A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 24. (Miskolc, 1986)

SZLOVÁKIAI TÉKA - Peter Svorc: Straba (Kovács István)

PETER SVORC: STRBA (Csorba) Kosice, 1979. 176 p. 96 + 16 p. képmelléklet A kötet Csorba község alapításának 700. évfordulójára jelent meg. Honismereti monográfia, melyben szó van a település természeti viszonyairól, gazdag helyi vonatkozású levéltári forrásanyag kiaknázásával a történeti fejlődéséről, művelődéstörténeti lehetőségéről, a lakosok életmódjának alakulásáról. A néprajzkutató számára figyelemre méltóak a gazdasági életről, a népi kultúráról szóló fejezetek. Csorba állattartó falu. A szarvasmarha- és a juhtartás jelentette és jelenti ma is a lakosok fő elfoglaltságát. Jelentős a rét- és legelőgazdálkodása, az erdészet, az erdőirtás múltja. A hegyvidéki szántóföld művelése mindig gondot jelentett. A háromnyomásos gazdálkodás idején árpa, zab és burgonya vetése váltotta egymást. A krumpli (grule) a XVIII. század végén kezdett meghonosodni a Pongrácz család kertésze révén. Csorba két etnikai terület határán fekszik, a tőle nyugatra eső felső liptóin, melyre az állattartás és a takarmánynövény termesztése a jellemző és a keletin, a Szepességben, melyen viszont a német telepesek hatására a szántóföldi növények intenzív termesztése került az előtérbe. Csorbán ez abban nyilvánult meg, hogy itt is hamarább megismerkedtek a nagyobb teljesítményű mezőgazdasági gépekkel, mint Liptóban. A mostoha természeti viszonyok, a kevés és kedvezőtlen adottságú szántók miatt a község nem lehetett önellátó. Egyesek távolabbi helyekre is eljártak munkába, mások fuvarozással keresték meg a megélhetéshez szükséges anyagiakat. Csorba igen fontos kereskedelmi út mellett települt. Ez az út kötötte össze a régi Magyarországot Lengyelországgal, Morvaországgal és Csehországgal. Ezt az előnyt igyekeztek is kihasználni a csorbaiak. Bekapcsolódtak a fa-, élelmiszer-, vasérc-, sószállításba. A népi építkezés formáját nagymértékben megszabták a természeti viszonyok és a rendelkezésre álló építkezési anyagok. 1910-ben 366 lakóház volt Csorbán, ebből 128 (35%) kőből és vályogból épült, 238 fából. Építkezni csak a belsőségen lehetett. Ha a gyermekek önállósultak, a telket szélességében megosztották házépítés céljából. A gazdasági épületek a lakóház végében kaptak helyet. A faházak egyszerű külsejűek, leggyakrabban kétosztatúak voltak. A tető homlokzati részére rendszerint apotrop jeleket helyeztek szív, kehely, kereszt, nap stb. alakban. A szobából, a konyhaként használt pitvarból álló házikót később kamrával bővítették (élelmiszer-raktározásra). A faház alapja kőből épült. A lakásépítkezés napjainkban jelentősen megváltozott. 1970-ig 327 lakóházat építettek Csorbán. Mára új negyedekkel bővült a község. A gazdasági épületeket egészen közel építették a házhoz. E mellett helyezkedtek el a kisebb gazdasági építmények a mezőgazdasági eszközök tárolására. A csűr a belsőség végére épült, hogy könnyen meg lehessen közelíteni a mezőről. A népviselet főbb részei megegyeztek a felső liptói tájakon használtakkal, de a díszítés változatossága, gazdagsága észrevehetően megkülönböztette azoktól. A XVIII. század végétől a textília is megjelenik a népviseletben, főleg a módosabb csorbaiak körében. Ma az idősebb nők ragaszkodnak legjobban a népviselethez. Az étkezés nagymértékben tűggött a főfoglalkozástól. A krumpli és a gabonafélék jutottak nagyobb szerephez a táplálkozásban. Marhahúst ritkán fogyasztottak, annál több sertéshúst. A zöldségfélék közül főleg káposztát, sárgarépát, fokhagymát termesztettek fogyasztásra. Ha egész nap a mezőn dolgoztak, kenyér, szalonna, kolbász, sonka és brindza volt a fő eledel. Ilyenkor reggel és este főztek odahaza. Az ételkészítéshez, étkezéshez számos szokás, hiedelem kapcsolódott, például: a vásárra kenyeret vittek magukkal, mert az - úgymond - szerencsét hoz az eladónak, illetve a vevőnek. Luca napján kalácsfélével szaladtak ki a lányok az utcára, mert úgy hitték, hogy leendő férjük ugyanolyan nevű lesz, mint amilyen nevű az utcán elsőnek meg-