A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 25. (Miskolc, 1987-1988)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Hankóczi Gyula: Tallózás a mezőkövesdi újságokban avagy (élet)képek a régi Mezőkövesdről

„Búzaq 580 000 K Marhahús kg Juhhús kg 20 000 K 20 000 K Borsó kg 3000 K Sertéshús kg 30 000 K Lencse kg 4500 K Borjúhús kg 30 000 K Bab száraz kg 4500 K Vaj kg Tejl 55 000 K 5500 K Szalonna kg 36 000 K Tojás drb 1200 K „füstölt" kg 36 000 K Búzakenyér kg 10 000 K „paprikás" kg 36 000 K Rozskenyér kg Sertés 9000 K Disznózsír kg 45 000K Rozskenyér kg Sertés 21 000K . . ." (1925. február 15., l.;4.). A „Mezőkövesd és Vidéke" valószínűleg 1926 decemberében szűnt meg, előzetes bejelentés nélkül. 1927. április 17-én jelent meg a „Mezőkövesdi Járási Hírlap" első száma. Ez a lap már kezdettől különbözött elődétől. Első számaiban hosszú-hosszú cikkeket közölt a kor tudós és magas állású embereitől, akik egy-egy kérdéskört részleteiben ismertettek az olvasókkal. E sorozat - az újság szóhasználatával „politikai népfőiskola" - ötödik előadását például Solymossy Sándor professzor, a korszak néprajzi szaktekintélye írta, a magyarok őshazájáról. A nevelő, oktató célzat azonban a fokozódó támadások miatt egy idő után háttérbe szorult. A lap már első számaiban élesen vetette föl a helyi sajtóban addig meglehetősen periférikusán kezelt summáskérdést. ,A summás-kérdésről. Nyílt levél Kiszely Pál főjegyző úrhoz. . . . Télire tüzelőfa, (kenyérsütéshez szalma,) a zsirzó miatt egy kisebb hízó, úgy magának, mint az asszonynak, valamint az apró gyermekeknek valami ruházat és lábbeli is kellene. A ház után egy keyés adót is fizetni kell. Hosszú téli estéken hacsak egy órára is, világosságot kellene gyújtani. Kevés só, bors és miegyéb apróságra is kellene valami pénz. Egész télen valami betegség is fordulhat elő a családban, tehát doktor és gyógyszer is szükséges lehet. A komáéknál fiú született, a sógor leánya férjhez ment, valami ajándékot is illenék vinni. Ilyenekre is kell egy kis pénz és még sok más olyan dolog előadja magát, amire ismét csak pénz és pénz kellene. Igen ám, csakhogy mindezekre a hozott 8-9 mm. búzából nem futja. Ha a hat hónapi nehéz munkában elrongyolódott ruházatot és lábbelit pótolni akarja, nem marad ennivalója. Ha azt akarja, hogy ennivalója legyen, nincs ruházata, mert mind a kettőre nem telik. Ezért kell, hogy az olyan nagy tehetséggel megáldott, emberszeretettől áthatott, nagy lelkű egyének, mint a mi szeretve tisztelt főbíró urunk és főjegyző urunk, arra törekedjenek, hogy a summások helyzete gazdaságilag egészen másképen (sic!) legyen mint ahogyan mindeddig volt. . . ." (1927. május 1., 4.). A helyi vezetőség már azon is csodálkozott, hogy Szabady Ernő lapja hosszú tanulmányokat közölt. Az idézetthez hasonló, sőt később élesebbé váló cikkeket azonban nem bírta elviselni. A szerkesztő ugyan baloldalinak nem volt nevezhető, a helyi kiskirályok, „tenyérnyi látókörű" hivatalnokok és városatyák nem tűrték ezt a hangot. Zaklatták szállodai szobájában, szóban és írásban, feljelentették, beperelték, sokáig azonban semmit sem tudtak tenni ellene. Szabady lapja egyre élesebb hangú cikkekben leplezte le a szegénységen élősködő szervezetek némelyikét, a korrupciót, a felfuvalkodott vezetőket, akik az emésztő gondok mellett az új tanácsháza terveiről ábrándoztak. Más hangon is tudott azonban szólni. Az ő lapjában jelentek meg a summásokról a következő, szinte költői sorok: „Elmennek a summások. Megérkeztek a fecskék, gólyák: elmennek a summások, itthagyják családi fészküket, hogy a nyár folyamán egy évi megélhetést keressenek, ha tudnak. Ötezerrel kevesebb lakosa van Mezőkövesdnek nyáron a summások eltávozása miatt, s ennyivel több szines virágot hajt a magyar róna, melynek legkedveltebb munkásai a mezőkövesdi summások. Járjanak szerencsével, adjon Isten jó egészséget, a munkaadó jó ellátást, s az ősz megelégedetten hozza vissza őket szülővárosukba" (1928. április 22., 1.).