A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 23. (Miskolc, 1985)

MUZEOLÓGIA-KÖZMŰVELŐDÉS - Kováts Tibor: Tízszögletű intarziás dohányzóásztal

Ohridban a mesterséget. Elsősorban albánok részére dolgoznak és a legdíszesebb termékeik a menyasszonyi ládák. A muzulmán világban ez a motívumkincs terjedt el egészen az észak-afrikai Bengáziig. Újabban igen nagy divatja van e tárgyaknak, Törökországban elsősorban a turistaipar számára készítik. A XX. század elején voltak olyan kezdeményezések, hogy iskolákat szervezzenek, ahol ezt a mesterséget tanítják, illetve felélesztik. A balkáni törökség emigrációjával párhuzamosan azonban a mesterek többsége elment Törökországba. Felhasznált anyagok: közönséges kagyló — midia tengeri kagyló - deniszszedef tavi kagyló - gyolzsapkaszi vagy derezsapkaszi csontok: borjú, bivaly, ló - kaleni A tisztítás után e csontokat háromszögű prizmákba rakva az ablakokban fehérítették. Fémek közül az ezüstöt, sárga- és vörösrezet, az ólmot és az aranyat használták. Ezek a gyöngyház és csont keretezésére szolgáltak. A felület fényezéséhez szumparagyat (smirgli) csiszolókő vagy olajat, spiritusz-sellakk oldatát dzsila használták: Pontozás. A rajz kontúrjait először finoman átszurkálták ezeken a lyukakon keresztül bitument szórtak a felületre, majd hevítették, így kirajzolódott a forma, s készülhettek a kópiák. Szériavágás. Több furnért egyszerre vágtak. Az egyes fumérlapokat enyvezett papírcsíkok tartották össze. A lapok közé faggyús papírt is helyeztek, hogy a fűrész ne szoruljon, alulra (blind) vakfurnért raktak, hogy a szélek ne töredezzenek. Fűrészállvány bak. Egyszerű, lábhajtós zárószerkezettel van ellátva, a finom vízszintes fűrészpengének kissé oldalozó a játéka, a görbe vágásokat a furnér mozgatásával érték el. Parkettri-technika. Jellemzője: szabályszerűen ismétlődő minták, amelyeket a bútoroknál és dekoratív padlóburkolatoknál vékony deszkából, illetve furnérból alakítottak ki. Mindig geometrikus formák ismétlődtek. Például sakktáblaminta stb. Egyforma hosszúságú darabokra vágták a furnérokat, egymás mellé helyezték, majd ezután átlósan vágták. Általában színeiben kontrasztos fafajtákat használtak. A fölvágott csíkokat a kívánt minta szerint jobbra vagy balra eltolták, így alakultak ki a különböző sakktábla hatású minták. Tunbridge-technika. A XIX. században az angol városban Tunbridoe Wallesben fejlődött, különböző színű négyzet alakú fahasábokat állítottak össze a kívánt minta szerint. Azután beenyvezték a hasábokat és blokkba állították össze, amelyből 1,5 mm vastag lemezeket vágtak le. Ezt a technikát a múlt században többnyire asztalok, pultok, dohányszelencék és más dísztárgyak dekorálásánál alkalmazták. Inkrusztáció és blokkmozaik. Az inkrusztáció vagy bevéső munka technikája abban áll, hogy kontraszt fafajták egész sorát viszik egy masszív fából készült alapba. Mivel a mélyítéseket vésővel kellett végezni, a részletgazdagabb formázás korlátozott volt. Finom lombfűrésszel furnérból kifűrészelték a mintát, majd ezt körülrajzolták az alapon és úgy vésték ki, vagy először a mélyítéseket alakították ki, s ezt leképezték pauszpapírra és ezután vitték át furnérra a mintát. Markettri intarzia. A lombfűrész 1600 körüli feltalálásával lehetővé vált a furnérnak, mint képi ábrázolásnak az alkalmazása. A rajzot nagyon vékony fűrészpengével vágták ki, így bonyolultabb minták kialakítására is lehetőség nyílt. A fűrészkeretet vízszintesen mozgatták. A készülékhez tartozott egy lábbal működtethető zárószerkezet (szorító). Az egyes darabokat beenyvezték, vakfán összeillesztették és különböző prések segítségével nyomtatták.