A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 23. (Miskolc, 1985)

SZLOVÁKIAI TÉKA - Anton Habovstiak: Oravci o svojej minulosti (Michal Markus)

kozásúak is sokat jártak át ottani munkákra. Ha persze szükség volt rájuk. A szegényebb sorsúak mint állathajtók vagy mint kupecek szintén belekapcsolódtak az állatok vételébe, a megvásárolt marhákat hazahajtva, rövid idő múlva áthajtották a Kárpátokon túlra — Morvaország, Szilézia felé. Az adatközlők között számos ilyen ,állathajtó' személy mondja el azokat az utakat, hágókat, ahol ez a hajtás végbement. (Ezek az adatok bizonyára sok értékes támpontot szolgáltatnak a hajdú és a kupec szó magyar nyelvben való meghonosodásához.) Ezekről a mozgékony árvaiakról köztudomású volt, hogy több nyelven is beszéltek. — Az emlékezésekből nem hallgathatjuk el a Magyar Alföld és Pest irányába való migrációjukat sem. Ezek között igen jelentős szerepet játszottak a tutajosok, gyolcsosok, kézművesek, cselédlányok és az idénymunkára lejáró aratók. A múlt században alig volt olyan árvái család, amelyiknek egy vagy két tagja nem lett volna távol valahol délen. Ezek között a legnevezetesebb szerepet a kőművesek játszották. (Az árvái férfiak legtöbbje kitanulta a mesterséget, s nyári időszakban építették a pesti bérházakat. Ezek közül sokan itt is maradtak, utódaik Angyalföldön, Józsefvárosban, részben Terézvárosban is, vagy a környékbeli Rákos-falvakban építettek maguknak szerény hajlékot. Ilyen családok csaknem a világháború idejéig tartották egymással a rokoni kapcsolatokat.) A pesti építkezésekhez nagyszámú segédmunkásokra is szükség volt, az idevaló munkáskezeket az árvái szegény sorsú lányok szolgáltatták. Ezek sokszor a téli idényt is itt töltötték, házmesteri szolgálatukért lakást is kaptak. (Télen seperték a járdákat, rendben tartották a lépcsőházakat stb.) A Pesten való maradás mellett legfőképpen a magyarul tudók tartoztak. Természetesen az idénymunkás aratók is sokszor felkeresték a magyar falvakat. A XIX. század nyarán tele voltak az országutak daloló szlovák lányokkal, akik munkahelyükre mindig gyalogosan érkeztek. Sok árvái lány szolgált a pesti úri családoknál is. — A XIX. század utolsó évtizedeiben a migráció iránya megváltozott. A legtöbb munkabíró férfi — sokszor a lányok is — az északi határon át a kikötőknek vette útját. Ott hajóra szállva munkát vállaltak az amerikai gyárakban vagy bányákban. Volt olyan családfő, aki élete során háromszor is megjárta Amerikát. Ezek még ma is sokat tudnak beszélni amerikai élményeikről. Igen figyelemre méltó, hogy a szerző itt-ott közbeiktatott egy-két Amerikából írt levelet is. Ezek még jobban bizonyítják az árvái szlovák családok migrációs életét. Igen sok adatközlő egész aprólékosan leírja a hajón való átkelés körülményeit, a munkába állás problémáit. Igen mély benyomást hagyott ezeknek az emlékezetében a két világháború is. Ezek közé az emlékezések közé a szerző becsempészett egy-egy a frontról, kaszárnyákból írt levelet is. Pest környéki szlovákul beszélő falvakban igen sok árvái család leszármazottja lakik. Utódaikat sokszor látjuk még ma is. Közülük igen sokan emlékeznek egykori gyolcsos, kőmíves voltukra, valamint az otthagyott árvái rokonságukra. Ezek természetesen ma már teljesen elmagyarosodtak, azonban szokásaikban, hiedelmeikben sokszor ki-kibújnak a régi családi hagyományok, melyek különféle integrációs változáson mentek át. Ügy vélem, nem árt, ha a magyar etnográfusok kutatásaik során gondosan elemezik ezeket az integrált néprajzi szokásokat, hiedelmeket. Egészben véve — a szerző munkáját sikerült vállalkozásnak taitjuk, mert az adatok közlésében nemcsak a tudományunknak tett értékes szolgálatokat — de magának az árvái népnek is — akik a munkát megjelenés után sietve felvásárolták és büszkén forgatják egymás közt. MICHAL MARKUS •