A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 23. (Miskolc, 1985)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Bencsik János: Tiszaladány és a táj házassági kapcsolatrendszere a feudalizmus utolsó évszázadában (1751-1849)

gazdálkodási gyakorlatukból is, miszerint szántóföldjüket rozs alá háromszor kell megszántaniuk, illetve trágyázniuk(!) kell. Miként maguk panaszolják: „ ... ha majd minden idein megh nem trágyázzák e mellett háromszor megh nem szántyák rozs beli veteményeknek kevés hasznát veszik."

7 A nyomásba az őszi rozs- és a tavaszi zabvetés került. A rozs és a zab korszakunkban fő kultúrnövényük lehetett, mellettük azonban a kukoricáról is szót ejtenek forrásaink. Minden valószínűség szerint a kukoricát nyomáson kívüli területekbe vetik. Erre enged következtetni a ladányiak panaszának egy részlete is: 5r

Az minemű laposabb földetskéjek néhol határjokban találtatik a kirohanó árvizek miatt hasznát nem vehetik, sőt kész vetések az hosszas ár vizek miatt oda vesznek."

8 A kukoricavetéseket külön kezelik a fóldesuraság képviselői is. „Minden terményből tizedet, kukoriczájoknak désmáját pedigh pénzül szokták fel váltani."

9 A XIX. század elején már a háromnyomásos határhasználati rend uralkodott a ladányiak paraszti gazdálkodásában is.

10 Az első nyomás a Nyergeshát és környéke, a második nyomás a Határódal, a harmadik nyomás a Ditsehát és a Homokoshalom és környéke volt. A hegyaljai városok a ladányiak életében komoly szerepet töltöttek be. Az invesztigáció (1772) készítői is szóba hozták, hogy „Az egész hegyaljai városok egy és két mért földnyire lévén, Tokaj, Tarczal pedigh csak fél órányira( . . .) minden el adó jószágokat a meg írt városokon el adhattyák." Ez az összeírás is a vásározás jövedelemszerző szerepét hangsúlyozza. Az állatok mellett a kerti vetemények (saláta, petrezselyem, répa, hagyma és káposzta) egy részét is értékesíthették a szomszédos mezővárosok piacain. Szóltak arról is, hogy a hegyaljai városok folyamatos és jó munkaalkalmakat biztosítottak a ladányiaknak. „Egész nyáron ez helynek lakossai Tokaj s Tarczal helyek tsak fél mért földnyire lévén hozzájok minden munkára ki járnak s ott szokták megh keresni portziójokat egyéb szükségekre való pénzeket, sőt kenyereket is abból szerzik."

11 A fenti jövedelemszerző alkalmak mellé még felsorolják az invesztigáció szerzői a gyékényvágást és a halászatot is. A gyékény- és a halfölösleget is értékesíthetik a már nevezett városok piacain. A most említett szomszédos mezővárosok mellett kapcsolatot tartottak a Hernád-vidékkel is. „Ezen lakosok három mért földnyire az Hernádi vízi malmokra szoktak őrni járni," mert helyben csak egy urasági szárazmalom működött. A falu földesura a Királyi Kamara, s a tokaji uradalomhoz tartozott. Ide szolgáltak robottal is. A ladányiak évi robot kötelessége 624 marhás vagy 1590 kézi napra rúgott. Mint az Urbáriumból kitűnik, minden marhás napot három gyalog nappal válthattak ki. A szőlőművelésben kellett az ingyenmunkát (robot) teljesíteniük. Nagy munkaerőigény jelentkezett a hegyaljai királyi szőlészetben. Az 1772-es urbáriumban 2 féltelkes örökös jobbágy, 29 fél és negyedtelkes szabados (szabad menetelű jobbágy), 17 házas zsellér, három hazátlan zsellér szerepel. Összesen 51 jobbágy és zsellér állapotú család ülte meg Ladány belsőségét (intravillánum). A beltelek 24 pozsonyi mérő volt. A helység határán 12 egész jobbágytelek volt. A külső határban lévő „tartozékok" (extravillanum) 336 pm szántó, 120 embervágó rét.

12 Tiszaladányról az első magyarországi népszámlálás adatai alapján az alábbi képet kapjuk:

13 lakóháza 68, családok száma 101, jogi népessége 509 fő, ebből pap 1 fő, nemes 51 fő, paraszt 35 fő, paraszt örököse 29 fő, zsellér 53 fő,