A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 24. (Miskolc, 1986)
NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Liszka József: „Csúszó" Szőgyénből
„Csúszó" Szőgyénből A szekér lejtőn történő lefékezésének számtalan, sokszor egészen meglepő helyi változata alakult ki a magyar parasztság körében. Az alábbiakban az egyik, Szégyenben (Svodín, Csehszlovákia) használatos variánsát ismertetem. A tágabb értelemben az Alsó-Garam mentéhez tartozó Szőgyénben a szekér kerekeinek lánccal történő, általánosan ismert elkötése mellett egy másik, helyi változata is kialakult. Ez az ún. csúszó, ami lehet egy darab (kb. 20x40 cmes) egyszerű, egyik végére erősített vaskarikával ellátott, keményfadeszka. Rátaláltam azonban egy érdekesebb, ágasfából kiképzett formájára is (lásd a mellékelt rajzot). Lényege, hogy lejtőn történő leereszkedés során a karikán átfűzött lánc vagy kötél a szekér után kötötték, aztán a saraglába (saroglya) fogódzkodva ráállt valaki (általában az asszony) és így, a kocsi után húzatva magát, testsúlyával fékezte annak lendületét. Nem lehetett ez persze túl hatásos módja a fékezésnek, éppen ezért inkább csak az enyhébb lejtőkön alkalmazták, s ráadásul veszélyes is volt. Adatközlőim elbeszélése szerint ugyanis gyakran előfordult, hogy a csúszó valamilyen tuskóban vagy göröngyben hirtelen elakadt, aminek következtében a rajta álló személy előrebukott és össze is zúzhatta magát. A csúszó a környező falvak közül csak Barton (Bruty) ismert. Még meglevő példányára már nem sikerült bukkannom, de itt is emlékeznek az egyszerű keményfadeszkából, ill. ágasfából készült változataira is. Hogy hatásosabb legyen, hogy „jobban kaparja a földet", szoktak az aljára használt lópatkót erősíteni, ill. néha vasszegekkel verték ki. Itt is inkább az asszonyok álltak rá, bár találkoztam olyan véleménnyel is, hogy „erős, rátermett egyén" kellett ahhoz, hogy vissza bírja tartani a lovas szekeret (marhavontatású szekérnél általában nem alkalmazták), s még ő is „örült, ha már leszállhatott róla". Adatközlőim egybehangzó vallomása szerint ez a fékezési mód a két világháború között még általános volt, de a második világháború után rohamosan visszaszorult. Amint már említettem, a csúszó más, környékbeli faluban nem volt ismert. Mindenütt általnos viszont a kerékkötőlánccal való fékezés, ennek éles és sima változata is 1 . Köbölkúton (Gbelce) és Kernenden (Kamenín) találkoztam a fékezésnek azzal a szintén elterjedt módjával, amikor a két hátsó kerékhez egy vaskos rudat szorítanak láncok
