A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 25. (Miskolc, 1987-1988)
MÚZEUMTÖRTÉNET-MUZEOLÓGIA - Berki Feriz: A magyar Ortodox Egyházi Múzeum megnyitójára
A Magyar Orthodox Egyházi Múzeum megnyitójára „Ha széles magyar hazánkban széttekintünk", azt látjuk, hogy ma szinte minden egyháznak és vallásfelekezetnek van már saját múzeuma, amelyben közszemlére teszi, az ország kulturális életének vérkeringésébe bocsátja egyes műkincseit. Azokat a kegytárgyait, templomi felszereléseit, amelyek egyrészt muzeális értéket képviselnek, másrészt viszont a jelenkori istentiszteleti életében nélkülözhetők. Továbbá bemutatja az olyan dokumentumanyagát is, amely betekintést enged az illető egyház vagy vallásfelekezet hazai történetébe, és megvilágítja a nemzet történelmében betöltött, netán ezt a történelmet alakító vagy befolyásoló szerepét. Közel másfél évtizedes előkészületi munka elvégzése és néhány buktató legyőzése után, íme elérkezett a nap, amikor a magyar orthodoxia is megnyitja a maga szerény kis múzeumát, amely a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Tanács hathatós erkölcsi és anyagi támogatásával, valamint a Borsod Megyei Múzeumigazgatóság hozzáértő, áldozatos közreműködésével jött létre. Az intézmény bejáratánál a látogató ezt a feliratot olvashatja: „Magyar Orthodox Egyházi Múzeum". Ám amikor belép és végigtekint a kiállított tárgyakon, azt látja, hogy azok túlnyomórészt, szinte kizárólag görög eredetűek, vagy ha még hazai mesterek kezemunkáját dicsérik is, görög egyházközségek életéhez, történetéhez kapcsolódnak. Mielőtt ebben bárki is valamilyen ellentmondást vélne felfedezni, hadd idézzem még egyszer beszédem első félmondatát: „Ha széles magyar hazánkban széttekintünk ..." Ezeket a látnoki szavakat több mint egy évszázaddal ezelőtt írta le az 1861ben megjelent Imakönyvének előszavába áldott emlékű Popovics János karcagi „görög nem egyesült lelkész", orthodox liturgikus könyvek magyarra fordítója, akinek korát megelőző egyházpolitikai koncepciója ebben a könyvében is két vonatkozásban megnyilvánul. Az egyik az, hogy jóllehet magát az akkori kötelező terminológiának megfelelően „görög nem egyesült" lelkésznek nevezi, volt bátorsága művének ezt a címet adni: „Orthodox Hitvallók Imakönyve". A másik vonatkozás pedig, amely talán még inkább rávilágít Popovics János bátor kiállására az, hogy a múlt század derekának kedvezőtlen egyházpolitikai feltételei mellett is, ezt az országot, ezt a magyar földet hazájának vállalta. Magatartásával nem állt egyedül a hazai görög orthodox papok és hívek között, hiszen ugyanezt a nézetet vallották számosan elődei és utódai közül - így késői unokája, Popovics Konstantin egykori miskolci parochus is-, akik nemcsak érzelmileg kötődtek ehhez a hazához, hanem - őhozzá hasonlóan - intellektuális tevékenységüket is a magyar nyelvű és érzelmű orthodoxia eszméjének a szolgálatába állították. Múzeumunk bejárati táblája és kiállított tárgyai között tehát nincs kontradikció, mert ezek együttesen hirdetik, hogy az országban megtelepedett görög orthodoxok már idestova két évszázada nem alkotnak idegen testet a magyarság egészében. Meggyőződ-
