A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 25. (Miskolc, 1987-1988)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Takács Béla: Cserépedények az északmagyarországi református templomokban

Bodó Sándor dolgozatából tudjuk, hogy a miskolci Herman Ottó Múzeum birtokában is található egy úrasztali korsó töredéke, amelyről a szerző ezt írja: „Kívül mázatlan, belül színtelen mázzal ellátott az a butykoskorsó-töredék, amelyet 1970 táján a berzéki református templom kertjében ásás közben találtak. A tárgy Berzékre kerülésének útja tisztázatlan, hiszen a felirata szerint a bükkaljai Sályon használták. „Sáj eklezsija Tot Jánosné Tsináltata Református Eklezsija Részire, Domanszki János Fazekas Mester Misk(olcon) Tsi(nálta." A ma már csupán töredékben levő butykoskorsó eredetileg 35-40 cm magas lehetett. Anyaga élénkvörösre égetett agyag. Testét vaskos, ujjbenyomásokkal díszített, körbefutó abroncs három mezőre osztja. Az edény vállán a karcolt felirat mellett egy koszorúval övezett évszám: 1842 (a készítés ideje) díszlik. A középső mezőt egy hullámvonalú, ugyancsak ujjbenyomásos abroncs osztja ketté, ahol a teret egy-egy dúccal formált és rátett rózsaszál tölti ki. Az edény alsó harmadából csupán egy levélsor töredéke maradt meg."

15 A magyar népi kerámia történetének feldolgozásához fontos adatokat tartalmaznak az összeírások, illetve a fennmaradt tárgyak. Ismeretlen műhelyek, mesterek nevét őrzik a feliratok, ugyanakkor a művesség színvonala is kifejezésre jut az edényeken. A legtöbb korsó megrendelésre készült, ráadásul a templom számára, tehát a mester a tudásának a javát igyekezett bizonyítani a korsón, kancsón, bütykösön, orroson. El kell azonban mondanunk, hogy a szakemberek a fazekasközpontok történetének feldolgozása során a református egyházközségek birtokában levő cserépedényekre alig voltak tekintettel. Kutatásuk a templomi tárgyakra nem terjedt ki. Hogy az ilyen irányú érdeklődés milyen eredménnyel járhat, Bodó Sándor idézett tanulmánya lehet a szembetűnő példa, mert három miskolci fazekasmester nevét három úrasztali korsón sikerült megtalálnia. Ismerve a cserépedények törékenységét, ezek a régi és jelzett darabok muzeális értékeknek számítanak. Fennmaradásuk azzal magyarázható, hogy évente általában csak hat-hét alkalommal vették igénybe a korsókat, kancsókat, amikor a gyülekezetekben úrvacsoraosztás volt, vagyis nem voltak kitéve a törés veszélyének, mint a mindennap használt háztartási cserépedények. A XVIII-XIX. századi leltárakban keresztelőkészletek is szerepelnek. Sajnos ezekből a kancsókból, tálakból, tányérokból egy sem maradt fenn, de érthető, hiszen a keresztelések száma mindig és mindenütt nagyobb volt, mint az úrvacsorai alkalom, tehát a cserép keresztelőedények sorsa óhatatlanul a pusztulás lett. TAKÁCS BÉLA JEGYZETEK 1. Takács Béla: Habán edények észak-magyarországi református templomokban. Herman Ottó Múzeum Évkönyve. Miskolc, 1977. 2. Détshy Mihály: Adalékok a sárospataki új keresztyének (habánok) történetéhez. Herman Ottó Múzeum Évkönyve. Miskolc, 1972. 2. Zoványi Jenő: Miskolczi Csulyak István zempléni esperes (1629-1645) egyházlátogatási jegyzőkönyvei. Történelmi Tár- 1906. évf. 48; 266; 368. 4. Az összeírások Sárospatakon az Egyházkerületi Levéltárban találhatók. A zárójelben levő évszám a leltározás idejét jelzi. 5. Szendrei János: Miskolc város története. Miskolc, 1888-1911. II. köt. 581. Román János: Sárospataki kerámia. Bp. 1955. 11. 6. Fényes Elek: Magyar országnak mostani állapotja statistikai tekintetben. Pest, 1837. III. köt. 417. Conscriptio V. T. Zempliniensis. 1782. Egyházkerületi Levéltár Sárospatak. Az összeírásban a korsó nem szerepel, csak az 1806-os leltár említi. A korsó méretei: M: 38 cm, talp