A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 23. (Miskolc, 1985)

RÉGÉSZETI-MŰEMLÉKI KÖZLEMÉNYEK - Feld István: Egy gömöri falusi templom

A leírt átalakítás után ugyanis szinte megállt itt az idő: a templom lényegében ma is az 1758-ban kialakult formájában áll előttünk. Azóta csupán néhány újabb támpillérrel támasztották meg kidőlni készülő falait, s tetőzetét javították újra meg újra. S ez nem a falusi közösség igénytelenségén, régi temploma iránti érdektelenségén múlt, hanem szegénységén. A mostoha természeti viszonyok, nehéz társadalmi körülmények között Zubogy alig fejlődött valamit a XVIII-XLX. században. Jellemző helyzetére, hogy amikor 1887-ben kidőlt a templom északi fala, a presbiterek egyhangúan az öreg templom lebontása és egy új építése mellett foglaltak állást — pénzt azonban nem tudtak szerezni, így maradt a kiomlott rész befoltozása. A századfordulótól megnyíló új munkalehetőségek a távolabbi környéken - bányák, nehézipari üzemek — azután lassan megindították a falu népének gyarapodását. S hogy a templom továbbra is mint a közösség épülete szerepelt a köztudatban, jól mutatja, hogy 1907-ben sor kerülhetett egy új tetőzet megépítésére, majd 1935-ben egy teljes tatarozásra, külső-belső felújításra. De ebből a szemléletből következett az is, hogy az épületet nem mint műemléket, régi korok tanúját tekintették a falusiak, hanem mint egy mai használatra alkalmas, vagy arra alkalmassá teendő építményt. így volt természetes számukra, hogy a középkori falképeket leverték, hiszen az új vakolat jobban tapad a letisztított kőfalazatra, s református templomba amúgy sem illenek szenteket ábrázoló képek. De nem mondhatjuk, hogy ez a szemlélet ma már nem él, hisz mi mással lenne indokolható a falusi templomok többségének az elmúlt két évtizedben végrehajtott felújítása, immár a szocialista ipar és mezőgazdaság nyújtotta, a faluképeket is teljesen átformáló gazdagodás talaján? Zubogy új, emeletes házakat építő lakói is rég megújították volna egyházukat képességük és ízlésük szerint, ha a Műemléki Felügyelőség hozzájárult volna. Azáltal azonban, hogy a műemlékek védelmére létrehozott országos intézmény első osztáyú műemlékké nyilvánította, s helyreállítását saját erőivel kívánja megvalósítani — megtört az eddigi, öntörvényű történeti folyamat, s új, eddig ismeretlen szempontok merültek fel. A zubogyi templom ettől kezdve már nem csupán a falu középülete, szimbóluma, a református istentiszteletek megtartására alkalmas épület, hanem egyúttal az ország és a falu múltjának emléke, történeti, művészettörténeti és esztétikai értékkel bíró építészeti alkotás. S a megvalósuló helyreállítás már nem csupán a falu érdekeit veszi figyelembe, hanem arra is törekszik, hogy a máshonnan idelátogatók számára is méltóképpen és érthetően bemutassa az évszázados templom értékeit. Könnyen belátható, hogy ebből gyakran összeütközés születik: a falusi közösség nehezen viseli el a műemléki szakemberek beavatkozását, idegennek érzi helyreállított egyházát. Itt jelentkezik azonban a helyreállító építész nagyszerű feladata és óriási felelőssége: oly módon kell megvalósítani a restaurálást, hogy minél kevésbé törjön meg az említett történeti folyamat, s a falusi közösség szemlélete egy fontos, új elemmel bővüljön - felismerje, hogy a falu temploma egyúttal a múltról tanúskodó történeti érték és egyike az ország kulturális kincseinek. Réméljük, hogy a zubogyi templom — melynek történetét itt végigkísértük — így a jövőben sem válik holt műemlékké, s megtalálja méltó helyét a falu és az ország köztudatában. FELD ISTVÁN