A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 25. (Miskolc, 1987-1988)

TÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK - Gyulai Éva: Törökbúza Miskolc környékén a XVIII. század végén

Törökbúza Miskolc környékén a XVIII. század végén Egykorú leírás a borsodi kukoricatermesztésről és a miskolci gabonapiacokról Glatz Jakab (1776-1831) poprádi születésű felvidéki evangélikus lelkész 1779-ben név nélkül jelentette meg német nyelvű könyvét (Freymuethige Bemerkungen eines Ungars ueber sein Vaterland. Auf eine Reise durch einige ungarische provinzen. Teutschland, 1799.), melyben többek között a Miskolc környéki kukoricatermesztés történetéhez ad néprajzi adalékokat. Leírása igen színes, a felvilágosult protestáns lelkészt nem a termesztés gazdasági adatai érdeklik, hanem az azzal kapcsolatos különleges szokások, népi ételek. Különösen érdekes a kukoricatáblák őrzésének leírása, melyhez hasonlóval még napjainkban is találkozhatunk az Alföld szélén, a Szilágyságban. 1987 őszén magunk is láttunk itt fából ácsolt magaslest a kukoricaföldek mellett, melyekből fegyveres katonák őrizték a termést. Az is figyelmet keltő, hogy leírásából a kukoricamorzsoló már két évszázada is a társasmunkák jeles alkalmának tűnik. Glatz Jakab „Őszinte feljegyzéseinek" 177-179. oldaláról készült az alábbi fordítás. A táplálékféleségeket tekintve Miskolc város lakói nem szenvednek szükséget. A borral, gabonával és más élelmiszerekkel való kereskedés nem kevéssé jövedelmező számukra. A hetipiacok (Wochenmaerkte) nagyok, s ezeken igen jelentős számú idegen kereskedő és árus jön össze, s különösen nagy tömegben hordják ide mindenkor a gabonát, mely rendszerint olcsó, és más kevésbé termékeny vidékről sok kereskedőt vonz Miskolcra. A gabona többnyire a Miskolc környéki falvakból származik, a helybeliek földművelése nem különösebben jelentős. A törökbúzát (Tuerkischer Weizen) errefelé nagy mennyiségben termesztik, egész szántóföldek vannak vele bevetve, melyeket különleges mezőőrök vigyáznak. Ezek [őrhelynek] magas fát képeznek ki maguknak létrafokokkal és a hegyén kényelmes üléssel, rajta a határfelügyelővel, aki ezen módon a szántóföldek egész sorát áttekintheti. Ez a dolog igen komikus hatást kelt, és az idegent erősen az oszlopszentekre (Styliten) emlékezteti. Senkinek sem tanácsolom, hogy akár csak egy cső törökbúzát is letörjön, ugyanis ezzel nemcsak súlyos pénzbüntetést von magára, hanem az őrök részéről - akik nagyobbrészt érzéketlen, mogorva, humánumot nélkülöző emberek-durva bántalmazásnak is kiteszi magát. Rettenetes fütykösökkel (magyarul: bunkós) vagy töltött Hintákkal lopakodnak a [tolvajok] köré, mint az éhes oroszlánok, és jaj annak, aki karmaik közé kerül. A legcsekélyebb ellenállás is annyira felingerii őket, hogy nekiesnek [ellenfelüknek] és fájdalmas botütésekkel terítik be. Mintha a mezők őrzésére az emberek söpredékét válogatták volna ki. A törökbúza betakarítása nagyon sok romantikus elemet hordoz. A földeken csak úgy nyüzsög a sok ujjongó férfi és asszony, ifjú és leány, vidám dalok zengenek a levegőben. Kis történetek mesélésével élénkítik a munkát, és ugrándozva vonulnak haza, előre örvendezve a rájuk váró estének. Ekkor rendszerint az egész család összegyűlik,