A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 24. (Miskolc, 1986)

FEJEZETEK A TAKTAKÖZ NÉPRAJZÁBÓL - Páll István: A Taktaköz néprajzi képe az 1772-es úrbéri összeírások alapján

mind pénzen szokták venni", s a tardosiaknak sincsen, „hacsakaTiszábúl nem fognak" árvíz idején. Épületre való fát is rendszerint máshonnan, pénzért hozattak a lakosok, bár ahol a földesuraknak volt valamicske erdejük, onnan ágasokat, „némellykor aprólé­kosabb épületre" elegendő épületfát, „nehánkor Commissio mellett", ingyen kaphat­tak. Egyedül Tiszaladányban volt a földesúrnak tölgyerdeje, melyből a lakosok-az élő, nyers tölgyfa kivételével - szabadon hordhattak tűzifát. A tölgyfa makkjára mindenkor a helység lakosainak volt elővásárlási joguk. Annak ellenére, hogy a terület folyó- és állóvizekben igen gazdag volt, csak két községből van tudomásunk arról, hogy a lakosság halászattá] is foglalkozott. Tiszala­dányban az ottaniak ősszel és télen a maguk szükségletére s néha eladásra halásztak, míg a tardosiak a Holt-Tiszán kívül halászhattak azzal a feltétellel, hogy a fogás egyhar­madát átadták az uraságnak. Fentebb már többször utaltunk rá, hogy némely terméket a lakosok el is adtak. A hegyaljai mezővárosok igen közel feküdtek a tárgyalt településekhez, így azokat - ha­csak árvíz nem hátráltatta vagy éppen nem tette lehetetlenné a közlekedést - rövid idő alatt elérhették. Ugyancsak előny volt az itt lakók számára, hogy végig szárazon mehet­tek, sem híd, sem révvámot nem kellett fizetniük vásárra menet. Tokaj, Tarcal, Keresztúr, Tállya, Mád vásárain cseréltek gazdát az itt nevelt jószágok, „minden névvel nevezendő el adó javok", a megtermelt kerti vetemények stb. Csobaj káposztát, répát, hagymát, Tiszaladány a fentieken kívül salátát és petrezselymet, Báj káposztát és hagy­mát hordott az imént felsorolt mezővárosok piacaira, Taktakenéz lakosai pedig a dohá­nyos kertjeikben termelt „jó féle" dohányukból szoktak volt „alkalmas" pénzt keresni. A csobajiak szekereikkel járták a hegyaljai városokat és vásárokat, ahol pénzkereseti célból kövek és trágya fuvarozását vállalták. Nem tudjuk megfelelően értékelni azt a csobaji adatot, mely szerint a lakosoknak „mind fel a Hegyallyáig, mind le az Tisza men­tében az alföldig ár víz idején volna módjok az kereskedésben ha hozzá való edények volna, ég megh szokták volna"; Báj összeírásában megjegyezték, hogy ,,a' Határjokban elfolyó és annak minden esztendőben járó árjai jó alkalmatosságot nyújtanak a' Lakos­soknak a' hajókkal fel's alá való kereskedésre ha meg szokták volna". Úgy tűnik, hogy az összeíró itt csak az adott lehetőségből indult ki, s a lakosok nem gyakorolták a keres­kedésnek efféle, a Tisza felsőbb szakaszain igen gyakran űzött formáját. A hegyaljai szőlők mindig elegendő munkalehetőséget biztosítottak a környező te­rületek lakosságának. Fentebb már említettük, hogy a taktaközieket úrdolga fejében kötelezték földesuraik a szüreti munkákban való részvételre, de azonkívül is vala­mennyi itt vizsgált településnél megjegyezték, hogy „Egész nyáron ez Helynek Lakosai Tokaji 's Tarczali szőlő Hegyek csak fél mért földnyire hozzájok lévén, minden mun­kákra ki járnak, 's ott szokták meg keresni Portiójokat, 's egyéb szükségekre való pén­zeket, sőt kenyereket is abbúl szerzik" (Tiszaladány). Nem véletlen, hogy a kényesebb szőlőmunkákra pénzért fogadtak munkásokat, s nem úrdolgában végeztették azt el; a földesurak nagy része belátta ugyanis, hogy a robotban végzett szőlőmunkákban több a kár, mint a haszon, s ezért folyamodott a fenti megoldáshoz 12 (nem beszélve arról, hogy így a lakosság megkereste azt a pénzt is, amit aztán a földesúrnak adó fejében be kellett fizetnie!). A lakosság mozgékonyságát bizonyítja az is, hogy bár Taktakenéz kivételével mindegyik községben volt szárazmalom (Csobajon kettő is), „az vízi malmok kedvéért" a lakosok a 2-3 mérföldnyire fekvő hernádi vízimalmokhoz jártak őrletni „minden vám adás nélkül".

Next

/
Thumbnails
Contents