A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 25. (Miskolc, 1987-1988)
MÚZEUMTÖRTÉNET-MUZEOLÓGIA - Ujváry Zoltán: Gömör honismereti kutatásának történetéből
József: bányaipar stb.). Az egy-egy szakterületet, témakörben jól tájékozott szerzők a múlt századközepi ismeretek pompás összegzését nyújtják. Természetesen, Bartholomaeides Ladislaus latin nyelvű munkájának adatait és eredményeit is tekintetbe vették (főleg Hunfalvy János). Ahhoz képest a többletet az eltelt több mint fél évszázad eredményei adják, ugyanakkor a magyar vonatkozások hangsúlyosabb kiemelésével a két mű kiegészíti egymást. Néprajzi szempontból Kiss Antal orvostudor fejezeteit említjük. Éppen úgy, mint Bartholomaeides figyelmet fordít a nemzetiségi különbségekre és kapcsolatokra. Mint orvosnak az érdeklődését különösen felkeltették a népi gyógymódok. A mai kutató számára elsőrenden fontosak az idevonatkozó adatok, mivel napjainkra a népi gyógyászatnak ezek a módjai feledésbe merültek. Itt közbevetőleg megemlítek még egy közleményt, amely jóval a Hunfalvy-kötet előtt a Tudományos Gyűjteményben jelent meg 1827-ben. Ezt a B. S. szignós dolgozatot Balogh Sámuel írta Rövid rajzolatja a parasztlakodalomnak Gömörben címmel. (Módosított változatát 1. Réső Ensel Sándor: Magyarországi népszokások. Pest, 1867. 136-143.) Több gömöri faluban működött. így Putnokon volt tanító, majd Otrokócson, Sajókeszin, Nagyvágyon és Serkén lelkész. Ez utóbbi helyen három évtizedet élt, egészen haláláig. A népéletet közelről figyelte, s így minden tekintetben hiteles leírást nyújtott a gömöri lakodalmakról, A menyasszonyfektetés szokásáról külön is írt, amely azonban nem került kiadásra. A Hunfalvy szerkesztette munka után évtizedek teltek el, amíg újabb jelentősnek tekinthető tanulmánykötet jelent meg Gömörről a századvégi nagy vállalkozásban, a Magyarország vármegyéi és városai sorozatban. A néprajzi fejezetet Komoróczy Miklós írta Gömör-Kishont vármegye népe címmel. Voltaképpen ez az első olyan néprajzi áttekintés, amelyből általánosabb kép bontakozik ki a gömöri magyarok, szlovákok és németek népi kultúrájáról. Komoróczy Miklós Ede bár nem Gömör szülötte, de ahhoz közeli faluban, Dédestapolcsányban (akkor Borsodtapolcsány) született 1863-ban, s 1926-ig tartó életében egy negyedszázadot töltött Gömörben, pontosabban Rozsnyón mint középiskolai tanár a katolikus gimnáziumban. Felelős szerkesztője volt a Rozsnyói Híradónak, s ő alapította a Sajó-Vidék című lapot 1898-ban. Munkássága sokirányú volt. írt elbeszéléseket, drámai költeményeket, irodalmi és nyelvészeti tanulmányokat. Tudományos szempontból - s talán az utókor számára is - legfontosabbak a néprajzi munkái. Az újságok hasábjain megjelenő írásainak többségét felhasználta a Gömör-Kishont vármegye monográfiájában megjelent tanulmányában. Komoróczy ebben a munkájában azoknak az elődöknek a nyomdokain haladt, akik mentesek voltak a szélsőséges nacionalista nézetektől. Külön-külön felvázolja a magyar és a szlovák, valamint a német népi kultúra jellemző jegyeit és tanulságos összehasonlításokat tesz. Nemcsak az interetnikus kapcsolatok vizsgálatának a terén vannak hasznos eredményei, hanem a társadalmi rétegződésből eredő különbségek megfigyelésében is. A múlt század jelentősebb kutatási eredményeinek sorát Balogh Béla munkájával zárjuk. A putnoki református lelkész megírta a város történetét, s ezzel rendkívüli szolgálatot tett Putnoknak. Az ő munkája az egyetlen olyan forrás, amelyből Putnok múltjára hiteles adalékokat kapunk. Néprajzi szempontból a kereskedelemmel, az iparral kapcsolatos részek a fontosak. Figyelemre méltó, hogy az egyébként levéltári és más írásos forrásokon alapuló kötetben Balogh Béla a szájhagyományból származó anyagot is közöl. így pl. - a hiedelem- és a mondakutatás számára fontos - történetet a szakállas farkasról, az európai folklórkutatásban Werwolf néven ismert alakról, aki Tompa Mihály egyik versének is a „hőse" lett. Balogh Béla nemcsak monográfiájával írta be a nevét Putnok művelődéstörténeté-