A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 23. (Miskolc, 1985)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - D. Varga László: Kendertermesztés és feldolgozás Deregnyőn

Kendertermesztés és -feldolgozás Deregnyőn Az egykori Zemplén megyei (majd 1938-tól a felszabadulásig) Ung megyei, megyehatár községben, Deregnyőn (mai nevén Drahnov), mint a vidék más községeiben az önellátásra törekvő gazdálkodásban jelentős szerepe volt a kender házi termesztésének, feldolgozásának. Az ebből előállított végtermék, tulajdonképpen csaknem teljes egészében fedezte a család vászonból készült ruházati és egyéb szükségleteit. Amint az a Kárpát-medence északkeleti felére jellemző volt, magát a kenderfonalat mindig a parasztasszonyok szőtték meg, sohasem adták takácsok kezébe.

1 Korábban (értsd: az 1930-as évek előtt) csupán lent termeltek a községben. Miután megismerték, illetve felismerték a kender előnyeit a lennel szemben, elhagyták az előbbi termesztését. Ugyanis a len „jóval munkaigényesebb és kényesebb" növény volt, mint a kender. A kender „maga megölte a gyomot", így mindig tiszta volt, a lent viszont gyakran kellett gyomlálni. Packher (a volt deregnyői Lónyay-családba benősült osztrák származású helyi földbirtokos) idejében a környező falvakból is jártak részmunkára, mivel a kendermunka a nehezebbek közé tartozott. Ami a termesztett kender mennyiségét illeti, annak függvénye volt, melyik családban hány leánygyermek volt Mindez tehát mennyiségi meghatározó volt olyan értelemben, hogy astaférünk csaknem minden darabját (mind a varrottasokat, mind a szőtteseket) házilag állították elő. A felszabadulás után egy időben , Rávetették kötelezően" (családonként), ki mennyi kendert kell, hogy termeljen. Ez a rendelet természetesen azokra vonatkozott, akik „nagyobb" földterülettel rendelkeztek. A „szegényebbje" akkor is, csupán saját szükségletre termelt. A kendertermesztéshez általában „alacsonyabb" (mélyebb) fekvésű talajt választottak,, s az sem volt kárára, ha a föld nedves volt. Mivel az ilyen talajból elegendő volt a határban, így a kendertermesztés több helyen történt. Az előző évről vetésre szánt kendermag mennyiséget a téli tárolás után elővették, és tavasszal (április végén, esetleg május elején) kézzel szórva vetették a négy korcú vászonplakcinból.

2 A vetés férfimunka volt, míg a továbbiakat már az asszony végezte. Csak „nehezebb" időben (háború idején) vetettek az asszonyok. Vetés után a magot „beboronálták a földbe", hogy ne maradjon annak felszínén. A gondosan előkészített földbe vetett mag, kedvező időjárás esetén, már egy hét után kikelt. További vegetációs időszaka négy-öt hónapig tartott, mikorra elérte a kétkét és fél méter magasságot A beérést a kender virágának színéről állapították meg: a beérett kenderszál, valamint virága sárga volt. Megkülönböztették a virágos, a magvas kendert. A virágos kenderszálakat kiszedték, majd feldolgozták, mivel ebből szebb, de főleg „egészségesebb" volt a fonal. A magvas kenderszálakat később szedték ki, majd