A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 24. (Miskolc, 1986)

FEJEZETEK A TAKTAKÖZ NÉPRAJZÁBÓL - Bencsik János: Kísérlet a Taktaköz néprajzi elemzésére az egyházi anyakönyvek és a recens néprajzi anyag segítségével

A felsorolt falvak részesedése tehát az összes lokális exogámiából Prügy esetében is megközelíti a 2/3-os arányt. E települések a vizsgált két falutól „napi járóföld"-re voltak, következésképpen nemcsak szoros rokonsági, hanem ugyancsak szoros gazdasági kapcsolatban is lehettek. Sajátos lehet az, hogy Ladány esetében a felsorolt 5 társtelepülés részesedése átlagosan 12,8-11,9%-os, míg Prügy esetében a 8 társtelepülés átlagosan 8,1-7,6%-os mértékben osztozott az exogámikus házasságkötésekből. Ebből következik, hogy Prügynek különösen szoros kapcsolata egyik társtelepülésével sem alakult ki. Viszont mindkét falu esetében tapasztalható, hogy a Tisza folyó nem jelentett akadályt a házassági kapcsolatok kialakulásában. Érdemes megjegyeznünk azt is,hogy Tokaj mezővárosnak sem Ladánnyal, sem Prüggyel nem volt ilyen kapcsolata, Tarcal és Prügy esetében viszont minden 16. exogámikus házasság lakóik között köttetett. Utaltam arra, hogy a továbbiakban csak a Belső-Taktaköz hat települését tanulmányozom. Indokaim az eddigiekből is kitűntek, azok felsorolásától itt eltekintek. A tanulmányozott falvak lakói között valamiféle összetartozás-tudat élt. Ma is ismerik és számon tartják közös sorsukat, hivatkoznak egymásrautaltságukra. Ez annak ellenére is fellelhető, hogy közülük Tiszatardos római katolikus vallású volt, s önminősítő jellegű falucsúfolóik másról árulkodhatnak. Ilyen falucsúfolók a következők: a ladányiak „szilajok", a prügyiek „pernyések", a tardosiak „olajosak", a bajiak „bicskások", a csobaji ember „mind nagysipkás". Bájon gyűjtöttem a következő rigmust: „Szada, Dada, Dob, Bénye, Bekecs lop. Szántó, Szikszó, Aszaló, kenyeretlen Megyaszó!" Ugyancsak ott találkoztam az alábbi rigmussal is: „Tokaj város ginges-gangos, Kerek Ladány, piszkos Tardos, Pernyehordó csobajiak, Takarosak a bajiak! Nagy sipkások a prügyiek, Gévások a kenéziek!" Falvaink homokpartokra ült halmaz települések.

10 A mélyebben fekvő falurészek többnyire a XX. században osztott telkeken épültek. Mára falvainkban alig maradt a múlt paraszti építkezésének egy-egy emléke. Nádfedeles lakóház elvétve fordul elő, ezek azt tanúsítják, hogy a Taktaközben is az ún. középmagyar háztípus volt az uralkodó, a múlt század végén épült, felül kontyolt nyeregtetős lakóház már bizonyos vagyonos állapotra utal.

11 Az 1960-as években a lakóházak jelentős hányadát átépítették, az utcai homlokzatról a tűzfalat lebontották, s farozatos tetőfedést alkalmaztak. Ez az ízlésváltozás kisvárosias külsőt kölcsönzött a taktaközi településeknek. Az egyszerűbb szerkezetű, háromosztatú lakóépületek házból (lakószoba), pitarból és komorából állottak. Szabadkéményes és középtűzpadkás pitara, suttal és torokkal rendelkező boglyakemencéje is az alföldi háztípussal, következésképpen az Alfölddel köti össze a Taktaközi. A szobába elhelyezett berakottparhet kürtővel csatlakozott apendelkéményhez. A kemence ajtaját előtével zárták. Ezek a terminológiai jelenségek a közép-tiszai tájra utalnak. Sajátos tiszavidéki kapcsolatot takarhat az is, hogy a lakószobában levő kemencepadka az idős emberek, különösen az öregasszonyok társalkodó és munkaterülete (pl. fonás). A lakóépület előtti keskenyebb térséget házajjának, a meghosszabbított tetőt (ereszét) tartó faragott faoszlopokat fillárnak nevezik. Ezek talán a Hernád vidéke vagy a távolabbi hegyvidék felé mutatnak kapcsolatot. Taktaközben még megtalálható a Tisza-vidékre jellemző gazdasági épület, a szín, a kaducs, amely a lakóház, az istálló folytatásában áll (Tiszaladány). Ez az oszlopokon álló, végein középütt l-l ágasfával és szelemennel ellátott, náddal fedett, nyeregtetős építmény a szénatárolás színtere. Falát vesszőfonat (sövény), újabban nádfal alkotja. Az utóbbit azonban már pajtaként említik. Alkalmasint deszkából készült, cseréppel fe-