A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 25. (Miskolc, 1987-1988)

TÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK - Zimonyi Zoltán: Diákéveknek fejfa

igazgatóhelyettes „szerepe" volt. Szerepet írok, s nem feladatot, mert az ő teátrális fellépése is csak része volt a bolondok-napi komédiának, a ráncba szedés csupán azt a célt szolgálta, hogy a második órától már normális mederben folytatódjék a tanítás. Megtorlásra, a „felbujtók" keresgélésére ilyenkor nem került sor, az igazgatóság mintha ügyelt volna, nehogy elrettenjünk a jövő évi mókától, s meg ne szakadjon a diákhagyomány. Aligha véletlen, hogy a rendteremtésben maga az igazgató, emlékezetem szerint, sosem vett részt. Nem ártott „szép iskolánk jó hírnevének" az az akkoriban dívó szokás sem, hogy a maturandusok az utolsó tanítási napra, mintegy a filiszterjövő előlegeként konflison, taxival érkeztek, keménykalapban, zsakettben, cigarettázva. E híresen jó gimná- ' ziumban voltak híresen rossz tanárok is: a rend és a törvény iskolájában, ahol mindenki képességei szerint méretett, bizony volt rendetlenség, kivételezettség, voltak összeválogatott tanulócsoportok, fő- és altanárok. Sok egyéb hátrányunk mellett, ami abból adódott, hogy osztályfőnökünk nem feküdt jól az igazgatónál, szerencsémnek tartom osztályunk, „közrendű" állapotát, amely azonos képességű (erős négyesrendű) diákok köztársaságára épült. Itt nem a kitűnő volt az érdem, hanem hogy ki-ki „menő" legyen a maga tárgyaiból, így azután az ábrázoló geometriától a latinig, magyartól a matematikáig minden órának volt húzóereje, hat-nyolc kiemelkedő tudású vezéralakja. A budapesti gimnáziumok vontatott politikai konszolidációjától eltérően vidéken, pontosabban a Földes Gimnáziumban a fővárosiak passzív ellenállásától teljesen érintetlenül indulhatott meg a KISZ-szervezés. Az 1957/58-as tanévben már az iskola java a mozgalomhoz tartozott, belépni érdem és megtiszteltetés, sikk volt, ha a mozgalmat mindig is jellemző szólamok, szervezetesdi rozsdája be is fogta itt-ott a lelkesedésünket, a KISZ-tagság, a vezetőségi, majd alapszervezeti titkári megbízatás valódi cselekvést biztosított a számomra. Tanár koromban többször megkérdeztem magamtól, vajon nem hatottunk-e mi jobban az iskolai életre, mint azok a KISZ-titkárok, akik egy akkoriban életbe léptetett rendelet alapján velünk együtt ülték végig a tantestületi értekezleteket, nyilvánvaló zavarban. Amikor a mi KISZ-vezetőségünk hetente egy alkalommal (reggel 7-kor!) összejött a KISZ-klubban, igazgatónk mindig jelen volt, s alkalmat adott, hogy az iskola ügyeiről tájékozódjunk, véleményt mondjunk. A cselekvésünk előtt megnyíló tér kívül állt a tanárok szűkebben vett hatáskörén, a sporthoz, kultúrához, rendezvényekhez, az iskolarádióhoz kapcsolódott - diákéletünknek ezeket a kereteit meglehetősen szabadon és önállóan alakíthattuk. A saját lábunkon álltunk. A tanórákon kívüli iskolai életnek értelmet adott az a rang és dicsőség, amelyet az ezer-ezerkétszáz fős gimnázium nyilvánossága előtti szereplés jelentett. A versenyszellemnek változatos alkalmat kínáltak a házibajnokságok, alsó és felső évfolyamokon belüli osztályküzdelmek, a tanulmányi, osztálydekorációs és tisztasági, helyesírási és egyéb vetélkedők. Az önképzőkör, a szakkörök és a pályázatok. Az egynapos Földes-kivonulások (bükki kirándulás) mellett megfért az egyhetes országjárás, a műsoros osztályklubdélutánok mellett az iskolabál és össztánc. Osztálykrónikát és iskolanaplót vezettünk. A Földes felkészített a közszereplésre, a nyilvános megszólalás biztonságára. Ezért is szerezhettünk dicsőséget iskolánknak, még a televíziós őskorában a Miskolci Nemzeti (akkor még Déryné) Színház színpadáról sugárzott kvíz-műsor megnyerésével az ország - ekkor még elég szűk - nyilvánossága előtt. A diákélet szélesre vont keretei között megrendült iskola szinte a teljes személyiségünket lekötötte, hála a túlterhelést nem panaszló, hivatástudattal teli tanárainknak, akik még energiát fordítottak arra is, hogy az iskola látókörébe vonják mindazt, ami érdeklődésünkbe beletartozott. A mi időnkben még mindennaposak voltak a ma már csodabogaramba menő tanáregyéniségek. Valóban egyéniségek voltak, s tudták, hogy az iskolai közszereplés hasonló kissé a színészethez. Szerepjátszás és alakítás, a játéknak