodással közeledett végórái felé, amelyek május 19-én a kora esti órákban el is érkeztek. A sátoraljaújhelyi református egyház halotti anyakönyvének bejegyzése szerint május 21-én temették el. A temetői főkönyv tanúsága szerint a sátoraljaújhelyi köztemető 9. parcellájának 21. sorában a 24. sírhelyre. A sírhely 1924-től mintegy negyven évig gondozatlan és említetten. Tudomásunk szerint 1964-ig nem figyelt rá senki, nem volt, aki megkeresse, s virágot, koszorút helyezzen rá barátságból, emberségből vagy hivatalból. S mert nem tudnak a pontos hollétéről, így alakul ki a művészettörténeti munkákban a neves emberek esetében hatásosan hangzó téveszme, mely szerint testét „jeltelen tömegsírba" dobták, s mely megfogalmazás napjainkig kísért. 1964-ben első ízben keresi fel - talán az előző évben a Nemzeti Galériában megrendezett emlékkiállítás kapcsán, halálának 40. évfordulójára emlékezve - egy képzőművész csoport, melynek résztvevői között ott találjuk Csohány Kálmán miskolci grafikusművészt is, de főleg az úgynevezett „Hegyaljai képzőművészek" vannak a látogatók között. Egy újhelyi festőművész, Jencsik Béla segítségével kikeresik a nyilvántartásból a sírhelyet, s ugyanő egy helyi mesterember közreműködésével kopjafát faragtat erre az alkalomra, mellyel megjelölik a festő nyughelyét. Úgy tervezik, hogy méltó művészi síremléket állítanak majd, s a sírhelyet gondozzák. A tervből azonban nem lett semmi, többek között azért nem, mert a későbbi Észak-magyarországi Képzőművész Területi Szövetség megszünteti a Hegyaljai képzőművészek laza csoportját, s azok - immár fórum nélkül - nem hallatják hangjukat ebben az ügyben sem. 1976-ban egy fiatal - azóta elhunyt - képzőművésztanár, Romhányi Imre biztatására jelen sorok írója kereste meg a Nemzeti Galériát, s az ott őrzött anyagból szép,